Erdélyi mozikörúton az elmúlt év legnézettebb magyar filmvígjátéka, a Seveled

Básti Juli (középen) a Seveled című, könnyed romantikus vígjáték egyik fő szerepében •  Fotó: InterCom

Básti Juli (középen) a Seveled című, könnyed romantikus vígjáték egyik fő szerepében

Fotó: InterCom

Több erdélyi moziban is megtekinthető lesz péntektől az elmúlt év legnézettebb magyar filmje, a Seveled című vígjáték. Minden helyszínen eredeti magyar nyelven és román felirattal vetítik a könnyed műfajú alkotást.

Krónika

2020. október 16., 13:102020. október 16., 13:10

Hazai mozikban tekintheti meg a közönség péntektől a Seveled című vígjátékot, az elmúlt év legnézettebb magyar filmjét – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

A könnyed műfajú alkotás romániai „mozikörútja” péntek este 8 órakor kezdődik a kolozsvári Győzelem (Victoria) moziban.

A film romániai forgalmazásának elindítását lehetővé tette az országos vészhelyzeti bizottság szerda esti határozata. Ennek megfelelően a mozik belső terei országszerte újranyithatnak, illetve nyitva tarthatnak a következő feltételek mellett: 50 százalékos kapacitással működhetnek, ha a lakosság Covid–19-fertőzöttsége helyi szinten nem haladja meg az 1,5 ezreléket, illetve 30 százalékos kapacitással, ha a lakosság Covid–19-fertőzöttsége helyi szinten nem haladja meg az 3 ezreléket. Ha a zónában 1000 lakosonként 3-nál több beteget regisztrálnak, a mozik is kénytelenek zárva tartani.

A következő napokban látható lesz öt további városban is: Besztercén (Dacia Kulturális Központ), Brassóban (Cinema One), Szatmáron (Cinema One és CINEPLEXX Szatmár), Marosvásárhelyen (CINEPLEXX Marosvásárhely, Művész mozi), valamint Sepsiszentgyörgyön (Művész mozi).

A Filmtett Egyesület tervei szerint a filmet Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen is műsorra tűzik a mozik. A vetítések pontos programja a járványhelyzettől függ, a szervezők arra hívják fel a figyelmet, hogy az érdeklődők kövessék figyelemmel a helyi moziműsort.

A Seveled című film bonyodalma egy kegyes hazugság. Elsőre jó ötletnek látszik: Gergő, a „csajozógép” filmkritikus szeretne beteg édesanyja kedvében járni, és a jó ügy érdekében hazudik egy nagyot.

Csak egyetlenegyet: beviszi hozzá a kórházba a szomszédját, a nagyszájú ex-sztriptíztáncosnőt, akinek van egy nagy előnye: öt hónapos terhes. Az unokamániás anyuka boldogan látja, hogy a fia révbe ért, elbúcsúzik mindenkitől – és meggyógyul. Ettől kezdve Gergő és Saci kénytelen újabb és újabb hazugságokkal tartani a frontot. Bár alig bírják egymást elviselni, ha jön a „nagyi”, úgy tesznek, mintha boldog, fiatal pár volnának. Az átverések persze sosem tökéletesek, és a bonyodalom Saci pocakjával együtt terebélyesedik: pedig előbb-utóbb meg kell születnie a megoldásnak.

A film rendezője, Orosz Dénes otthonosan mozog a könnyed romantikus vígjáték műfajában: a Poligamy és a Coming Out után ez a harmadik alkotása ugyanebben a műfajban.

A Seleved parádés szereposztásában Mészáros Béla, Tenki Réka, Básti Juli, Cserhalmi György, Bodrogi Gyula és Rezes Judit látható. A filmet 2019-ben mutatták be Magyarországon. A Seveledet minden helyszínen eredeti magyar nyelven és román felirattal vetítik.

A kolozsvári székhelyű Filmtett Egyesület 2016 óta foglalkozik filmforgalmazással, célja évente két-három magyar filmet bemutatni a romániai mozikban, hogy a helyi közönség ne csak fesztiválok alkalmával, hanem a „hétköznapokon” is találkozhasson a magyar filmkultúra legfrissebb gyöngyszemeivel. Az egyesület forgalmazói portfóliója mostanig 12 filmet foglal magába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok

Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok
2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron