Román állampolgárok által 29 évvel ezelőtt elkövetett emberölést derítettek fel Magyarországon

Képünk illusztráció •  Fotó: Pál Árpád

Képünk illusztráció

Fotó: Pál Árpád

Egy huszonkilenc évvel ezelőtt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést derítettek fel a Bács-Kiskun megyei rendőrök – jelentették be szerdán Kecskeméten.

MTI

2022. szeptember 14., 11:382022. szeptember 14., 11:38

2022. szeptember 14., 13:472022. szeptember 14., 13:47

Kovács Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője sajtótájékoztatón elmondta: 1993 őszén nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel öltek meg egy egyedülálló, özvegy nőt Soltvadkerten. Az ügyben két évvel ezelőtt újították fel a nyomozást, számos közvetett tanút hallgattak ki, és DNS-vizsgálattal azonosítottak két, a bűncselekmény elkövetésekor még csak 22 éves román állampolgárt. Az egyik gyanúsítottat, egy nőt – bűnügyi jogsegély útján, nemzetközi elfogatóparancs alapján – májusban vették át a román igazságügyi szervektől.

Férfi társát – aki más bűncselekmények miatt jogerős börtönbüntetését töltötte Romániában – ideiglenesen, az eljárás lefolytatásának idejére augusztusban szállították át Magyarországra.

Mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, és letartóztatásban várják a büntetőeljárás végét. Bogdány Gyula, a főkapitányság bűnügyi osztályvezető-helyettese felidézte: az idős nőt 1993. szeptember 30-án este Soltvadkerten egy családi házban ölték meg. A helyszín alapján azt már akkor meg lehetett állapítani, hogy ismerte későbbi gyilkosait, ezért a támadás váratlanul érte. Az asszony sokáig szenvedett, mire belehalt sérüléseibe; halálát másnap reggel a szomszédok fedezték fel.

„Az ügy felderítése során került a nyomozók látókörébe egy Romániából érkezett fiatal pár, amelynek tagjai a sértettnél alkalmi munkát vállaltak, a bűncselekmény után pedig rögtön haza is utaztak” – fogalmazott. Bogdány Gyula felidézte: a következő évben, 1994-ben a Pest megyei Bugyin hasonló emberölés történt. Az ügyben viszonylag gyorsan sikerült azonosítani egy szintén román párt. Az álnevet használó férfi és nő alkalmi munkát vállalt a településen, majd a bűncselekmény után ugyancsak azonnal távozott az országból.

Az ügyben a magyarországi büntetőeljárást 1996-ban megszüntették. Romániában az 1999 és 2002 között zajló eljárásban meghallgatták az akkor már házaspár mindkét tagját, és beszerezték a genetikai mintájukat is. A helyszínen hagyott cigarettacsikken megtalált DNS lett az egyik fontos bizonyítéka a soltvadkerti emberölés ügyében 2020 szeptemberében újra megindított büntetőeljárásnak, annak segítségével sikerült végül azonosítani a férfi elkövetőt. Az osztályvezető-helyettes azt mondta, hogy a csikket korábban már sikerült az elkövetőhöz kötni, „de az elkövetés idejét nem sikerült ezzel összhangba hozni”.

Bogdány Gyula hangsúlyozta: számos adat és bizonyíték állt rendelkezésre az elmúlt csaknem három évtizedben, és ezeknek az átrendezése, újbóli értelmezése vezetett ahhoz, hogy a korabeli gyanút megalapozott gyanúvá lehetett formálni.

Újdonság, új bizonyíték nem merült fel az ügyben. A Bács-Kiskun megyei rendőrök kitartó munkájának, valamint a technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően sikerült azonosítani a feltételezett elkövetőket, a már 51 éves nőt és férfit. Az osztályvezető-helyettes hozzátette: a román pár mára már elvált. Az 1994-es gyilkosságban csak a férfit találták bűnösnek, emiatt 16 év szabadságvesztésre ítélték, amelyből 13 év után szabadult, de egy újabb bűncselekmény miatt később ismét börtönbe került. A nő kihallgatásakor elismerte, hogy 1993. szeptember 30-án este ott volt az idős nőnél, de tagadta, hogy részt vett az özvegy megölésében. Bogdány Gyula szerint a férfi gyakorlatilag kiegészítette a nő vallomását, és „értékes részletekkel szolgált” a történésekről.

A Petőfi Népe című megyei lap az esetről 29 évvel ezelőtt, a boncolás eredményét közölve azt írta, hogy agyroncsolódás okozta a soltvadkerti nő halálát, akit „vérbe fagyva” talált meg az egyik szomszédja. Azt is közölték, hogy az idős, beteges asszonyról többen is tudhatták, hogy pénzhez jutott, így azok a napszámosok is, akiket szüretelni hívott. „Soltvadkerten köztudott, hogy Romániából nagy számban érkeztek vendégmunkások a gazdákhoz, és nem kizárt az sem, hogy közülük is alkalmazott az elmúlt hetek során néhány személyt az elhunyt nő” – írta akkor a napilap.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen
2025. július 18., péntek

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet

Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet
2025. július 17., csütörtök

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában

A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában
2025. július 16., szerda

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot

A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot
2025. július 16., szerda

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle

Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle
2025. július 15., kedd

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván

Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván
2025. július 15., kedd

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát

Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát
2025. július 14., hétfő

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen

Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen
2025. július 14., hétfő

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának

Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának
2025. július 12., szombat

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?

A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?