Játszott a Rákfogóban és a Saturnusban, fellépett Trilok Gurtuval és Frank Zappaval, utóbbival ötvenezer ember előtt, zenélt az LGT-vel és Zoránnal – Babos Gyula, az egyik legismertebb magyar dzsesszgitáros, aki a közelmúltban Nagyváradon koncertezett.
A 40. Magyar Filmszemlén versenyez a Vadlány – Boszorkánykör című, Tankó Erika és Tompa Klára erdélyi színművész, valamint Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora közreműködésével készült film.
Etnikai síkra terel egy szakmai kérdést, vádolja a sepsiszentgyörgyi román színház igazgatóját a város polgármestere. Florin Vidamski rendező-igazgató ugyanis a Cotidianul napilapnak azt nyilatkozta, az önkormányzat célja, hogy megsemmisítse a román intézményt, hiszen az Andrei Mureşanu Színház idei 700 ezer lejes költségvetése olyan kevés, hogy ellehetetleníti a működést:16 színművész közül csak hetet tud megtartani, az adminisztratív személyzetet is...
Műsorcserére lép a marosvásárhelyi Erdély FM és a Budapest körzetében sugárzó radiocafé 98.6. Jövő héttől az Erdély FM hallgatói a radiocafé 98.6 esti meséit és Tudásmorzsa néven sugárzott rövid és érdekes információit, valamint a Music café zenei magazint hallgathatják.
Vidám előadással lépett fel Nagykárolyban a Cultur Art Egyesület, a Szatmárnémeti Északi Színház néhány színészéből és zenészekből verbuválódott csapata.
Hetvenhat éves korában tüdőrákban elhunyt John Updike amerikai író, a Nyúl-tetralógia és a Bech-trilógia szerzője, a modern amerikai próza egyik legkiemelkedőbb képviselője.
Évtizedek óta leveleznek a gyerekek Csipikével, újabban Cimbivel és Mákvirággal is, küldözgetik rajzaikat, verseiket, meséiket a szerkesztő bácsiknak, néniknek, és olvasmányélményeiket is megosztják a különböző folyóiratok hasábjain. Vannak nagy múltú, újjáéledő, folytonosan megújuló és frissen indult erdélyi magyar gyermeklapok, és olyanok is, amelyek csak néhány évfolyamot értek meg. Összeállításunkban a sepsiszentgyörgyi Cimbora, a nagyváradi...
A megyeházán felhúzták a fekete zászlót Ady halálakor, a Nagyváradi Újságírók Egyesülete pedig rendkívüli közgyűlésen még 1919-ban kezdeményezte a költő szobrának felállítását – idézte fel a váradi eseményeket Tóth János, a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója a keddi ünnepségen, ugyanis Ady Endre halálának 90. évfordulója alkalmából Erdély-szerte és Magyarországon is a költőre emlékeztek.
A Biblia évében nem is vihettünk volna mást Brüsszelbe, mint a Szentírást – mondta Hermán M. János előadó-tanácsos, az először Brüsszelben, az Európai Parlamentben megrendezett bibliakiállítás szervezője a vasárnap esti nagyváradi megnyitón, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában.
Száz alkotás száll versenybe a Budapesten ma kezdődő 40. Magyar Filmszemlén. Idén is szerepelnek erdélyi kötődésű művek a programban: vetítik a Breier Ádám rendezte Tripet és Hörcher Gábor Befőttjét, akárcsak Bálint Ibolya Apró örömök című dokumentumfilmjét, amely apróhirdetések kapcsán emberi sorsokat mutat be. Domokos János „Nem vagy egyedül...” – Kampány a Hargitán című alkotása a tavalyi parlamenti választási kampányt követi Hargita...
Angyal László kiállításának mai megnyitója az utolsó programpontja annak az egyhetes rendezvénysorozatnak, amellyel Nagyvárad és Berettyóújfalu közösen ünnepelte a Magyar Kultúra Napját. A többnapos ünnep folyamán kiállításokkal, előadásokkal, könyvbemutatóval ünnepeltek Váradon. A Magyar Kultúra Alapítvány (MKA) szervezésében karikatúrakiállítást is láthatott a közönség: a XII. Magyar Karikatúrafesztivál kötelező témájú anyagából...
Kozma Mária Csillala mester című gyerekdarabját mutatta be tegnap a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A kisiskolásoknak szóló mesejáték egyben a színház új stúdiótermének első bemutatója is. A Csíkszeredában élő, Pro Cultura Hungarica címmel kitüntetett írónő egyetlen kisgyerekeknek szánt könyvét írta át mesejátékká a színház felkérésére.
Kovács András Ferenc lenyűgöző tájékozottsága és a meghívott briliáns mesélőtehetsége tette emlékezetessé a legutóbbi marosvásárhelyi Látó-estet, amelyen a sepsiszentgyörgyi Bogdán László író válaszolt a „bennfentes” kérdésekre. Kiderült: minden írása egy tőről fakad. Életében, költészetében rengeteg szerepet bevállalt, eljátszott, költőként, prózaíróként, esszészerzőként most is gyakran jelen van a marosvásárhelyi folyóirat és más...
A „Piros lett a paradicsom, nem sárga” kezdetű cigány nóta dzsesszes változatának is tapsolhatott a népes hallgatóság Babos Gyula Közép Európai Kortárs Zenekarának nagyváradi koncertjén.
Az erdélyi magyar irodalmi vonatkozású weboldalak általában a fiatalokat célozzák meg, és a hatékony párbeszéd létrejöttéért helyet biztosítanak az olvasói véleményeknek, így portálokon publikáló szerzők szinte azonnali visszajelzést kaphatnak. Összeállításunkban a kolozsvári kötődésű Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholyt, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány honlapját és az aradi Nyugati Jelen napilap irodalmi...
A Károlyi-kastélyban kapott helyet a nagykárolyi Történeti Múzeum, amelynek régészeti leletei már több európai kiállításon is részt vettek. A legfigyelemreméltóbb az a középkori gyűjtemény, amely egykor a kastély angolparkját díszítette.
„A grófi család először 1792–1794 között igyekezett egy európai rangú parkot létrehozni itt, majd a második parkosítás során bízták meg intézőiket a parkdíszek beszerzésével. Az angolkertet akkoriban egy...
Erdélyi magyar kulturális folyóiratokat ajánlunk olvasóink figyelmébe: a kolozsvári székhelyű Helikon, a Korunk és a Művelődés, a marosvásárhelyi Látó, a csíkszeredai Székelyföld és a nagyváradi Várad számolt be eredményeiről és terveiről a Krónikának. A felsoroltak között vannak irodalmi lapok és olyanok, amelyek a kultúra több vetületére is reflektálnak.