A Kolozsvár melletti Bükkben immár tíz éve működik az Adrenalin Park, amely rendületlenül vonzza azokat, akik szeretnének kiszabadulni a nagyváros benzingőzös forgatagából, a képernyők előtti görnyedésből.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Szilágyi István regényeinek nem a történelem a lényegük, hanem ami modellként megmutatható rajta keresztül: a bűnhődés lélektana, a török hódoltság egyensúlykereső és lázadó magatartásai, az ítélkezés problematikus volta – értékelt Balázs Imre József.
Életének 86. évében elhunyt szerdán Szilágyi István Kossuth-díjas kolozsvári író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője – közölte a Helikon szerkesztősége.
Moldvai csángómagyar táncokat oktatott nemrég Helsinkiben az ott élő magyarok meghívására Kádár Elemér. A Csángóföldön dolgozó néptáncpedagógust friss finnországi tapasztalatairól kérdeztük.
Gyönyörű kivitelezésű, képileg egész Erdélyt lefedő kötet született Transylvania Catholica címmel Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész képeinek és a 85 éve püspökké szentelt Márton Áron gondolatainak ötvözéséből.
A Szahara sivatagtól délre teleltek, és minden bizonnyal már úton vannak hazafelé az erdélyi gólyák. Jeladóval felszerelt lengyelországi társaik korábbi jelzései szerint a vonulás során Egyiptomban a Nílus völgyén haladnak észak felé.
Immár húsz éve foglalkozik családfák kutatásával a magyarországi Hidvéghy Norbert, akinek munkája okán bőven van tapasztalata az erdélyi családok múltjának feltérképezésével, hiszen rengeteg erdélyi szálat kell kibogoznia.
Tél végén, tavasz közeledtével mindenképp jó, ha a szervezetet kevesebb húsos, nehéz étellel terheljük, ugyanakkor különbséget kell tenni az időszakos és állandó húselhagyás között – fejtette ki a Krónikának Jánossy Alíz gasztronómiai szakíró.
Egyre többen esnek internetes csalások áldozatául, a közelmúltban két Fehér megyei nőt is megkárosítottak csalók. A rendőrség óvatosságra inti a lakosságot, mint közölte, nagyon nehéz tetten érni ezeket a csalókat.
„Csodálatos mestermunka, emlékeztet a versre, a jó versre, hogy tökéletes, mint a jó vers maga, se elvenni, se hozzátenni nem lehet(ne) semmit” – fogalmazott Fekete Vince költő nemrég kapott Balassi Emlékkardjáról a Krónika megkeresésére.
Kitelepített erdélyi földbirtokosok emlékszobáját adják át a Maros megyei Kutyfalván a Degenfeld-kastélyban március 2-án, szombaton 14 órától.
Szimbólumértékűek, így a totalitárius rendszerre emlékeztető mementókként az UNESCO Világörökség részévé válhatnak Románia egykori kommunista börtönei. Ma, február 25-én van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.
Múzeumtúrákat tartanak diákcsoportoknak a Szatmár Megyei Múzeum szakemberei: többek közt a magyarok és románok által is nagyra becsült Popp Aurél szatmári festőművész állandó kiállításán avatják be az érdeklődőket a művészet rejtelmeibe.
A Népművészet Mestere díjjal kitüntetett idős helyi asszonyok tanítják „vissza” a gyerekeknek a mezőségi népdalkincset a Kolozs megyei Búzában.
Mongólia gyökeresen más világ Európához képest, mentalitás, társadalom, életvitel és szokások tekintetében egyaránt – mondta el a Krónika megkeresésére a zilahi származású Magyarné Pápai Sarolta hungarológus, aki jelenleg magyart tanít Ulánbátorban.
Nagy mértékben csökken a fecskeállomány Európa-szerte, így Romániában is, tehát lépéseket kell tenni a faj védelme érdekében, amíg még nem késő – figyelmeztetett a Krónika megkeresésére dr. Marton Attila biológus.
Az egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy vannak olyan orvosok, akik nagy számban állítanak ki betegszabadságokat, és esetükben ellenőrizni kellene, hogy minden esetben indokolt-e ez az intézkedés.