Magyar vállalkozás volt a beszállítója a szalmonella baktériummal szennyezett lecitin elnevezésű adalékanyagnak, ami eljutott a belgiumi csokoládégyárba – erősítette meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére.
A Solidaris Egyesület 14. alkalommal szervez gyermektábort a Maros megyei Bedében olyan 7–14 éves kisiskolások számára, akiknek a vakációban nincs nyaralási lehetőségük.
Nem mondtak még vissza egyiptomi utazásokat azt követően, hogy a hét végén cápa ölt meg két turistát a Vörös-tenger partjának népszerű turistaparadicsomában, Gurdakában – közölte a Krónika megkeresésére egy utazási iroda vezetője.
A Kárpát-medencében élő magyarságnak ki kell állnia a jogaiért, a megmaradásért és a szülőföldön való boldogulásért – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.
A Reuters hírügynökség két forrásra hivatkozva írta meg, hogy a pénteki cápatámadás után néhány órával egy negyvenes éveiben járó román turista holttestére bukkantak nem messze az üdülőhely partjaitól.
Egy pünkösdista szekta által fogva tartott 77 embert – köztük gyerekeket – szabadított ki a nigériai rendőrség az ország délnyugati részén lévő Ondo állam azonos nevű városában – jelentette vasárnap a BBC.
Cápatámadás miatt vesztette életét egy osztrák nő az európaiak körében népszerű egyiptomi üdülőhely, Gurdaka (Hurghada) közelében. A hatóságok szombaton le is zárták az ország Vörös-tengeri partvidékének egy szakaszát.
A szatmári Bertici Norbert és édesapja négy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy felkeresik az egykor Szibériában hadifogoly felmenőjük történeteinek helyszínét. A fiatalember a Krónikának mesélt ázsiai kalandos utazásukról.
„Zöldebbre” nevelnek, közösségi kertet működtetnek, megtanítanak okosan barangolni a virtuális térben diákokat és tanárokat a Grund School foglalkozásai.
A világ 500 leggazdagabb emberének vagyona 1400 milliárd dollárral csökkent az idei első fél évben a globális részvénypiacok lejtmenete miatt, június végi állapot szerint – írja a Bloomberg.
A világ óceánjainak védelméhez szükséges intézkedések végrehajtását fel kell gyorsítani – figyelmeztettek az óceánok védelmével foglalkozó ötnapos lisszaboni ENSZ-konferencia résztvevői pénteken elfogadott nyilatkozatukban.
Paolo Genovese olasz filmrendező Supereroi (Szuperhősök) című alkotásának bemutatójával péntek este megnyílt a nyugat-csehországi Karlovy Varyban az 56. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot – írta a The BrusselsTimes hírportál.
A szuperhősfilmekről, a Marvel-univerzum modern isteneinek panteonjáról tartott előadást Szirmai Gergely magyarországi youtuber, filmkritikus Kolozsváron. Az Érted Egyesület eseményén a szuperhősfilmek társadalmi hatásainak témáját is körbejárták.
Világjáró artistákkal, utcazenészekkel találkozhatnak azok, akik július 1–3. között Szatmárnémetibe látogatnak.
Visszatér Sepsiszentgyörgy népszerű rendezvénye, a szervezők megerősítették: 2022-ben újra látható lesz a Sepsi Arénában az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció, amelyet öt alkalommal játszanak augusztusban.
Becslések szerint az Európai Unióban 83,4 millió felnőtt, azaz a 15 és 64 év közötti lakosság 29 százaléka használt már illegális kábítószert (50,5 millió férfi és 33 millió nő);
Országos szexsztrájkra szólítottak fel abortuszpárti nők a férfiak ellen az Egyesült Államokban, bosszúból amiért az amerikai legfelsőbb bíróság a múlt héten felülvizsgálta az abortusz jogát országosan biztosító Roe kontra Wade döntését.