Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
Virágzik a Radnai-havasokban az erdélyi havasszépe (Rhododendron kotschyi), a speciális viszonyok közt termő, védett növényt nem szabad leszedni.
A Drakula néven ismert Vlad Țepes havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.
Nyáron ismét ingyenes szabadtéri filmvetítések várják az érdeklődőket a marosvásárhelyi Somostetőn. A péntek esténként szervezett program célja a függőségek veszélyeinek bemutatása és generációkat összekötő párbeszéd ösztönzése.
Balszerencsésen végződött egy brăilai férfi vízi szórakozása: a jet ski vízre bocsátásakor az autó és a vízi járművet szállító utánfutó is a Dunában landolt.
A nyíltvízi úszórekordjairól ismert petrozsényi könyvtáros, Avram Iancu vasárnap újabb maratoni táv megtételébe kezdett. Ezúttal a Majnát, a Rajna legfontosabb mellékfolyójának teljes hosszának leúszására vállalkozott.
Nagy erőkkel vonult ki a Konstanca Megyei Rendőr-főkapitányság emberei, miután riasztást kaptak, hogy lövések dördültek el a Fekete-tenger-parti Mamaia strandterületén.
„Art Mansion – ahol az ihlet otthon van” mottóval szerveznek kreatív nyílt napot június 28-án, szombaton 14 órától a Szatmárnémeti szomszédságában található Sándorhomokon, a történelmi Kováts-kúria udvarán.
Egy fiatal férfi, aki nem vágyik reflektorfényre, csak a hajnali ködbe, a vízpart csöndjébe, az erdők-mezők szabadságába. Timár Zoltán Sepsiszentgyörgyön talált rá arra az útra, amely nem zajos, nincs tele tapssal, de valódi és emelkedett.
Közép-európai idő szerint június 26-án, 13 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.
Jubileumi kiadásához érkezett a szilágysomlyói Báthory Feszt. A Báthory István erdélyi fejedelem korát hűen felidéző, 10. alkalommal szervezendő rendezvényről, Báthory örökségéről, hagyományok ápolásáról Szabó Ernő Csaba városgazda beszélt a Krónikának.
Színes programpalettával vár mindenkit Kalotaszeg legnagyobb kulturális seregszemléje, amelyet hetedik alakommal szerveznek meg július 12–13. között a Kolozs megyei Bánffyhunyadon.