Pityu kidolgozza a tanulási stratégiát

A motiváció fél siker – mondogatta Pityu, bár ezen kijelentésének eleje folyton változott, hogy tudniillik a jó kávé is fél siker, a tiszta szoba is, a frissen felporszívózott szőnyeg, a jó kondíció, a stresszmentes élet, a nyugodt lelkiismeret, a sok alvás.
Így aztán a rendkívül alaposan kidolgozott tanulási ütemtervébe is beépített néhány olyan elemet, amelyeknek – a laikusok szerint – semmi köze nincs a vizsgára való felkészüléshez. Ilyen volt például a kiadós reggeli, melynek időtartamát a végsőkig igyekezett kitágítani azzal az ürüggyel, hogy lassan többet eszik az ember, meg hogy a reggeli üteme meghatározza az egész napot: nem szabad elsietni, mert aztán esztelen rohanás lesz a vége. Persze, a reggeli utáni kávét sem szabad elsietni, hiszen azalatt kell átgondolni a napi teendőket, kidolgozni a tervet, meghatározni a prioritási sorrendet. És közben, persze, cseverészni is kell, azért kávé a kávé. Különösen a tanulásról, annak előkészítéséről és lefolyásáról szeretett beszélni, kész elméletet dolgozott ki az idő megfelelő beosztásáról, az agy hatékony működéséről, a hőmérséklet és a memória közötti viszonyról.
Sokak szerint ugyancsak értelmetlen dolog volt könyvtárban tanulni, hiszen majd egy órát kellett utazni odáig, és gyakran helyet sem lehetett kapni, várni kellett, míg valaki megunja a tanulást, kialussza magát, vagy éppen úgy dönt, inkább a puskázással próbálkozik. Pityu szerint azonban éppen az lett volna a legnagyobb hiba, ha otthon próbálna felkészülni, hiszen a mindennapi környezetben az ember hol éhes lesz, hol szomjas, aztán egy kávét is meginna, eszébe jut, hogy mosogatni kellene (mert ez mindig vizsgaidőszakban jut az ember eszébe), ha pedig a takarítási láz elkapta, akkor már lehetetlen leállni, mert tennivaló mindig akad, a tiszta környezet pedig rendkívül fontos.
A légkör a lényeg, az, hogy látod, mindenki tanul, téged is arra ösztönöz, nyisd ki a könyvet – magyarázta oly meggyőződéssel, hogy néhány kollégáját rávette, menjenek vele a könyvtárba. A recept azonban nem vált be, a légkör ugyanis általában arra ösztönözte őket, hogy a lányokat bámulják, ráadásul Pityu hol megéhezett, hol megszomjazott, máskor pedig kávézniuk kellett. És ha a kávézási láz elkapta, akkor bizony már nem volt leállás, mert régen látott ismerős mindig akadt, a kapcsolattartás pedig rendkívül fontos.
Ennek ellenére Pityu töretlenül ellátogatott a könyvtárba, és igyekezett minél később hazakerülni (ennek érdekében néha nagyokat sétált, máskor ismerőseihez látogatott). Mert olyankor mondhatta igazán hitelesen, hogy mennyire fáradt, mekkorát tudna ő most aludni, de nem lehet, mert közeleg a vizsga napja, minden percet ki kell használni. Az éjszakai műszak – ahogy ő nevezte a folyamatot – gyakorlatilag a vacsorával kezdődött (amely Pityu szerint szerves része a tanulási folyamatnak, mert a jó vacsora fél siker). Minthogy az ágy csábításának valahogy ellen kellett állni, Pityu azt találta ki, hogy félóra tévénézéssel helyettesíti az alvást. Ennek egyenes következménye viszont az lett, hogy egy hét múlva már mindenki kétségbeesetten várta az egyik spanyol szappanopera következő epizódját, Don Carlos és Manuela drámai fordulatokkal teli szerelmi történetének alakulása ugyanis valahogy mindig érdekesebbnek bizonyult a kibernetika rejtelmeinél vagy az alkotmányjogi problémáknál.
Pityu tisztában volt azzal, hogy a testnek is megvannak a maga korlátai, ezért következő programpontként a kávézást iktatta be, mintegy biztosítékául annak, hogy legalább a soron következő számítógépes játékba nem alszik bele az ember. Mert a játék is fontos – így Pityu –, hiszen a versenyszellemet ébreszti bennünk. Márpedig a vizsgára való felkészülés mi is tulajdonképpen? Vajon nem az idővel való versenyfutás? – kérdezte diadalmasan.
Az éjszakai műszak azonban nem volt a legsikeresebb, ezt onnan vették észre, hogy Pityu néhány nap múlva taktikát váltott. Széles mosolylyal állított haza, kezében egy üveg dzsinnel. No, gyerekek, aki éjszaka háromig tanul velem, az kap egy pohár igazi gin-tonikot – mondta, és sikerült is felkeltenie lakótársai érdeklődését. Gyorsan elmagyarázta, hogy éjszaka lehet a legjobban tanulni, mert csend van, és hűvös, és nyugalom. Kitért arra, hogy a jutalom milyen összefüggésben áll a motivációval, és a motiváció fél siker, meg hogy a tanulás tulajdonképpen csapatmunka, egyedül nem lehet hatékonyan csinálni, szükség van a baráti segítségre, amikor az ember elálmosodik, felmérgelődik, elkeseredik.
Volt érdeklődés az ajánlat iránt, többen is fennmaradtak vele, igaz, hogy többnyire a tévét nézték, meg az órájukat, nem pedig a könyvet, de hát mindegy, az ígéretet be kell tartani. Aztán ha már fennmaradtak, nem csak egy pohárral ittak, hiába no, mégiscsak jó ital ez, különösen nyáron. A fenyő illata meg honvágyat ébresztett bennük, nosztalgiáztak, felidézték a közös emlékeket, felhívták az otthoni ismerősöket, pillanatok alatt elröpült az éjszaka, hajnalban feküdtek le. Egy hétig naponta megismétlődött a történet, Pityu makacsul kitartott amellett, hogy hatékony módja ez a vizsgára való felkészülésnek. Csak akkor volt hajlandó taktikát változtatni, amikor elaludt egy vizsgájáról, ráadásul pénze is elfogyott.