Az 1960-as évek második felében a csehszlovákiai szocialista rendszernek súlyos válsággal kellett szembenéznie. A második világháború után hatalomra került kommunista vezetés ígéreteinek be nem tartása, illetve a lakosság elvárásainak be nem teljesülése, ezen belül a rossz gazdasági irányítás és az egypártrendszeri elnyomás okozta kiábrándultság halmozódott és erősödött fel olyannyira, hogy a Csehszlovák Kommunista Párton (CSKP) belül is...
KÖNYVESPOLC: Hogyan hamisíthatnánk e-maileket? Miképpen lehet rájönni, hogy a kapott elektronikus levelet nem is a feladója írta? Persze, a közeli barátok esetleg megérezhetik, hogy valami nem stimmel, de nem hagyatkozhatnak sok nyomra (kivéve, ha kiderül, hogy feltörték az illető postaládáját). Ilyesfajta megérzésre és a stílusok közötti lehetséges különbségekre alapozva próbál a magyar irodalom „fenelánya”, Karafiáth Orsolya A Maffia-klub című...
Minapjában kies városom egy orvos-értelmiségi klubjában kerekasztal-beszélgetésen vettem részt a költészet helyzetéről, megszerettetésének lehetőségeiről a mai világban. Egyik partnerem, egy színházi szakember, a versekben „tárolt” végtelen tudásról beszélt, hogy olvasni például azért volna érdemes. Én meg azonnal arra gondoltam, hogy olvasni mégiscsak az örömért érdemes, s hogy épp a tudás meg a tanulás az, amivel a gyerekeket mint jövendő...
Karda Zsuzsa 21. századi földlakó volt, s mint ilyen, tudta: nem kergethet illúziókat, előbb-utóbb diétáznia kell. Bár a mérleg nyelve tíz éve moccanatlanul ugyanazt az értéket mutatta reggelente, mikor ráállt meztelen és mérsékelten gömbölyded, középmagas termetét (dús combú, vékony vállú, amolyan körte-alkat, ha hihetünk a szakirodalomnak) is elégedetten szemlélte ilyenkor, mégis hínárként szorongatta a gondolat: e pár boldog perc az elodázás ideje...
Századszor, de talán ezredszer hallgattam meg Szörényi Levente és Bródy János szerzeményét, az István, a királyt, most, a huszonötödik évforduló eljöttével. A nagy, fekete lemezeket még édesapámék vették majd’ huszonöt éve, kéz alatt, pedig lehetett volna Magyarországon a boltban is, szabadon.
Beszélgetés Herczeg Ágnes táj- és kertépítésszel
– Ön is egyike a Magyarországról Erdélybe hazajáró elszármazottaknak...
– Édesanyám Gyergyócsomafalván született, 15 éves korában került Budapestre, én már ott születtem. Ami idehúz, azok a gyermekkorom nyarai, a nagyapámnál, nagybátyáimnál és nagynénéimnél töltött nyári szünetek. Nagy volt a kontraszt a városi lét, illetve az itteni táj és az itteni közösség között. Gyerekfejjel nagyon...
Igazán nem panaszkodhattunk az elmúlt években: remek magyar énekesnőket hallhatunk, akik leginkább a népzene tájékairól törtek be a köztudatba. Palya Bea, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes vagy Szalóki Ági rendszerint káprázatos, világszínvonalú produkciókkal lepik meg a zenekedvelő közönséget. Az ő érdemük is, hogy ma már legalább annyian kíváncsiak a tradicionális népzenére, mint a nótarádióra. Legyünk most óvatosak: Palya Bea az egyik legjobb...
Ugyan mit tehettem volna? Csak megaláztatást jelentett volna a szembesülés. Így nyugtatgatom magam Temesvárról hazafelé. Ha megpróbáltam volna eszébe juttatni az egykori szekus milicista főnöknek a sérelmemre elkövetett tetteit, abból csak én húzhattam volna a rövidebbet. Még jó is, hogy csak utólag mondta meg anyósom, ki volt az a tagbaszakadt hatvanas pasas a konyhában. Így lehetőség sem adódott arra, hogy valami meggondolatlanságra ragadtassam magam.
A...
Alaposan elszámította magát Mihail Szaakasvili grúz elnök, amikor úgy gondolta: miközben a világ az olimpia lázában égve épp a pekingi ötkarikás játékok megnyitóünnepségét követi figyelemmel, ő szinte észrevétlenül viszszaszerezheti Grúzia 1992-ben elszakadt, ám függetlenként egyetlen állam által sem elismert tartományát, Dél-Oszétiát. Szaakasvili bizonyára úgy gondolta, az olimpia olyannyira leköti majd mindenki – főleg pedig a Dél-Oszétiát...
Közös érdekek és hasonló gondok a bukaresti történészfórumon
„A rendszerváltás óta a román történetírás gyorsan nyitott a világra és az új irányzatokra. Ma lényegesen szélesebb spektrumú, mint a magyar. De nyitott fokozatosan a magyarokkal való szakmai vitákra, együttműködésekre is” – írja a Bukarestben, idén májusban tartott román–magyar történészfórum összefoglalásában a História című magyarországi folyóirat augusztusi száma.
Beszélgetés Haller István államtitkárral, a diszkriminációellenes tanács vezetőségi tagjával
– A rendszerváltás után rövid ideig a sajtóban dolgozott, utána pedig, ha jól emlékszem, a Maros Megyei Könyvtár munkatársa volt.
– Amikor már látszott, hogy megszűnik az újságírói állásom, könyvtárosi állásra versenyvizsgáztam, sikerült is a vizsga, de időközben megnyertem egy pályázatot, amely arról szólt, hogy két hetet tölthetek a Szabad Európa...
Nem tudom, milyen lehetett volna Wong Kar-wai új filmje, ha – mint az eddigiek – kínaiul készül, hongkongi színészekkel, távol-keleti környezetben. Azt sem értem, miért kacsintott ekkorát rendezőnk Hollywood felé, miért tartotta szükségesnek, hogy egy csakis rá jellemző, sűrűn önidéző történetet mindenestül átköltöztessen a tengerentúlra, és a kortárs amerikai mozi fősodrának olyan sztárjaival népesítse be teremtett filmvilágát, mint Jude Law, Rachel...
Azért vagyunk egyetemen, hogy valamit tanuljunk is – mondogatta néha, rendszerint vizsgaidőszak közepe-vége felé. Komolyan is gondolta, olyankor valóban tanult, és ezt precízen, szertartásszerűen, látványosan művelte.
Az egész napja a tanulásról szólt, még ha nem is kimondottan arról, hogy vizsgára készült, olvasott vagy dolgozatot írt. Voltak amolyan közvetett tevékenységek, amelyek ugyan nem kötődtek a tanuláshoz, valamiképpen azonban mégiscsak...
Mondják, a fizikai létén túl az ember csak akkor hal meg, ha szerettei, barátai, ismerősei kezdik már elfeledni. Egyénisége, szellemisége pedig nemcsak az embernek, egy-egy nevesebb rádióadónak is van. De még a legmarkánsabbak is elveszíthetik sorra akár a leghűségesebb hallgatóikat is. Nem kell hozzá szakmailag visszaesniük, elég, ha csak a kor, a feladatok, a szellemi és a műszaki környezet megváltozik.
1. Kolozsvár északkeleti határában, a szamosfalvi legelőn május 30-án új lakónegyed, az Ifjúsági alapkövét tették le. Házai a 100-as villamos végállomásánál, „a CUG nehézgépgyárral szembeni, úgynevezett Csillaghegy közelében épülnek” (Krónika, 2008. VI. 2., 9. old.).
Az olvasó, ha valamelyest ismeri a várost és környékét, fölkapja a fejét. Ha nem ismeri vagy nem idevaló, természetesen nem. Mert mi is történt? A Csillaghegy három kilométerrel...