Végzetes csapás érte az alkoholellenes küzdelem elszánt harcosait. A végzetes csapás meglehetősen messziről érkezett, de annál megsemmisítőbb: egy ausztrál agykutató rájött, hogy az alkoholfogyasztás a közhiedelemmel – és a bősz antialkoholisták mantraszerűen ismételt érveivel – ellentétben a legkevésbé sem pusztítja az agysejteket. Még csak nem is károsítja, sőt: a legjobb kutatások közül néhány éppen azt mutatja, hogy egy üveg bor elfogyasztása...
Felettébb érdekes apróság ötlött szemembe a minap az egyik, a szakmai körök által is elismert román hírtelevízió honlapját nézegetve. Sajnos az elmúlt években már hozzászokhattunk, hogy hazánk román anyanyelvű lakosai, szinte kivétel nélkül komoly gondok közepette képesek csak leírni a magyar személyneveket.
Nehéz újságcikket írni, ha nincs miről. Még pénzért is, nemhogy ingyen. Vagyis hogy nem éppen ingyen, de mivel nem írhatom le, mennyiért, hát fogalmazzunk úgy: szerény javadalmazásért. Na de a helyzet nem éppen ilyen sötét, ugyanis ne feledkezzünk meg arról, hogy az írónak, az alkotónak – ebben az esetben nekem – adott egy nem kisebb dolog, mint az úgynevezett intellektuális élvezet.
Roppant vicces, amikor valamely politikai csoportosulás úgy próbálja megszólítani a fiatalságot, hogy görcsösen igyekszik „betörni” annak szocializációs tereibe (lásd még: „táncoló miniszterelnök”-szindróma). Az internet különösen jó terep az efféle hódító hadjárathoz.
Friss levegő, gyermekzsivaj a patakon s az utcában. Nagymama főzte-sütötte finomságok, nem olyan bolti műanyagokból, hanem igaziak, mert itt, ebben a csendes háromszéki faluban a tojás igazi tojás, a tej, a hús, a hagyma, a paprika, a paradicsom, a kenyér, szóval minden igazi.
Ha eddig kételkedtem volna abban, hogy érdemes volt csatlakoznunk az Európai Unióhoz, most már végképp sikerült meggyőződnöm arról, hogy ennél üdvösebb dolog nem is történhetett volna velünk. Brüsszel jóvoltából ugyanis nem csupán füstmentes vendéglátó-ipari egységeknek örvendhetünk a jövőben, hanem egyenesen illatosított kocsmákban abszolválhatjuk társadalmi-interakció- és alkoholszükségletünk kielégítését.
A nyolcvanas évek hollywoodi, neuronamortizáló tömegprodukcióinak volt egy (száz!) hatásvadász sablonbeállítása: a hős dzsungelharcos (rendőrtiszt, karatéka, legkisebb királyfi stb.) körül pár pillanatra megdermed az ájer, elnémulnak a zajok, kimerevedik a kép. Hogy annál kontrasztosabb legyen a teljes létszámban megjelenő vietkong hadsereg (kábítószercsempész banda, sötétebb felsőt viselő karatés, sárkánynak álcázott szovjet párttitkár) elsöprő...
Szakadt ki a gyomrom, és szédültem az éhségtől. A zsebemben csilingelt még valami rézpénz, gondoltam, ez bizonyára elég lesz egy kiflire, s valami konzervfélére. Eszembe jutott, hogy nyáron nem igen javasolt a konzervfélék zabálása, a múltkor is volt valahol valami fertőzés, valami ella vagy mi a szösz gyötörte meg az embereket. De ki a franc törődik ilyen apróságokkal, amikor a lapzárta messze még, az ebéd otthon köszöni szépen, jól megvan, mire hazaérek...
Feltételezem, hogy sokunk számára ismerős a költözés kálváriája, minden idegeket, életkedvet sorvasztó részletével, váratlan helyzeteivel, satöbbi. A hurcolkodás pedig éppenséggel, ha két város között történik, és a célpont egy olyan lakás, mely akár a lapuló párduc „kedves” meglepetéseket tartogat. Pontosabban a lakás egyik szerény, de annál hasznosabb alkotóeleme: a fürdőszoba.
Ide figyeljen, felőlem a nagymamát is bevihetné, engem nem érdekel, tolja a feje búbjára az agyonizzadt sapkát az egyenruhás. De értse meg, a hivatal az hivatal, engem azért állítottak ide, hogy a felnőttnek ennyi, a gyereknek meg a fele, de ingyen senki sem mehet be a strandra. A kutya pláne nem, még csak az kéne, úgy kirúgna a főnök, mint annak a rendje. Pedig lehet, hogy direkt jó lenne, mert a feleségem is mindig csak azzal jön, hogy miért nem költözöm a...
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy az égadta világon semmi bajom sincs az egyszerű, becsületes vegetáriánusokkal. Tulajdonképpen akár szimpatikusnak is nevezhető, ha valaki úgy dönt: nem hajlandó részt vállalni más élőlények elpusztításában, attól meg végképp irtózik, hogy el is fogyassza őket vörösboros gombamártásban, jól átsütve. Más kérdés, hogy élettanilag mennyire egészséges ez a hozzáállás, hiszen az emberi szervezet alapértelmezetten...
Nemrég tudtam meg az újságból – abból, amelyikbe épp e sorokat írom –, hogy ezután gond nélkül feljelenthetem a főnökömet (főnökeimet), amennyiben úgy érzem, hogy belegázolt(ak) a lelkivilágomba. Ugyanis, idézem: „Ha zavaróan csúnyán beszél a főnök, vagy stresszeli, netalán diszkriminálja alkalmazottjait, ez utóbbiak bármikor beperelhetik – írja elő a munkatörvénykönyvet módosító, tegnap hatályba lépett jogszabály.”
Az uniós előírásoknak való megfelelés késztetése egyértelmű, talán a törvénytiszteletet is igaztalan lenne kétségbe vonni. Nagyjából ez a kettő szolgálhatott a banknak indítékul annak az akadálypályának a megépítéséhez, amely révén a mozgássérültek számára igyekeznek elérhetővé tenni szolgáltatásaikat.
Ültünk a padon. Sötét volt már, az égen ragyogtak a csillagok. Néha szellőcske lebbent, élveztük a hűsítő-frissítő levegőt. A szomszédék istállójában néha meg-megkondult a Gyöngyös kolompja, az eperfán pedig az őrszem le-leadta a jelzést, hogy: aludjatok csendesen, semmi vész. Tücsök komáék húzták rendesen, hogy szakadt belé a húr.
A viccet az egyik idegenvezető találta ki, napokig szórakoztunk rajta, egymást, gyakrabban ártatlan képű angol turistákat gyötörve a kérdéssel. A szálloda tetején berendezett grillbár utolsó vendégei is odébbtolták vacsorájuk romjait, és elmentek aludni vagy inni. Innentől miénk volt a terasz: műanyag karszékeinket a félig már a Földközi-tengerben tocsogó nap felé fordítottuk, bámultuk a kikötő lassuló lüktetését, széttöltöttük a sarki...
Na, ezek után merjen még valaki hátrányos helyzetű régióról meg gazdasági pangásról beszélni. Bizony, mondom, vannak a Székelyföldön olyan vidékek is, ahol a legkevésbé sincs szükség arra, hogy az ember vendégként ott hagyja a pénzét, sőt. Pedig hát a naiv turista arra gondol, mégiscsak örülnek abban a fránya vendéglátó-ipari egységben, ha a megfáradt vándorok egy csoportja beül, sőt mi több, nem csupán ásványvizet, üdítőt vagy sört rendel, hanem...
Az őrző-védő ember magánya az egeket verdesi. Ott áll a színpad mellett, talpig feketében, karba font kézzel, kigyúrt felsőtesttel, s hogy adjunk a lírának is: szürkülő halántékán játszanak a koncert fényei. Az őrző-védő embernek nem lehet túl jó ilyenkor. Olyan az ő helyzete, mint futballmeccseken a rendfenntartóknak, akik háttal a pályának, arccal a közönségnek kénytelenek élvezni a mérkőzést.
Interjú Rudi Zoltánnal, a Magyar Televízió elnökével.
A határon túl élő magyarokhoz minőségi módon kell szólnia a Magyar Televíziónak – vallja Rudi Zoltán (44 éves), aki 1989 óta dolgozik az MTV-ben. A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma 2004 tavaszán választotta meg a közmédium első számú vezetőjének. A rendszerváltás óta ő az első olyan elnöke az MTV-nek, aki több mint három és fél éve vezeti a közszolgálati televíziót. Rudi...
Látogatottsági adatok