Őrangyal a kiflisorban

Megszólalásig hű körülmények között ért engem is a csapás. Egyszer csak elkezdett finoman remegni előttem az íróasztal. Nem sok hiányzott hozzá, hogy harcedzett urbánus lényként a fürdőkádba vessem magam, amely tudvalevőleg a legbiztosabb menedék földrengés esetén. Ám rá kellett jönnöm, hogy csak az alkalmatlankodók miatt rezgő üzemmódra állított mobiltelefonom kitartó és erőszakos csöngésére rezonál a berendezés. Lett volna inkább földrengés! Női hang közölte velem, hogy várnak másnap reggel – nyitás után, szólt a határozott instrukció – a bank központi fiókjában. Nem, nem nyertem semmit. Banki tartozásom van, így a hang, és ha rá hallgatok, mihamarabb rendezem ezt a kellemetlen szituációt, ellenkező esetben számlám zárolása csak apró lépés lesz az ellenem indított megtorló akcióban. Elhűltem. Legjobb tudomásom szerint nem terhel bankkölcsön. (Majd pont nekem fognak kölcsönadni!) Hitelkártyát nem, csak egyszerű, pénzkiadó automatákhoz való „plasztikot” birtoklok. A rám váró álmatlan éjszaka élményanyagát felhasználva egy jó tollú szerző lemosná Franz Kafkát a könyvpiacról. A legrosszabbra felkészülve – mit a számlát, ezek egyből engem fognak zárolni! – érkeztem a pénzintézményhez. Természetesen túl korán. Bár vagyok olyan találékony, hogy rumot és cigarettát – egy kivégzés elengedhetetlen kiegészítői – reggel kilenc előtt is szerezzek, mákos kifli mellett döntöttem. Péksüteményért állt sorban egy fiatal, nagyon szép arcú hölgy is előttem, milyen csinos, gondoltam, valahogy így képzelne el az ember egy angyalt. Az én esetemben őrangyalt.

A bankban mégsem vették a véremet, egy valutaalapú bankszámlám havi ötvenbanis kezelési költségéért citáltak be. Formaság az egész, nyugtatott kedves mosollyal a hölgy, amelyen mit sem tudott rontani egy apró, ajkára tapadt kiflimorzsa.