Kiss Judit
Kiss Judit
Kiss Judit
Kiss Judit
2023. október 07., szombat

Bár az oktatásból szinte teljesen hiányzik a színjátszás, nagy szüksége lenne rá a fiataloknak lelki szempontból is

Rendszerszinten kevés hangsúlyt fektet a hazai oktatás arra, hogy a színjátszás helyet kapjon a fiatal generációk mindennapjaiban, holott nagy szükség lenne rá: sok tekintetben hasznos lenne a gyerekek énképére, későbbi önbizalmára nézve is

Bár az oktatásból szinte teljesen hiányzik a színjátszás, nagy szüksége lenne rá a fiataloknak lelki szempontból is
2023. október 06., péntek

Mindig is szüksége lesz a gyereknek bábszínházi élményre – A nagyváradi FUX Feszten találkoznak az erdélyi magyar bábtársulatok

Az erdélyi magyar bábszínházak találkozója azért fontos, mert az immár hatodik alkalommal tartandó nagyváradi seregszemle, a FUX Fesztivál lehetőséget teremt arra, hogy a társulatok lássák egymás munkáját.

Mindig is szüksége lesz a gyereknek bábszínházi élményre – A nagyváradi FUX Feszten találkoznak az erdélyi magyar bábtársulatok
2023. október 04., szerda

Új előadásával köszönti a Spectrum a 30. születésnapját ünneplő, egyetlen kárpátaljai magyar társulatot Beregszászon

Fedezzük fel a régiben az újat, a „Tündérkert” megteremtésének lehetősége pedig mindnyájunk előtt nyitva áll – fogalmazta meg a Krónikának Török Viola, a marosvásárhelyi Spectrum Színház vezetője.

Új előadásával köszönti a Spectrum a 30. születésnapját ünneplő, egyetlen kárpátaljai magyar társulatot Beregszászon
2023. október 03., kedd

Nem szégyellni, hanem elhinni a csodát: túlélni tanít a népmesékbe foglalt bölcsesség egy értékvesztett világban

Tulajdonképpen mindenki arra vágyik, hogy a saját meséjének, történetének jó vége legyen, ezért is fontos az ember számára a „tiszta forrásból” származó népmese – fejtette ki a Krónikának Tekei Erika marosvásárhelyi kultúrakutató.

Nem szégyellni, hanem elhinni a csodát: túlélni tanít a népmesékbe foglalt bölcsesség egy értékvesztett világban
2023. szeptember 30., szombat

Saját lelküket kereső, esendő nők és férfiak a szatmári Harag György Társulat My Fair Lady című előadásában

A My Fair Lady-történet fájóan aktuális üzenete, hogy tükröt tart mai korunk egyre individualizálódóbb, egyre elszigeteltebb lelkű embere elé.

Saját lelküket kereső, esendő nők és férfiak a szatmári Harag György Társulat My Fair Lady című előadásában
2023. szeptember 29., péntek

Erdélyi jelenlét, román szerzők magyarra fordított művei a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Erdélyi könyvkiadók is jelen lesznek a csütörtökön kezdődött, október 1-jéig tartó Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az idén tízéves marosvásárhelyi Lector Kiadó kortárs román szerzők magyarra fordított műveit ismerteti meg az érdeklődőkkel.

Erdélyi jelenlét, román szerzők magyarra fordított művei a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
2023. szeptember 29., péntek

Kultikussá vált alkotások meghívottakkal, friss nagyjátékfilmek, doksik versenye – Filmtettfeszt 16 erdélyi helyszínen

Tizenhat erdélyi helyszínen tartják október 4. és 8. között a 23. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemlét, amely újdonságokkal, meghívottakkal, friss alkotásokkal, klasszikusok vetítésével és konferenciákkal várja a közönséget.

Kultikussá vált alkotások meghívottakkal, friss nagyjátékfilmek, doksik versenye – Filmtettfeszt 16 erdélyi helyszínen
2023. szeptember 27., szerda

Reprezentatív merítés: újra megtartják az erdélyi magyar társulatok színházi seregszemléjét Bukarestben

Idén is színpadra lépnek erdélyi magyar társulatok Bukarestben a 2. Bukfeszt seregszemle keretében. Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója a Krónikának elmondta: a rendezvény jó alkalom a megmutatkozásra.

Reprezentatív merítés: újra megtartják az erdélyi magyar társulatok színházi seregszemléjét Bukarestben
2023. szeptember 25., hétfő

Ahol nemcsak az érem számít: összetartást erősítő az erdélyi középiskolások egyre dinamikusabb sportolimpiája

Nagy mértékben növekszik az érdeklődés az erdélyi magyar középiskolások számára szervezett kolozsvári sportolimpia iránt: idénre megduplázódott a résztvevő diákok száma a 2015-ös indulás óta.

Ahol nemcsak az érem számít: összetartást erősítő az erdélyi középiskolások egyre dinamikusabb sportolimpiája
2023. szeptember 23., szombat

Minden műemlék-felújításnak Erdély-szintű a jelentősége, még akkor is, ha csak kis falusi templomról van szó

Maros, Hunyad és Hargita megyei római katolikus templomokat újítottak fel a magyar kormány támogatásával a főegyházmegye területén, az átadást vasárnap tartják. A műemlékek felújításának jelentőségéről Kiss Lóránd restaurátort kérdeztük.

Minden műemlék-felújításnak Erdély-szintű a jelentősége, még akkor is, ha csak kis falusi templomról van szó
2023. szeptember 20., szerda

Nem a hatóságok, hanem a család és az iskola tudná hatékonyan fékezni a drogfogyasztás terjedését

Nem annyira a hatósági beavatkozásokkal, sokkal inkább a családban és iskolai környezetben tett lépésekkel lehetne eredményesen megfékezni a fiatalok körében is egyre elterjedtebbé váló kábítószer-fogyasztást a drogprevenciós szakember szerint.

Nem a hatóságok, hanem a család és az iskola tudná hatékonyan fékezni a drogfogyasztás terjedését
2023. szeptember 20., szerda

Akarva-akaratlanul betekintést nyernek a város központjában járók a szerdán kezdődő Temesvári Magyar Napok programjaiba

A Száztagú Cigányzenekar, Deák Bill Gyula és számos anyaországi, valamint helyi előadó lép színpadra a szerda este kezdődő, vasárnap estig tartó Temesvári Magyar Napokon.

Akarva-akaratlanul betekintést nyernek a város központjában járók a szerdán kezdődő Temesvári Magyar Napok programjaiba
2023. szeptember 17., vasárnap

Mindenki másképp csinálja: ahány ház, annyi zakuszka, a siker titka az arányokban rejlik

Javában tart a zakuszkafőzés idénye, a közkedvelt, zöldségfélékből összefőzött, üvegekbe eltett finomságot mindenki másféleképpen készíti. Jánossy Alíz gyergyószentmiklósi gasztronómiai szakírót a zakuszkafőzés fortélyairól kérdeztük.

Mindenki másképp csinálja: ahány ház, annyi zakuszka, a siker titka az arányokban rejlik
2023. szeptember 16., szombat

Mindenki sűrűn kattintgat, posztol, de érdemes a fotográfiai szépérzék, az igényesség felé terelni a fiatalokat

Nemcsak minőségibb képeket fog készíteni az a fiatal, aki belekóstol a fényképezés rejtelmeibe, de fejlődik a szépérzéke, másként fogja látni a világot.

Mindenki sűrűn kattintgat, posztol, de érdemes a fotográfiai szépérzék, az igényesség felé terelni a fiatalokat
2023. szeptember 15., péntek

Operanapokkal, premierekkel készül, továbbra is az épület felújításának megkezdésére vár a Kolozsvári Magyar Opera

Bár továbbra is a jövő „ködébe” vész a Kolozsvári Magyar Operának és a színháznak otthont adó épület és színpad felújítása, a 75. évadát kezdő opera premierekkel,

Operanapokkal, premierekkel készül, továbbra is az épület felújításának megkezdésére vár a Kolozsvári Magyar Opera
2023. szeptember 11., hétfő

Minden tekintetben „felnőtté vált” a bányavidéki magyarság ünnepe, a vasárnap zárult Főtér Fesztivál

Több ezren vettek részt az immár nagykorúvá vált, 18. alkalommal tartott, vasárnap zárult nagybányai Főtér Fesztiválon.

Minden tekintetben „felnőtté vált” a bányavidéki magyarság ünnepe, a vasárnap zárult Főtér Fesztivál
2023. szeptember 10., vasárnap

Tündérkertet avat és elülteti Petőfi körtefáját a Kallós Zoltán Alapítvány a Kolozs megyei Válaszúton

A hagyományos gyümölcstermesztés fellendítése céljából 40 fás Tündérkertet létesítenek szeptember 18-án a Kolozs megyei Válaszúton a Kallós Zoltán Alapítványnál, az esemény keretében elültetik Petőfi körtefáját is

Tündérkertet avat és elülteti Petőfi körtefáját a Kallós Zoltán Alapítvány a Kolozs megyei Válaszúton
2023. szeptember 07., csütörtök

Kolozsvári vallásközi párbeszéd: önmérsékletre szólítják a háborúzó feleket a felekezetek

A konfliktusokhoz és megbékéléshez közelítő egyházi, vallásos viszonyulásmód abban különbözik a politikum viszonyulásától, hogy a transzcendencia perspektíváján tekint a világ nagy dolgaira.

Kolozsvári vallásközi párbeszéd: önmérsékletre szólítják a háborúzó feleket a felekezetek