Bea búcsúzik a gátlásoktól

A boszorkányos tekintetű falusi lányból Európa-szerte ismert világzenei előadóvá vált énekesnő legújabb – ha a 2003-as Ágról-ágra mellett az Álom-álom, kitalálom meselemezt és a Weöres Sándor versmegzenésítéseket tartalmazó Psychét is számoljuk, akkor negyedik – önálló albumát a francia Naive kiadóhoz szerződve készítette el az idén, saját zenekarával és külföldi közreműködőkkel. Az album címét állítólag egy ötvenes évekbeli Boris Vian-dal ihlette, és rendkívül találó, Bea pályájának ars poeticája: Adieu les complexes, azaz Búcsú a gátlásoktól. Új lemezének közel 60 percében azt is teszi nagyjából, amit talán ő tud a legjobban (leghitelesebben) ma Magyarországon: adja magát gátak, gátlások nélkül.
Palya Bea 1976-ban született, gyerekkora óta táncol és énekel. Kis faluja, Bag és annak tánccsoportja számított az első állomásnak, majd alig 16 évesen, már Budapesten, a moldvai népzenét játszó Zurgó együttes énekese és tánctanára. Ekkor alapozza meg a magyar énekes népzenére vonatkozó ismereteit, amelyet később az ELTE Néprajz Szakán egészít ki. 2002-ben szerez diplomát. Énekesi pályája során a magyar népzenei együttesek mellett számos olyan munkában vesz részt, amely szélesebb zenei horizonton mozog. Mindig is érdekelték a zenei találkozások, különböző műfajok egymásra vonatkozásai. Ezért foglalkozik a magyar énekes zene mellett bolgár, cigány, török népzenével és indiai zenével. Palya Bea kiemelkedő tehetségét és szakmai munkásságát a magyar kultúra területén Hiller István oktatási és kulturális miniszter is elismerte, aki 2008. január 21-én a Magyar Kultúra Követe 2008 címet adományozta neki.
Térjünk a tárgyra: az Adieu les complexest elementárisan bátor megszólalás és tartalom jellemzi. Úgy tűnik, a művész életének pillanatképei, ezzel párhuzamosan pedig számtalan stílus és hagyomány között lapozgathatunk kitűnő tálalásban. Őszinte művészi kitárulkozás, ősi erőt képvisel, és maga az elragadó költészet. Az egész úgy szól, hogy azt képtelenség írásba foglalni. Annyira tiszta, annyira őszinte. Nagyon személyes dalok ezek, legnagyobb részük népdalsorokról elrugaszkodó saját szöveggel „ellátva”. A zene is ilyen: hagyományos hangzásokban gyökerező saját zene.
A kezdő Hold Bódis Kriszta magyarországi költőnő versére készült. Vannak zenék, melyekről lehetetlenség írni, nos ez a 7 perces nyitány épp olyan. Puhán, érzékenyen idézi fel a klasszikus női mitológia elemeit, s mindez Bea szárnyaló hangján egészen katartikus muzikális élményt okoz. Ezzel ellentétben a többi szöveg megnyugtatóan konkrét helyekhez, dolgokhoz kötődő képeket sorjáz, a magyar-zsidó-cigány-bolgár dallamokhoz természetesen simuló prozódiával. A Hoppá vagy a Lovas dal merész utalásai, a Szép szemű szeretőm keleties szenvedélyessége, a Három árva szomorúsága, az Áll a kapun humora, vagy a Sofia Express elragadó sodrása mind csúcspillanatai ennek a gyönyörű lemeznek.
Hogy a hatás tökéletes legyen, abban nem elhanyagolható segítséget nyújtottak a közreműködő zenészek. Az együttes alapja a cimbalom-bőgő-ütős trió (Lukács Miklós, Novák Csaba, Dés András), míg a szólista Szokolay Dongó Balázs most többet használja a szopránszaxofont, mint a dudát vagy a furulyákat. A Palya Bea Quintet zenészei mellett akadnak vendégek is: Theodossij Spassov bolgár kavalon játszik az anyag felében, Lantos Zoltán két számban hegedül.  A legérdekesebb közreműködő azonban a vietnami-francia Vincent Lę Quang, aki szintén szopránszaxofont fúj, tőle hol népzenei elemeket, hol dzsesszes improvizációkat hallhatunk.
Mert a dzsesszhez is van köze ennek a lemeznek, sztenderdek is megszólalnak, de ezeket is természetesen a fentebb említett zenei olvasatban kell elképzelni: a Sometimes I’m Happy és a záró Lover Man angolságával némileg elüt a lemez többi dalától, hangszerelésük azonban legalább annyira elképesztő, mint a többié.
Javarészt könnyen hallgatható, de mindvégig odafigyelést igénylő, időnként belassuló zene ez, de első pillanattól az utolsóig Palya Beáról és csodálatos hangjáról szól.   Mind előadói, mind hangszerelési szempontból az év egyik legjobb lemezéről van szó. Palya Bea több interjúban is említette már, azt szeretné, hogy muzsikáját ne egzotikumként hallgassák, hanem olyannak, amilyen. Innentől már ránk vár a feladat. Vagy inkább élményszerzés, mert az Adieu les complexes inkább az. Mégpedig a nehezen felejthető kategóriából.

Palya Bea: Adieu les complexes. Naive / Sony BMG, 2008