Azon az éjszakán, amikor egymagamban elindultam, hogy begyűjtsem mindazt az élményt, látványt, szagot és fényt, amiről úgy gondoltam, az Örök Városnak kutyakötelessége nyújtani számomra, alig voltam fiatalabb a múlt heti tévéhíradókban szerepeltetett honfitársamnál. Ki tudja, talán egy darabig közös útvonalon is haladtunk. Kettőnk sétája viszont súlyos különbséggel végződött.
Megszokhattuk már, hogy az emberek többségében túlteng a szereplési vágy, így sok esetben elvileg már nem okozhatnak meglepetést adott megnyilvánulásaikkal. Manapság viszont, mint minden kis „mondén” életünkben valahogy felveszi a legellenőrizhetetlenebb szabásmintát, és természetesen követhetetlenné válik.
A Román Államvasutak kimeríthetetlen kincsesbánya. Nemcsak a sín- és színesfémtolvajok, hanem a glosszaíró számára is. Persze meglehetősen olcsó fogás lenne a szerelvények siralmas állapotát vagy a menetidők hosszát ostorozni, hiszen ezzel már ezer és ezer bíráló hangvételű írásban foglalkoztunk. (Bár az tény, hogy utóbbi kategóriában folyamatosan képes alulmúlni önmagát az intézmény, a Nagyvárad–Kolozsvár távon közlekedő személyvonatok...
Mivel nem vagyok különösebben elkötelezett fogyasztója az audiovizuális médiának, és információimat zömmel az internetről meg a nyomtatott sajtóból szerzem, néha képes vagyok őszintén meglepődni olyan jelenségeken, amelyek rutinos tévénézők számára megszokottnak tűnnek.
Dobos Menyhért zsűrielnök a Debrecenben rendezett Kálvin Kamera Fesztiválról.
Debrecen adott otthont ebben a hónapban a Kálvin Kamera Fesztiválnak, amelynek témája a környezetvédelem és a közösségépítés volt. Dobos Menyhértet, a tévés szekció zsűrielnökét, az MTV közéleti igazgatóját kérdeztük benyomásairól.
Jövőre Budapesten tartja közgyűlését az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU). A Magyar Televízió mára megújította kapcsolatát a külföldi televíziós társaságokkal és szervezetekkel, köztük az ötvenöt európai, közel-keleti és észak-afrikai állam 74 közszolgálati tévé- és rádióadóját tömörítő szövetséggel. Az EBU évente megrendezett legfontosabb fórumát most először rendezik Magyarországon, várhatóan több mint hetven csúcsvezető...
Öltönyös, talpig úriember lépett be a boltba. Kinyitotta lapos, fekete táskáját, és előhúzott belőle egy ügyes kis hordozható számítógépet. A laptop vonalait, méreteit, színét és képernyőjét távolról, mértéktartással figyelve is egyértelmű volt, hogy a gép olyan két hónapos lehet, szinte-szinte zsírúj. Legalább százhatvan gigás merevlemezzel, két gigahertzes meghajtóval, olyan ezereurós árral.
Bár valószínűleg nagyon hasznos a kötelező egészségügyi felmérés, azért a kivitelezésen volna még javítanivaló. Nem tudom, máshol, például nagyvárosokban hogyan folyik a vizsgálat, de ahogy én átestem rajta, abban találtam némi kivetnivalót.
A háziorvosnál viszonylag könnyen és gyorsan ment a vizsgálat, a laborban viszont nem mentek ilyen egyszerűen a dolgok.
Nem a méret számít, tartják egyes optimista sorstársaink, ha kissé kellemetlen vagy egyenesen nevetséges helyzetekkel kerülnek szemtől szembe. Ez a sokat koptatott mondat esetenként, főképp ha némileg túlméretezett önbizalommal is társul, valóban alapos igazságot takarhat. Ez jutott eszembe a minap, az egyik ingatlanügynökség szolgálati autóját szemügyre véve.
Megszoktam, hogy különböző cégek ádáz küzdelmet folytatnak a hajam fényéért, a fogaim ragyogó fehérségéért, a bőröm simaságáért, vagy azért, hogy tökéletesen rendben legyen a bélműködésem. Egyáltalán nem érzem megterhelőnek a figyelmüket, sőt jólesik, hogy ennyire aggódnak azért, hogy minden porcikám a lehető legjobb bánásmódban részesüljön.
Ügynökök évada jön. Nem a CIA vagy a Moszad titkosszolgái borzolják majd kedélyeinket, hanem bizonyos cégek emberei kilincselnek aláírásért a Nagy Magánnyugdíjalap Akció (a továbbiakban: NMA) keretében.
Történik hajnalban, hogy József/Ghiţă szarvasmarhatartó gazda kilép a házból, s indul az istálló felé vetni valamit a tehenek jászlába. A Hold sejtelmes sugarakat villództat a Hargita-alji/Bukarest melletti tájra, foszlányokban hallani az X-akták filmzenéjének tangóharmonikán billegtetett akkordjait. A gazda ropogó csigolyákkal emeli a szénahányó villát, s a takarmány – a kérődzés kedélyes hangjai közepette – eltűnik a semmiben.
Verőfényes napsütésre ébredhettünk mindannyian, esős, mondhatni siralmas napok után. Ráadásul nem is a „vénasszonyok nyara”-féle sugarak fogadnak. Mintha visszatért volna a nyár. Nagyszerű, hiszen így mindenki hangulata exponenciálisan javul, arról nem is beszélve, hogy még dolgozni is kedve támad az embernek. Ehhez ráadásul moráljavító bónuszként jön hozzá, hogy a tanév is elkezdődött. Igen kellemes látvány a sok gyerek a halom virággal, bár...
Szombat óta félreérthetetlenül megbizonyosodtam arról, hogy a hang gyorsabban terjed a fénynél. Én nem bánom, vitatkozzanak velem a fizikusok amennyit csak akarnak, de a kísérletek sorozatával félremagyarázhatatlanul bebizonyított fenti tétel áll a lábán. Fizikaóránk kísérletsorozata azzal kezdődött, hogy a legkisebbik manó elkezdett nyűgölni: Apa menjünk a pajkba. Ami játszóteret jelent. Jól van, manó, szedjük az irhánkat, cipő, kiskabát – mert azért...
Azért a fene gondolta volna, hogy egy vízóra ellenőrzése ennyire macerás dolog. Elvégre korántsem atomóra bonyolultságú szerkezetről van szó, hiszen egy ilyen műszer a legprimitívebb mechanikai elveken alapul. Az Európai Unió vonatkozó direktívájában használt meghatározás értelmében a vízórák mozgó térfogatkamrás rendszerű készülékek, vagy a víz sebességének forgólapátra kifejtett hatását használják ki radiális vagy axiális turbina segítségével.
A sziget, ahová érkezünk, Dalmácia déli partjainál fekszik. Horvátország mintha állandóan napfényben fürdene – oroszlánkörmeit később villantja ki –, a horvát (dalmata?) lányok pedig elbűvölően szépek, legalábbis az évnek ez a szaka különösen kedvező fényben mutatja őket. Azt is megállapíthatjuk, hogy a horvátok roppant hazafias érzelműek:
Lehet halat venni a gyereknek? – kérdezi a nagymama a telefonban, és az első pillanatokban még csak nem is értem, mire gondol. Halat, hát persze, a gyerek szereti a halat, pici kora óta eszi a szálkamentes kiszerelésűt, hát hogyne lehetne venni. De ezt a nagymama ugyanúgy tudja, mint én, miért kell ezért most telefonálni? Olyan olcsó – mondja az első érvet a telefonban, itt kezdek már gyanút fogni, nem az a jellemző, hogy a legolcsóbb kaját adjuk a gyereknek.
Körülbelül másfél évvel ezelőtt ismertem meg a kislegényt, amikor „Jé, hogy eltelt az idő!” felkiáltással szemügyre vettem a pelenkából kinőtt emberpalántát. Valószínűleg sértette, hogy időben mérem a fejlődését, mert sértődötten az anyukája szoknyájának óvó takarásába rejtőzködött, és a sokadszori „Köszönj szépen a néninek!” felszólításra sem volt hajlandó onnan előbújni, nemhogy köszönt volna.
Látogatottsági adatok