Benedek Elek írót és Hunyadi László küküllődombói (Maros megye) származású szobrászművészt is kitüntették a Magyar Örökség és Európa Egyesület díjával, amelyet szombaton adtak át a Magyar Tudományos Akadémia épületében Budapesten.
A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatánál a színészek egy csoportja Meleg Vilmos művészeti igazgató azonnali menesztését kéri, Lucian Silaghi főigazgató azonban nem hajlandó megtenni ezt a lépést. Silaghi azt javasolta, hogy az évad végéig maradjon Meleg Vilmos a művészeti vezető, a jövő évi repertoárt pedig a művészeti bizottság állítsa össze – az elégedetlenkedők ugyanis Meleg műsorpolitikáját kifogásolták. Amikor Silaghi felrótta,...
Fennállásának kétéves évfordulója alkalmából tartott ünnepséget a nagyváradi Hobby Libri könyvesbolt. Pé nteken kora délután egy maroknyi olvasó, érdeklődő gyűlt össze az üzletben, hogy felvágják a születésnapi tortát, és együtt emlékezzenek az elmúlt időszakra.
Szombaton este a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem előcsarnokában látta vendégül a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat írói körét, szerkesztőit a Látó folyóirat Irodalmi Színpada. A kisszámú közönség előtt zajlott kötetlen beszélgetésen Szilágyi István főszerkesztő, Király László, Karácsonyi Zsolt és Papp Attila Zsolt olvasott fel verseket, prózát.
Áhítattal, bábszínházzal, játszóházzal és tortaárverezéssel ünnepelt a hétvégén Kolozsváron a hatéves Agnus Rádió. A sokak által kedvelt közösségi rádió tulajdonképpen 19 évvel ezelőtt, 1990-ben indult: kezdetben az alsóvárosi református templom (közismertebb nevén, a „kétágú” templom) parókiájának pincéjében félórás műsorokat készítettek szerkesztői, amelyeket a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége kéthetente sugárzott.
Április másodikáig lesz látható Marosvásárhelyen, a Bernády-házban az a nemzetközi jellegű festészeti és fotókiállítás, amely a Hajdúböszörményben működő Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep gyűjteményét képezi. A művésztelep 1963-ban alakult, és 1968-tól az UNESCO által is hivatalosan bejegyzett.
A tervezett április 13. helyett április 27-én rendezik meg a Román Színházi Szövetség (UNITER) idei díjkiosztó gálaestjét. A kéthetes csúszás oka az, hogy még nem sikerült előteremteni az esemény megrendezéséhez szükséges teljes pénzösszeget.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Közép-Európa egyik legjelentősebb teátrumává nőtte ki magát, és ezt az elődök munkája, a népszínházi múlt is megalapozta – hangzott el a teátrum hatvanadik évada alkalmából megrendezett Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé második estéjén, amelyen Váta Lóránd Jászai Mari-díjas színművész a sepsiszentgyörgyi színházról beszélgetett az intézmény korábbi igazgatóival, Sylvester Lajossal, Dali Sándorral,...
Távolságról, szerelemről, az időről, a hangulatjelekből és félmondatokból építkező messengerbeszélgetésekről szól Jancsó Noémi Emotikon című kötete, amelyről Borzási Csaba, az Alteregó Csoport egyik tagja beszélgetett a szerzővel szerdán az EME-székházban. Az 1988-ban született kolozsvári író első kötetével tavaly elnyerte az Erdélyi Magyar Írók Ligája Debütdíját, idén februártól pedig ő a nagy múltú Bretter György Irodalmi Kör elnöke.
Több ezer euróra becsülik az érkávási születésű festő- és szobrászművész, Aurel Popp Önarcképét, amely a Szatmár Megyei Múzeum szépművészeti részlegének állandó kiállításán tekinthető meg. A 124 cm magas és 96 cm széles portrét 1970-ben vásárolta meg az intézmény a festőművész családjától, jelenleg az egykori Vécsey-házban kialakított állandó tárlat egyik központi darabja.
Közel két évada, hogy a váradi színház mindkét társulata kénytelen a százéves teátrum falain kívül dolgozni, az épület ugyanis több mint másfél éve felújítás alatt áll. A színház külső részét már tavaly helyreállították, de mire a nagyteremre, a színpadra és a nézőtérre került volna sor, elfogytak az anyagi tartalékok. Az RMDSZ két bihari parlamenti képviselője az ügy mellé állt.
Az alapértékekbe vetett hit révén egy vidéki kisváros is lehet európai színházi központ – fejtette ki szerdai sajtótájékoztatóján Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház rendező-igazgatója, a neves európai társulatokat vendégül látó REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé kezdeményezője.
Egyszerre két fronton tört ki Guy Ritchie a kissé megalázó „Madonna férje” skatulyából: egyrészt elvált a popdívától, másrészt pedig néhány gyengébb produkció után végre ismét amolyan igazi „gájricsis” gengszterfilmmel rukkolt elő.
A nő dicsérete: Alfons Mucha, a szecesszió mestere című kiállítással veszi kezdetét holnap a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az Art Nouveau festészetének egyik legnagyobb mestereként számon tartott cseh művész képeiből összeállított több mint száz plakátot, rajzot, festményt és fotográfiát felvonultató tárlat az utolsó állomása annak a sorozatnak, amely a 19. század végi aranykor festőinek munkásságát mutatja be a Szépművészeti Múzeumban.
Kubik Anna színművésznek ítélte oda idén az alternatív Kossuth-díjat az Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriuma. Az alternatív Kossuth-díjat minden évben olyan alkotónak ítélik oda, aki az alapítvány nincs érdemeinek megfelelően elismerve, és akinek „illene” Kossuth-díjat kapnia.
Számos kávéház várja azokat a kolozsvári fiatalokat, akik az ital mellé nemcsak jó társaságra, hanem a kulturális rendezvények kínálta kikapcsolódásra is vágynak. Összeállításunkban a Café Bulgakov, a Corvinus, az Insomnia és a Krajczár kulturális kínálatát ismertetjük.
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli a Partium egyetlen megszakítás nélkül működő, magyar nyelvű magánszínháza, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. 1994. március 26-án, a színházi világnap előestéjén alakította meg a két állandó taggal működő társulatot a Kiss Törék Ildikó–Varga Vilmos színész házaspár. Most a szép évfordulóra kétnapos ünnepséggel készülnek: 26-án és 27-én egy-egy gálaműsort adnak elő az alapítók,...
Köln polgármestere megerősítette, hogy a városvezetés tervei szerint öt éven belül újjáépítik a március elején összeomlott kölni levéltárat. Az építkezés egyelőre még csak terv, de a hatóságok már komolyan foglalkoznak annak megvalósításával, s a cél az, hogy 2014-re álljon az új épület. Egyelőre azonban mindenekelőtt a romok eltakarításával foglalkoznak, ami – a levéltár és két szomszédos épület összeomlása után – hónapokat vehet igénybe.