Fotó: Beliczay László
A kormány a koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát újabb egy hónappal, március 1-jéig meghosszabbítja – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
2021. január 28., 13:452021. január 28., 13:45
2021. január 28., 13:462021. január 28., 13:46
A miniszter a Kormányinfón közölte: a kabinet szerdai ülésén meghallgatta az operatív törzs beszámolóját, és azt állapította meg, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni, kordában tartani a járvány terjedését. A szakértők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy oltás hiányában bármilyen enyhítés újbóli járványhullámhoz és még radikálisabb későbbi szigorításokhoz vezethetne.
A miniszter hozzátette: ehhez a rendkívüli jogrend meghosszabbítása is szükséges, amelyet saját hatáskörben a kormány 15 napra rendel majd el február 7-én éjféltől, ezt követően pedig az Országgyűlést fogja arra kérni, hogy 90 nappal hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet.
Gulyás Gergely közölte, a kormány február második felében ismételten megvizsgálja majd a helyzetet. Hozzátette, két esetben van lehetőség az enyhítésre: ha a járvány terjedése tovább mérséklődik és még kevesebb lesz az aktív fertőzött, illetve ha kellő számban áll rendelkezésre vakcina.
Hivatalos tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1569 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon. A koronavirus.gov.hu csütörtökön közölte: 363 450-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 12 291-re emelkedett, a gyógyultak száma 249 003. Az aktív fertőzöttek száma 102 156-ra csökkent. Kórházban 3669 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 19 131-en vannak, a mintavételek száma 3 097 809-re nőtt. A kormányzati portál kiemelte: eddig 161 215 embert oltottak be, közülük 26 293-an már a második oltást is megkapták.
Autóbusszal ütközött össze csütörtökön Szlovákia déli részén egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, a balesetben öten meghaltak, öten pedig megsérültek – közölte a szlovák mentőszolgálat operációs központja (OSZZS).
Megkezdődött csütörtök délután az európai uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, az Európai Tanácsot alkotó vezetők értekezletének középpontjában a központi EU-intézmények új vezetőinek kiválasztása szerepel.
Az izraaeli hadsereg (IDF) rajtaütéseket hajtott végre a Gázai övezetben és Ciszjordániában, a túszalkut és tűzszünetet követelő civilek pedig több helyen megbénították a forgalmat az izraeli főutakon csütörtökön.
Európában elsőként 2030-tól Dánia megadóztatja az állattenyésztőket a teheneik, sertéseik és juhaik által kibocsátott üvegházhatású gázok után.
Nem történt előrelépés az egy évvel ezelőtt kötött, Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó megállapodás megvalósításában – jelentette ki Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.
Mindössze hét perc alatt át lehet jutni Németországból Dániába a most készülő víz alatti alagúton, amelynek első építési elemeit nemrég felavatta X. Frigyes dán király.
A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács szerdán úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.
A jelenlegi nehéz idők ellenére Ukrajna meghozta a szükséges reformintézkedéseket és teljesítette a csatlakozási tárgyalások hivatalos megkezdéséhez szükséges elvárásokat – jelentette ki Várhelyi Olivér bővítésért felelős uniós biztos.
Tavaly 83 százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma Németországban, főleg az izraeli-palesztin között háború kitörése óta – idézte kedden a RIAS megfigyelő szervezet adatait a Reuters hírügynökség.
Egy máltai bíróság alapfokon elrendelte Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának – jelentette be kedden a Facebook-oldalán Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)