2009. december 29., 09:472009. december 29., 09:47
A budapesti Hungaroton és kiadásában a Bartók Új Sorozat egyes CD-i már több alkalommal elnyerték a Pizzicato Supersonic díját, de a két CD-ből álló album részesült először a kiadó által a lapszámonként egyetlen kiadványnak odaítélt Excellentia kitüntető címben.
A Bartók-műveket az e célra alakult Mikrokosmos Vonósnégyes adja elő, melynek tagjai Takács-Nagy Gábor, Tuska Zoltán, Papp Sándor és Perényi Miklós, a felvétel az egész sorozat szellemi vezetője, Kocsis Zoltán ellenőrzése alatt, Tóth Ibolya zenei rendezésével készült el.
„Négy, nagy kamarazenélő tapasztalatokkal rendelkező magyar muzsikus alkalmi társulásaként a Mikrokosmos Vonósnégyes 1998-ban Bartók elmélyült betanulására, eltűnőben lévő fontos tradíciók integrálására, vonósnégyeseinek újfajta előadására jött létre” – írja az album kísérőfüzetében Somfai László zenetudós, a Bartók Új Sorozat szakértője.
„Gyönyörű feladat volt, már tíz éve dolgoztunk a kvartetteken, főként a magunk örömére. 1998-ban Schiff András fesztiválján a svájci Ittingenben játszottuk először őket. Tulajdonképpen sorszám szerint haladtunk a felvétellel, csak az ötödiket hagytuk a legvégére, mert ez szellemileg és technikailag is a legnagyobb, legnehezebb darab” – mondta el az első hegedűszólamot játszó Takács-Nagy Gábor.
Takács-Nagy Gábor hegedűművész-karmester úgy véli, hogy mint minden nagy zeneszerzőnél – nemcsak Bartóknál, hanem Haydnnál, Mozartnál, Beethovennél, Brahmsnál is – a kvartett egy bizonyos alkotói periódus leggyönyörűbb párlata, eszszenciája. Bartók 28 éves volt, amikor az I. vonósnégyest írta. Az utolsó Európában komponált darabja a VI. kvartett. Az „evolúció” – ahogy zeneszerzői világa változott – nyomon követhető e darabokban.
Ezt az előadói véleményt fogalmazza meg zenetörténeti szempontból Kárpáti János, ugyancsak a sorozat szakértője: „A vonósnégyesek végigkísérik Bartók alkotói útját az 1908-ban komponált elsőtől az 1939-ben, még Európában befejezett hatodikig. A VI. kvartett szomorú búcsú Európától.”
A két lemez a sorozatban a 13-as és a 14-es számot kapta. A Bartók Új Sorozat a zeneszerző születésének 125. évfordulója alkalmából 2006-ban indult útjára. A sorozat összesen harmincegy CD-n mutatja be Bartók Béla teljes életművét, a felvételek befejezése 2010-re, a teljes sorozat megjelenése 2011-re várható.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.