Interaktív formában zajlott az ifjúsági parlament első ülése Szentgyörgyön
Fotó: Vargha Fruzsina/Facebook
Ifjúsági parlamentet hoztak létre Sepsiszentgyörgyön. Az országban egyedülálló kezdeményezés célja a fiatalokat bevonni a városvezetés őket is érintő döntéseibe, valamint fogékonnyá tenni a közéleti témák iránt. Farkas András, a kezdeményező PONT csoport vezetője a Krónikának elmondta, steril, hivatalos események helyett interaktív ülések formájában képzelik el a parlament működését, amelynek megalakulására novemberben kerül sor.
2022. szeptember 16., 18:072022. szeptember 16., 18:07
Az országban elsőként ifjúsági parlamentet hoztak létre Sepsiszentgyörgyön. A PONT csoport és helyi önkormányzat kezdeményezésének célja, egy „radikálisabb” demokráciai folyamatot kialakítani, és bevonni a háromszéki megyeszékhelyen élő 14 és 35 év közötti fiatalokat az őket érintő döntésekbe.
A Romániában premiernek számító ötlet születéséről, jelentőségéről, illetve az augusztus végén tartott próbaverziójáról, az úgynevezett parlamenti tréningnapról (Parlament Training Day) Farkas Andrással, a PONT csoport vezetőjével beszélgettünk.
Egyrészt abból a hipotézisből indultak ki, melyet több felmérés is igazolt, hogy a fiatalok bizonyos százalékát érdeklik a közéleti témák, és szívesen vennének részt a lakosságot érintő döntésekben. Másrészt számos olyan modellt láttak más országokban, például Görögországban, Portugáliában vagy Szerbiában, ahol működik egyfajta olyan közvetlen demokráciai mechanizmus, amelyen keresztül nemcsak ifjúsági szervezetekkel tárgyal az önkormányzat, hanem közvetlenül a fiatalokkal.
Ehhez pedig hozzátevődött az is, hogy már régóta folynak az egyeztetések a helyi önkormányzattal, a városvezetés is támogatta az ötletet, és egy uniós projekt keretében sikerült támogatást nyerni a projekthez.
Elképzeléseik szerint a plénum évente kétszer találkozik majd, hogy fiatalokat érintő kérdéseket vitasson meg. Emellett létrehoznának egy tanácsadói testületet, melynek legfeljebb 30 fős stábját automatikus sorsolással választanák ki, és amely legalább negyedévente egyszer találkozna.
A tanácsadói testület tagjai közül egy négyfős csapatot választanak majd, amely a polgármesteri hivatal és a helyi tanács részéről kinevezett négy küldöttel közösen irányít, és a plénum, illetve a tanácsadói testület döntéseit ülteti gyakorlatba.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen Sepsiszentgyörgy tűnik alkalmasnak arra, hogy helyet adjon ennek a projektnek, Farkas András elmondta, több tényezőre van szükség ahhoz, hogy egy hasonló kezdeményezés megvalósulhasson egy adott városban. Először is szükség van érdeklődő fiatalokra.
A PONT csoport a Com’ON Sepsi, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa, illetve a Románia Ifjúsági Fővárosa program szervezése által a kincses városban és Sepsiszentgyörgyön egyaránt szerzett tapasztalatokat a fiatal generáció kezdeményezőkészségét illetően. Tapasztalataik szerint a székelyföldi városban arányaiban nagyobb méretű az érdeklődés a közéleti események iránt a fiatalok körében.
Farkas András
Fotó: Facebook/Kreatív Kolozsvár/Serar Szabolcs
Azonban hiába állunk elő egy ilyen ötlettel, ha nincs ott a fő döntéshozó, egy városadminisztrátor, amely hajlandó egy ehhez hasonló folyamatot irányítani, nyitottan hozzáállni és befogadni az onnan érkező információkat” – mutatott rá az ötletgazda.
Hozzátette, a projekt megvalósításához elengedhetetlen a fiatalok megszólítása és figyelmének felkeltése, de ugyanolyan fontos, hogy az önkormányzat is folyamatosan kommunikálja, számít a véleményük adott kérdésekben, ugyanis ez az a generáció, amelyik átveszi majd a stafétabotot tíz vagy húsz év múlva.
Ha pedig a modellt még jobban megismerik a gyakorlatban, akkor más romániai, magyarországi városokra is ki lehet terjeszteni – jegyezte meg Farkas András.
Az augusztus végén szervezett parlamenti tréningnap során megismerkedtek a jelentkezőkkel, akik nagy vonalakban betekintést kaptak a tervekbe. Az interaktív programokat az ifjúsági munkában jártas szakemberek tartották – részletezte Farkas András.
Ennek kapcsán az ötletgazda elmondta, hogy nagyon érdekesnek találták azt, hogy mindenféle korcsoportba tartozó és különböző háttérrel rendelkező fiatal jelentkezett. Akadt köztük olyan tizenéves, aki még sosem vett részt hasonló tevékenységben, de olyan szülők is, akik egy hónapos gyerekükkel együtt jöttek el az eseményre.
Meghívtunk külső szakértőket, akik a saját csapatunk trénereivel közösen úgy építették fel a háromórás foglalkozást, hogy a résztvevők együtt dolgozzák ki ötleteiket, amelyről a végén szavazhattak is” – avatott be Farkas András a tréning menetébe. Hozzátette, az esemény végén, amikor a résztvevőket a benyomásaikról kérdezték, gyakran ismétlődő visszajelzés volt, hogy nagyon tetszett a tevékenységek interaktív formája, észre sem vették, hogy elrepült a három óra.
Az esemény helyszínéül szolgáló dohánygyár is egy dinamikus tér, rengeteg mozgási lehetőséggel, amely még inkább hozzátett az élményhez. Külön öröm a szervezők számára, hogy a nemrégiben felújított műemlék épület is otthont ad a fiatal generáció projektjeinek.
A fiatalok az eseményt követően elmondták, először féltek elmenni, mert nem tudták, mi vár rájuk. Ez a tartózkodás az ötletgazda szerint azzal is magyarázható, hogy ez a generáció a koronavírus-járvány okozta elszigeteltség miatt kevés tapasztalattal rendelkezik a képernyőn túli társas interakciók terén.
„Azt vettük észre, ki tudtak lépni a komfortzónájukból, eljöttek a műhelymunkára, ami a visszajelzések szerint annyira tetszett nekik, hogy minden bizonnyal ők lesznek a legnagyobb szószólóink, és aktívan részt vállalnak majd abban, hogy társaikat is meggyőzzék, egy-egy kezdeményezés pozitív hozadékáról” – tette hozzá Farkas András.
Farkas András elmondta, eddig 120-an jelentkeztek az ifjúsági parlamentbe, és remélik, ez a szám tovább fog növekedni. A háromszéki városban élő, tanuló vagy dolgozó jelentkezők körülbelül 10 százaléka román nemzetiségű fiatal, a jövőben pedig igyekeznek még több román fiatalt bevonzani a projektbe – jegyezte meg. A parlament 2023. február 28-ig tartó, első ciklusára november 15-ig lehet jelentkezni. Bővebb információk a kezdeményezés honlapján olvashatók.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!