Fotó: presidency.ro
Orbán Viktor szerint Magyarország a saját jelöltet állító Romániát támogatja a NATO-főtitkári tisztségért zajló megmérettetésben.
2024. június 05., 21:482024. június 05., 21:48
2024. június 05., 23:042024. június 05., 23:04
A kormányfő, a Fidesz elnöke a Mandinernek adott, szerdán megjelent interjúban tért ki a katonai szervezet vezető pozíciójának betöltésére. Mint ismeretes, a jelenlegi állás szerint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) főtitkári posztjára Mark Rutte holland kormányfő és Klaus Iohannis román államfő pályázik. Orbán Viktor közölte: Magyarországnak egyrészt egy becsületbeli ügyben van igénye a holland miniszterelnökkel szemben, aki korábban a magyarok EU-ból kizárásáról és Magyarország letérdeltetéséről beszélt, úgy fogalmazva, ahogy utoljára a német megszállók és Sztálinék tették.
A másik ügy pedig egy katonapolitikai igény: Orbán Viktor szerint a leendő főtitkárral Magyarország szeretne kötni egy megállapodást arról, hogy nem fog részt venni a NATO oroszokkal szembeni ukrajnai hadműveleteiben akkor sem, ha NATO-tag. Ez a magyar miniszterelnök szerint jogilag most is megvan, de elvárják, hogy ezt „egy politikailag elfogadott, szalonképes pozíciónak nyilvánítsák”.
Orbán Viktor hétfőn Nagyszalontán tett látogatása során is kitért arra, hogy Magyarország támogatja Romániát két, a keleti szomszédja számára fontos nemzeti ügyben. Ez pedig Klaus Iohannis államfő NATO-főtitkári jelöltsége, valamint Románia teljes jogú schengeni csatlakozása. A magyar kormány képviselői többször egyértelművé tették: nem támogatják Mark Rutte jelöltségét a NATO főtitkári tisztségére, mivel az észak-atlanti szövetségben alapvető fontosságú a százszázalékos bizalom, márpedig a holland miniszterelnök korábban Magyarország „térdre kényszerítéséről” beszélt.
Mint arról beszámoltunk, a legfrissebb információk szerint növekszik a Klaus Iohannisra gyakorolt nyomás, hogy szálljon ki a NATO főtitkári tisztségéért zajló versenyből, számos európai tisztségviselő és diplomata ugyanis úgy véli, hogy a román elnök hosszú távra tervez, és arra használja fel NATO-jelöltségét, hogy valamilyen vezető szerephez juttassa magát az EU-ban. A NATO valamennyi befolyásos tagállama – az élen az Egyesült Államokkal – már jelezte, hogy Mark Ruttét támogatja, igaz, ez nem elegendő, hiszen a leköszönő Jens Stoltenberg utódjának megválasztásához egyhangú döntés szükséges.
Növekszik a Klaus Iohannis román államfőre gyakorolt nyomás, hogy szálljon ki a NATO főtitkári tisztségéért zajló versenyből, ő pedig egy hónapon belül meg is teszi ezt – állítja a Politico a katonai szövetséghez közel álló forrásokra hivatkozva.
Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába.
Elfogadhatatlannak nevezte Donald Tusk lengyel kormányfő kedden azt az előző napi német bejelentést, miszerint az illegális migráció visszaszorítása érdekében átmenetileg kiterjesztik az ellenőrzést Németország minden határára. Hollandiában is aggódnak.
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint ,,Magyarország külügyminiszterének szent igaza van mindenben, amit mond” – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
Hétfő éjszaka harci drónok leptek el több, Moszkvához közeli települést, az orosz légvédelem a repülőszerkezetek többségét lelőtte. Közben orosz-kínai közös hadgyakorlat kezdődött a Japán-tengeren.
A Mol csoport megállapodásokat kötött kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításának biztosítására a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába.
Hetente négy-öt alkalommal edz és komoly diétába kezdett Orbán Viktor miniszterelnök az anyaországi sajtóban hétfőn megjelent beszámolók szerint.
Ismét tűz ütött ki a kijevi régióhoz tartozó csernobili zónában, ahol már második napja csaknem négyszáz tűzoltó igyekszik megfékezni a lángokat – hozta nyilvánosságra hétfőn a Telegramon az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
A magyar EU-elnökség egyik prioritása a következetes bővítéspolitika, cél Moldova Köztársaság uniós integrációjának sikeres támogatása – mondta Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára hétfőn Budapesten.
Konkrét javaslatokat sürgetett a béketárgyalások érdekében Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője az olaszországi Cernobbióban rendezett gazdasági-politikai fórumon vasárnap.
Leszámol a nagy-brittanai bíróság a tömegzavargássá fajult augusztusi migránsellenes tüntetőkkel: eddig mintegy kétszáz embert ítéltek szabadságvesztésre, az eddigi legsúlyosabb büntetés 9 év börtön.
szóljon hozzá!