Fotó: Facebook/Recep Tayyip Erdoğan
Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy a fekete-tengeri gabonafolyosó hosszú időn át tartó leállítása senkinek sem használ – tájékoztatott szerdán a török államfői hivatal.
2023. augusztus 02., 19:592023. augusztus 02., 19:59
Erdogan a beszélgetés során rámutatott: a legnagyobb kárt a gabonára szoruló, alacsony jövedelemmel rendelkező országok szenvedik el. A török vezető „békehídnak” nevezte az Oroszország által július közepén befagyasztott kezdeményezést, és leszögezte:
A török államfői hivatal egyúttal közölte: a két politikus megállapodott arról, hogy Putyin Törökországba látogat.
A Kreml ismertetése szerint
Hozzátették: amennyiben egyáltalán nincs előrelépés a szerződés Oroszországra vonatkozó részének teljesítése terén, a megállapodás további meghosszabbítása minden értelmét elveszti.
Erdogan július második felében jelezte: Putyinnal „körbejárják” a témát, és meggyőződése, hogy rövidesen biztosítják az ukrán gabonaexport folytatását.
Oroszország és Ukrajna tavaly júliusban Isztambulban írta alá a szerződést az ENSZ és Törökország közvetítésével. Az egyezség lehetővé tette, hogy Ukrajna mintegy 33 millió tonna gabonát és más élelmiszert adjon el az orosz-ukrán háború ellenére.
Moszkva azonban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a korábban kétszer megújított, de július 17-én éjfélkor ismét lejáró megállapodást, azzal vádolva a Nyugatot, hogy akadályozza Oroszország saját gabona- és műtrágyaexportját, amely szintén az egyezség része. Egyben azt állította, hogy nem valósul meg az egyezmény kimondott célja, amely lehetővé teszi a gabonafélék szállítását a nélkülöző országokba, tájékoztat a Hirado.hu.
Ukrajna képes lesz hatástalanítani az orosz offenzívát, ha szövetségesei növelik a fegyverszállításokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Két ember meghalt a dél-ukrajnai Nikopol várost ért orosz légi csapásokban – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az Egyesült Államok kormánya további finanszírozási csomagokon dolgozik Ukrajna számára – közölte Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón.
Románia példaértékűnek számít az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén is – ezt állította Klaus Iohannis román államfő, amikor helyi idő szerint szerdán este átvette az Atlanti Tanács nevű politikai think tank díját.
Joe Biden amerikai elnök szerdán először jelentette ki, hogy leállítaná az Izraelnek szánt amerikai fegyverszállítmányok egy részét, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök nagyobb inváziót rendelne el Rafah városában.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
szóljon hozzá!