Elkezdődött a lipcsei könyvvásár

Elkezdődött a lipcsei könyvvásár

A kultúrát is sújtó nemzetközi pénzügyi válság ellenére idén is rekordrészvétel jellemzi a szerdán megnyílt hagyományos lipcsei könyvvásárt. Mintegy negyven ország több mint 2400 kiadója képviselteti magát a vasárnapig tartó könyvvásáron, amely Európa és a világ egyik legtekintélyesebb nemzetközi könyves seregszemléje.
2009. március 12., csütörtök

Bálint Tibor-hangjáték a Kolozsvári Rádióban

Bálint Tibor Az engesztelés napja című drámájából készített hangjátékot a Kolozsvári Rádió. A rádió munkatársai, a rádiójátékban szereplő színészek és a Bálint Tibor Baráti Társaság tagjai a 2002-ben elhunyt íróra emlékeztek a Rádió 55 éves fennállását ünneplő rendezvénysorozat keretében kedd este.
Bálint Tibor-hangjáték a Kolozsvári Rádióban
Bálint Tibor-hangjáték a Kolozsvári Rádióban
2009. március 12., csütörtök

Bálint Tibor-hangjáték a Kolozsvári Rádióban

2009. március 11., szerda

Rendhagyó kiállítás Sepsiszentgyörgyön

Megérinthető, használható tárgyakból nyílt kiállítás tegnap a sepsiszentgyörgyi Bástya vendéglőben: az M Stúdió mozgásszínházi műhely előadásain készült fotográfiák kerültek a falakra, és az előadásokon használt díszletekkel és kellékekkel rendezték be a belső termet.
Rendhagyó kiállítás Sepsiszentgyörgyön
2009. március 11., szerda

Berszán Zsolt egyéni kiállítása Kolozsváron

Black Transfusion címmel nyílt kiállítás Berszán Zsolt képzőművész munkáiból tegnap a Mátyás-ház galériájában. Az ipari anyagokkal, fekete festékkel és fényhatásokkal kísérletező csíkszeredai művész már évekkel ezelőtt lemondott a hagyományos festészetről.
Berszán Zsolt egyéni kiállítása Kolozsváron
2009. március 11., szerda

Igazi sikerfilmek a TIFF-en

Cristian Mungiu Aranypálma-díjas rendező Emlékek az aranykorból című filmjének vetítésével kezdődik idén a TIFF nemzetközi filmfesztivál, amelyet május 29. és június 7. között rendeznek meg Kolozsváron.
Igazi sikerfilmek a TIFF-en
Igazi sikerfilmek a TIFF-en
2009. március 11., szerda

Igazi sikerfilmek a TIFF-en

2009. március 11., szerda

Kolozsvár és Szentgyörgy tarolhat az UNITER-gálán

Hét jelöléssel vág neki az idei UNITER díjkiosztó gálának a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Tompa Gábor rendezte Három nővér című produkciót minden fontosabb kategóriában felterjesztette a jelölő zsűri. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bocsárdi László rendezte Yvonne, burgundi hercegnő című előadása is tarolhat az április 13-i gálaesten: öt kategóriában terjesztették fel díjra.
Kolozsvár és Szentgyörgy tarolhat az UNITER-gálán
2009. március 10., kedd

Sikerrel zárult a székelyudvarhelyi gitárfesztivál

Szakmai és közönségsiker volt a második klasszikus gitárfesztivál és mesterkurzus, amelyet Székelyudvarhelyen szervezett a Palló Imre Alapítvány és a Harmonia Cordis Egyesület.
Sikerrel zárult a székelyudvarhelyi gitárfesztivál
2009. március 10., kedd

Rom alatti emlékezet

Mentik az összedőlt kölni levéltár anyagait. Európa és egyben Németország egyik legjelentősebb és legnagyobb archívuma, a kölni levéltár összeomlása után több évszázados oklevelek, történelmi könyvek, filmek, levelek válhattak a katasztrófa martalékává.
Rom alatti emlékezet
Rom alatti emlékezet
2009. március 10., kedd

Rom alatti emlékezet

2009. március 09., hétfő

Kevesebből gazdálkodhat a szatmári Északi Színház

Pénzügyi okok miatt ősztől kénytelen lemondani a kül- és belföldi meghívott vendégművészekről a szatmári Északi Színház. „Az idei évadban hat vendége volt a színháznak, rendezők és díszlettervezők segítették a munkánkat” – nyilatkozta lapunknak Stier Péter, az Északi Színház gazdasági igazgatója.
Kevesebből gazdálkodhat a szatmári Északi Színház
2009. március 09., hétfő

Jókai és Wass Albert vezet

Egy internetes felmérés alapján Jókai Mór a legnépszerűbb magyar író az erdélyi magyar olvasók körében. Az Impulzus.ro romániai magyar hírportál által készített felmérésben 3060 személyt kérdeztek meg olvasási szokásaikról.
Jókai és Wass Albert vezet
Jókai és Wass Albert vezet
2009. március 09., hétfő

Jókai és Wass Albert vezet

2009. március 09., hétfő

Hlavathy Károly kiállítása Sepsiszentgyörgyön

Háromszéki személyiségekről készített félszáz portréból nyílt meg a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban Hlavathy Károly fotóművész Találkozások című kiállítása. Az arcképeken háromszéki írók, költők, helytörténészek, képzőművészek – a térség meghatározó személyiségei beszélnek, gesztikulálnak, élnek. Hlavathy Károly a megnyitón elmondta: ez a kiállítás jelzés, de hosszú távú terve, hogy könyvben lássa az eredményt.
Hlavathy Károly kiállítása Sepsiszentgyörgyön

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2009. március 09., hétfő

Székely Jánosra emlékeztek Marosvásárhelyen

„Marosvásárhely kihúzhatja magát, hogy egy ekkora, és ilyen sokoldalú író élt, alkotott, szenvedett a falai között”– mondta Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője azon a megemlékezésen, amelyet Székely János születésének nyolcvanadik évfordulóján szerveztek.
Székely Jánosra emlékeztek Marosvásárhelyen
2009. március 06., péntek

Magyar nyelvű Jon Fosse-ősbemutató Marosvásárhelyen

Jon Fosse Alvás című drámáját mutatja be pénteken este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Sorin Militaru rendezésében. Az előadás magyar nyelvű ősbemutatónak számít, a fordítás Deres Péter munkája. Jon Fosse norvég drámaíró a kortárs drámairodalom egyik legismertebb és leggyakrabban játszott szerzője.
Magyar nyelvű Jon Fosse-ősbemutató Marosvásárhelyen
2009. március 06., péntek

Kultúrkocsmatúra Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön a kellemes kikapcsolódásra vágyók, az élő zene hívei, valamint a képzőművészet szerelmesei is megtalálhatják azt a helyet, ahol kellemesen elüldögélhetnek.
Kultúrkocsmatúra Sepsiszentgyörgyön
Kultúrkocsmatúra Sepsiszentgyörgyön
2009. március 06., péntek

Kultúrkocsmatúra Sepsiszentgyörgyön

2009. március 05., csütörtök

A legjobb könyv - Beszélgetés Dragomán György íróval

Dragomán György marosvásárhelyi származású Magyarországon élő író nemrégiben Nagyváradon vallott olvasóinak íráshoz fűződő viszonyáról, munkáiról.
A legjobb könyv - Beszélgetés Dragomán György íróval
2009. március 05., csütörtök

Köpönyeges Mária-ábrázolások a Sepsiszentgyörgyön

„Köpönyegem pedig az én irgalmasságom, mivel senki hozzám folyamodót vissza nem utasítok” – ezzel a Szent Domokos-idézettel nyitotta meg Gombosi Beatrix a Köpönyeges Mária-ábrázolásokból nyílt kiállítást a sepsiszentgyörgyi múzeum Lovagtermében.
Köpönyeges Mária-ábrázolások a Sepsiszentgyörgyön
2009. március 05., csütörtök

Mozikban a Puskás Hungary

Jövő héttől kezdik vetíteni Magyarországon a Puskás Hungary című dokumentumfilmet, Almási Tamás alkotását. A legnagyobb magyar futballista, a 2006-ban elhunyt Puskás Ferenc életét követő dokumentumfilm bemutatója négy budapesti, valamint a magyarországi nagyvárosi mozikban egyszerre lesz március 12-én.
Mozikban a Puskás Hungary
Mozikban a Puskás Hungary
2009. március 05., csütörtök

Mozikban a Puskás Hungary

2009. március 04., szerda

Színházi tükör

A berlini Deutsches Theater a díszvendége a március 17-e és 29-e között megrendezésre kerülő sepsiszentgyörgyi REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálénak. A Tamási Áron Színház fennállásának 60. évfordulójára kezdeményezett színházi fesztivál a kelet-közép-európai kortárs színjátszás helyzetét tükrözi, két évad kiemelkedő előadásait sorakoztatja fel, a tervek szerint a rendezvény minden napján színházi csemegével szolgálnak a rendezvény szervezői.
Színházi tükör
Színházi tükör
2009. március 04., szerda

Színházi tükör