A Maros-Torda vármegye 1876-ban történt megalakulása után két évvel alkotott címerbe mint új elem került Szent László a zászlóval, azonban ennek a székely színekkel meglévő, régmúltba visszavetíthető kapcsolata – a jelenkor egyes ideológusait kivéve – senkiben nem merült fel. Amúgy az arannyal szemben kevés kifogás lenne felhozható, csupán az elfogadtatás megtévesztő módszere terheli viszonyulásunkat hozzá. Másképpen állunk a kékkel. Azonkívül, hogy használatának a nemzeti múltban legcsekélyebb gyökerezése sincs, ez a szín nem vált ki összetartozási és azonosulási érzéseket a székelységből. Tulajdonképpen nem jelent és jelképez semmit, legalábbis az egykori és mai székely valósággal kapcsolatban biztosan nem, csupán sokakban ellenérzéseket kelt. Magyar voltunkra még ennyire sem utal, mindössze idegen népeket juttat eszünkbe, eltávolítva valamennyiünket hajdani nemzetkarakterünk maradványaitól is.

Itt kell szóba hozni, hogy ebben a párosításban magyar színeinkből még ízelítőt sem kapunk, nemhogy eszünkbe juttassa, kik voltunk valaha. Az ide vonatkozó félretájékoztatás részét képezi a címer és a zászló színeinek viszonyát kifejtő, közvéleménynek szánt téves indoklás. Mint ebben áll: a zászló színeinek meghatározásakor a címer színeiből kell kiindulni. Tehát kötelező szabálynak van beállítva, ami nem felel meg az ide tartozó irányelveknek. Az ilyesmit jobbára ajánlásnak tekinthetjük, így ezt mindig az adott helyzet és a címer ismeretében lehet és kell alapul venni vagy figyelmen kívül hagyni. Mert ne feledjük, a forgalomban lévő címerpajzsok többségének színe részben vagy egészben kék, ezért csaknem minden zászlóban szerepeltetni kényszerülnénk a kéket, minek következtében mihelyt ragaszkodni kezdenénk ehhez a tételhez, könnyen kék zászlóerdő boríthatná be földünket. Valamint mi történik akkor, ha előbb van zászló, mint címer, mit tegyünk, ha egyszínű zászlót szeretnénk alkalmazni, és fordítva: egyszínű tarpajzsnál milyen zászlószínt alkalmazhatunk? Meg aztán mi lenne a kék szín szerelmeseinek eszmefuttatásával, amennyiben Székely Mózes más színű zászlóval ment volna csatába, vagy ne adj’ Isten nemrégiben mégis elfogadják az alternatívaként kínálkozó vörös-fekete zászlóváltozatot? Vajon eldobnánk a székely címert?

A felsoroltakkal azt szeretnénk érzékeltetni, hogy a hangoztatott és csak a címerszínekre épülő zászlókötelezettség nem kőbe vésett szabály, de az ahhoz való elvtelen ragaszkodás aligha szülhet nemzeti érdekekhez igazodó megoldást. Persze a bírálat gyakorlása után meg kellene adni, hogy mi jelenthet kivezető utat a tévedések sűrűjéből. A címernél ez nagyon egyszerű: a csillagot igazi napra kell cserélni, és azonnal visszaállhat a korábbi rend. Míg a lobogónál több szempont érvényesítendő. Mint a fentiekből is kiviláglott, a székelység történetében nem mutathatók fel huzamosabb zászlóhasználat jelei, amiből székely nemzeti színekre lehetne következtetni. Ennélfogva szabadabb kezet kaphatna a zászlóra javaslatot tevő és az elbírálást végző szervezet, továbbá az esztétika szempontjai is nagyobb teret nyerhetnének. A kék helyett mindenképpen más szín illetné az ősiségére büszke, és nemzetiségüket komolyan vevő székelyek sokaságát. A vörös-fekete összetétel mindenképpen jobb a mostani, kapkodással terítékre került versenytársánál, kötődik a népviselethez, van egyfajta elfogadottsága, és mellette szól, hogy tartalmazza egyik össznemzeti színünket, továbbá alkalmasabb védjegyek, emblémák formájában is a hagyományőrzés kifejezésére. Ezenkívül az arany többféleképpen hatásos díszítésként belevihető.

Más jellegű, de a meglévőhöz képest kisebb eltérést tenne lehetővé a kék átváltoztatása zöldre, ami közelebb áll a székelységhez, a természeti környezetet kiválóan szimbolizálja, és szintén egyik nemzeti színünket képezi. A két összeállítás választási szabadságot és a hibáktól való megtisztulási lehetőséget kínál, természetesen mindig nyitott a tér más gondolatok felvetésére is, lévén a cél nemzeti karakterünknek jobban megfelelő, kifejezőbb megjelenítése. A felelősség ezt követően már a döntéshozó testületeké.

Szerző: Nagybaczoni Molnár Ferenc, budapesti történetkutató