Székelyföldön a magyarság többi részétől eltérő nemzeti jelképek a régi címeren kívül a legutóbbi időkig nem voltak használatban. A magyar címer és zászló mellőzését szorgalmazó román kívánalmak és bizonyos magyar–magyar ellentétek járulhattak hozzá, hogy önálló székely szimbólumok létesítésének gondolata nagyobb erővel merüljön fel. A (nem hivatalos) kivitelezés ideológiai oldalának munkálata sajnos egyedül a Székely Nemzeti Tanácsra hárult, amely képtelen volt a feladat súlyának megfelelő megoldást nyújtani.

Az idevezető folyamat nagy vonalakban ismert, az SZNT kétszer is döntést hozott ebben a kérdésben – legutóbb 2009-ben –, és mindkét alkalommal az eredetileg Kónya Ádám által ajánlott címer és zászlótervezet mellett tette le a voksot, akinek érdemeit messzemenőkig elismerve azonban megemlítendő, hogy a rossz pillanatban tett és kellő elméleti hátteret nélkülöző előterjesztés általánosságban nem hozhatott kielégítő eredményt.

A szavazásra jogosultak többsége nem volt birtokában az ilyenkor elvárható szintű címer, és zászlótani ismereteknek, ezenkívül a küldötteket feltehetőleg mindkét alkalommal a vezetőséggel szembeni rosszul értelmezett lojalitás késztette a javaslat komolyabb kritika nélküli elfogadására. Az így jóváhagyott címer az állítólag Zsigmond király által adományozottal csaknem megegyezik, azonban az eltérő ábrázolás jellege igencsak megkérdőjelezi e módosítás létjogosultságát. A régihez igazodó háromszögű kék pajzs felső részének jobb oldalára nyolcágú arany csillag, a bal felére ezüst fogyó hold került. Változást az eredetihez képest nap helyett a csillag alkalmazása jelenti. A hozzáfűzött magyarázat szerint e csillag ágai a nyolc(!) székely széket jelképezik.

Eltekintve attól, hogy egy ilyen önkényes megállapítás számszakilag mennyire fedi a valóságot, ennél inkább aggályosnak tartható az ősi nap-címerkép semmivel nem indokolható kicserélése, a mondvacsinált mennyiségjelző csillagra. Amely aktus még akkor sem nyerhet igazolást, ha az életet adó égitest újabban „napcsillagra” lett átkeresztelve. Azon túlmenően, hogy ilyen megnevezés a címertanban ismeretlen, a csillagászok is nehezményező fejcsóválással fejeznék ki nemtetszésüket az új bolygóféleség láttán, mivelhogy amennyiben a napot csillagnak mondjuk, ettől az még nap marad, és nem fog felvenni csillagalakzatot.

Márpedig a jelenleg kierőszakolt idom kétséget kizáróan csillagnak néz ki, még csak nem is valamilyen átmenet a nap és a csillag között. Éppen ezért megütköztető, és komoly hagyománysértést valósít meg a történelmi napmotívum száműzése címerünkből. Ugyanis nem lehet elfogadott, sok száz éves szokáson nyugvó jelképek torzításának következmények nélküli gyakorlata. A székek időnként csökkenő vagy növekvő számának bármely módon való szerepeltetése a székely címerben csakis egy rossz beidegződés – a mennyiségi és mindent láttatni akaró szemlélet – kifejeződési formája. A tradicionális ábrázolás visszahelyezése korábbi állapotába és ősi jogaiba bölcs megfontolás után a legcsekélyebb gondot sem okozhatná.

A székelynek mondott zászló esetében jóval nagyobb fenntartásoknak adhatunk hangot. Ez kék-arany-kék sávozású, melyben a középső arany rész fele szélességgel viszonyul a közrevevő két kékhez. A felső kék sávban a címerből vett „napcsillag” és újhold kapott helyett. A számtalan lábra kapott elmélet kidolgozói nyilatkozataikban szinte mániákusan hajtogatják, hogy a kék és az arany hagyományos székely színek, így csakis ezek lehetnek a lobogó összetevői. Állításaikban minden alkalommal felhozták Székely Mózes – az egyetlen székely születésű erdélyi fejedelem – 1601-beli hadizászlaját, és Maros-Torda vármegye címerében a Szent László király kezében látható arany-kék zászlót, mint annak igazolását, hogy ezen színárnyalatok régidők óta a székely nemzeti jelképekben megtalálhatók voltak.

Ami a Székely Mózes-féle zászlót illeti, ezt valóban az akkoriban még hadvezérként szolgáló későbbi fejedelemnek tulajdoníthatjuk, azonban, hogy saját és székely hadilobogója lett volna, abban nem lehetünk bizonyosak. Többen – egy drezdai régi albumba gyűjtött festett képekre hivatkozva – a szerencsétlen kimenetelű goroszlói csata németek által zsákmányolt hadizászlói közé sorolják, melyeket Báthori Zsigmond a csata előtt hozzá újonnan beérkező csapatoknak ajándékozott. Ha Székely Mózes ekképpen jutott a nevezett hadijelképhez, ami fegyvernemi – ez esetben lovassági – zászló formájában jelent meg a csatatéren, akkor az semmiképpen sem volt családi, és főleg nem székely.
Viszont a zászló goroszlói hadizsákmány mivolta is bizonytalan, mert más szerző (Mika Sándor) a tizenöt éves háború, és ezen belül feltehetőleg a sellemberki csata idejéből (1598) valónak írja le, ami egy másik, az előzőhöz sokban hasonló gyűjteményben lett lefestve.

Mika szerint e zászlók színeinek heraldikus jelentőségét nem lehet megállapítani, vagyis manapság ennek ellenkezőjére hivatkozni szerencsétlen érvnek tűnhet. Nem beszélve arról, hogy az akkori hadizászlók között tucatszámra fordulnak még elő ugyanezen színek kombinációival ellátottak is, a székelységhez sorolhatóságuk bármifajta nyoma nélkül. Továbbá az sem zavarja a minket széltében-hosszában egyebekről győzködőket, miszerint a korabeli képen Z. M. monogrammal díszített zászló színei nem kék-arany, hanem kék-fehér (ezüst) összeállítást mutatnak. Akkor hát miként is állunk az „ősi” kék-arany székely színekkel?

Nagybaczoni Molnár Ferenc, budapesti történetkutató
Folytatás a jövő heti Szempontban