Fotó: Krónika
2007. február 22., 00:002007. február 22., 00:00
A lassú és a frisscsárdásnál a teremben tartózkodótöbbi gyermek a nézőtéren, a színpad előttperdült táncra, őket csak a farsangi jelenet – alóvásár és Illés szekerénekbevontatása – zavarta meg a spontán „előadásban”.A Csillagocska Alapítvány által működtetettnéptánccsoport egy éve szervezett előszörtéltemető előadást ugyanezen a színpadon, ahatalmas sikeren felbuzdulva vállalkoztak az idei bemutatóra.A felcsíki táncokra azért esett a választásuk,mert a váradi táncosok többször jártakazon a vidéken, megszerették az ottani pörgős,vidám táncokat. Ezek zömét SándorCsabától tanulták, a színpadraalkalmazásban Dimény Levente színművészsegített. A talpalávalót az előadásonKicsi és társai húzták, a táncházbanpedig a Csillagocska zenekar muzsikált.
Az alapítvány anagyvárad-réti templom alagsorában kilenc évvelezelőtt gyermektáncház beindításávalkezdte a munkát. Míg kezdetben elég kevésérdeklődő akadt, most már több mint kétszázanlátogatják a táncházaikat. A rendszeresentáncolni járó gyerekekből, fiatalokbólverbuválódott hat évvel ezelőtt a tánccsoportis, később pedig beindították be azutánpótláscsoportokat. A Csillagocska névalatt jelenleg négy tánccsoport működik, ezekbenösszesen 110-en táncolnak – nyilatkozta lapunknakBenedek Árpád, aki a csoport vezetésénkívül táncoktatással is foglalkozik. Mintelmondta, az alapítvány ma két néptáncoktatótfoglalkoztat főállásban, de szükség eseténmás szakembereket is bevonnak a munkába. Az élőzenéről most már maguk gondoskodnak: zenekartalapítottak, heti rendszerességgel ők biztosítjákaz élő zenét a táncházaikban, afellépéseken. A helyszínt a nagyvárad-rétireformátus egyházközség biztosítja,egyedüli gondot az jelenti, hogy kezdik „kinőni” a templomalagsorában található termet.
„Ez a vidék a legkorábbanpolgárosodottak közé tartozik, már elégrégóta nem lehet itt élő néphagyományrólbeszélni. A Csillagocska Alapítvány célja,hogy megkedveltesse a gyerekekkel a népi kultúrát”– nyilatkozta lapunknak Miklós János, a NagyváradNépi Együttes tagja. Mindehhez fontos, hogy a gyermekekmár óvodáskorban ismerkedjenek a népigyermekjátékokkal, mondókákkal, ez jóalapot jelentene később a néptáncelsajátításához.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.