A romániai romák ultimátumban követelik Indiától, hogy külföldön élő diaszpóraként ismerje el őket, ellenkező esetben nemzetközi bírósághoz fordulnak.
A kincses városbeli falumúzeumban és Diákművelődési Házban tartják a 18. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozót szeptember 29. és október 1. között – közölte a szervező Ördögtérgye Néptáncegyüttes.
Az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én című dokumentumfilmje, amely magyar-román koprodukcióban készült.
Leginkább pozitív, ösztönző élményekkel gazdagodnak a kolozsvári sportolimpián az Erdély különböző részeiből érkezett középiskolások – mondták el a keddtől vasárnapig tartó rendezvénysorozaton részt vevő tanárok, diákok a Krónikának.
A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án. Az óriásbolygó 1963 óta most a legfényesebb, legközelebb tizenkét év múlva lesz hasonló a helyzet.
Nyílt napot tartanak a Szatmár megyei Sándorhomokon található Berenczei Kováts-kúriában.
A háromszéki Zabolán működő Csángó Néprajzi Múzeumban új, időszaki tárlat nyílik pénteken 15 órától. A Csángótelep 1935–1996 című tárlat megnyitójának házigazdája Pozsony Ferenc akadémikus, a Csángó Néprajzi Múzeum alapítója.
Gróf Kálnoky Tibor meghívására ökodivat-tervezők kollekcióit mutatják be a háromszéki Miklósváron található kastélyban a hétvégén.
A Cso-Oju 8201 méteres csúcsának meghódítására indul Varga Csaba nagyváradi hegymászó; az alpinista egy különleges expedíció keretében, a hegy nepáli oldaláról készül megmászni a világ 6. legmagasabb hegycsúcsát.
A Román Űrügynökség (ROSA) tájékoztatja a lakosságot és a média képviselőit, hogy szeptember 26-án élőben közvetítik, és nyomon lehet követni egy aszteroida eltérítését egy nemzetközi űrmisszió során, amelyben Románia is részt vesz.
Ismét lehet guggolással autóbuszjegyet váltani Kolozsváron, a korábban már működő szolgáltatást januárig lehet igénybe venni.
A klasszikus értelemben vett egyéni és csoportos olimpiai sportágakat hozza közelebb a középiskolásokhoz az erdélyi sportolimpia, amelyet hatodik alkalommal szerveznek meg Kolozsváron.
Öt, állatútlevél nélküli macskát találtak az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán egy román buszban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Nemcsak a párizsi Eiffel-torony, hanem a Louvre múzeumának és a versailles-i kastélynak a díszkivilágítását is a megszokottnál korábban lekapcsolják. A jelképes intézkedés a lakosságot is energiatakarékosságra ösztönzi.
Több gazdag ember él New Yorkban, mint a világ bármely más városában - áll a Henley & Partnes konzultációs cég összegzésében, amelyet a CNBC idézett.
Belgium fővárosa, a város legnagyobb klinikájával együttműködve, egy kísérleti projektet dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy az orvosi recepttel érkező betegek ingyen látogathassák a múzeumokat – írta a RTBF.be belga hírportál.
Erdély-szerte egyre nagyobb az igény és az érdeklődés a gyógynövény-ismertető előadások, tanfolyamok iránt.
Seiko Tanizaki érdeklődését a kalotaszegi varrottasok keltették fel Erdély iránt több mint másfél évtizeddel korábban, és annyira megtetszett neki a vidék, hogy Székelyföldön alapított családot.