Múzeumból médiavállalat

Milyen érzés volt 2004. március 5-én elnökként belépni egy olyan intézménybe, amelyben korábban másfél évtizedig dolgozott?

Nem tagadom, büszkeség fogott el, hogy a közszolgálati televízió vezetésével bíztak meg. Ismertem a falakat, ismertem az itt dolgozókat, az MTV működésével is tisztában voltam. Elnökként azonban mélyebben megismertem a folyamatokat, és így lett számomra az eddigi legnagyobb kihívás az, hogy egy „múzeumból” a 21. század követelményeinek megfelelő médiavállalatot hozzak létre. A pénzügyi helyzet súlyos volt, nem is csoda, ha előttem az elnökök egymásnak adták a kilincset, senki sem tudta kiszolgálni a négy esztendőt.

Külső körülmények vagy a rossz belső gazdálkodás eredményezte az említett nehéz pénzügyi helyzetet?

A kettő eredője az, hogy a működésünket szabályozó 1996-os médiatörvény nem rendezte megnyugtató módon a Magyar Televízió gazdálkodásának alapjait. 1997-től ráadásul már három földi sugárzású csatorna küzdött a nézők és a hirdetők kegyeiért, így természetesen a reklámtorta is osztódott. A készülék üzemben tartási, közkeletű nevén előfizetési díj, valamint az egyéb támogatások viszont nem pótolták a kiesett bevételeket. Sajnálatos, de a közmédiumok finanszírozása a mai napig nem normatív, nem tervezhető, hanem a parlamentben zajló költségvetési alkutól függ. Ez azt is jelenti, hogy az itt dolgozók szakmai kvalitásain és emberi tartásán áll vagy bukik az MTV műsorkészítői függetlensége.

Mégis sikerült helyreállítani a gazdálkodás egyensúlyát. Milyen volt az odavezető út?

A konszolidációhoz kemény, olykor fájdalmas, de logikus és szükségszerű döntések sorozata vezetett. Átalakítottuk az MTV munkaszervezetét, ami egységek összevonásával, a vezetői szintek csökkentésével járt, de ezek segítették a konszolidációt. 2005-től egyensúlyba hoztuk gazdálkodásunkat, tavaly és tavalyelőtt már nem volt veszteséges az intézmény, idei üzleti tervünkben pedig szerény, 24 millió forintos eredménnyel számolunk. Úgy érzem, túl vagyunk a nehezén. A Magyar Rádió viszont csak most szembesül azokkal a feladatokkal, amelyeket mi már magunk mögött tudhatunk.

Örvendetes a gazdasági talpra állás, de a nézőket mégiscsak a műsor érdekli. Milyen változásokat hozott a három és fél év a képernyőn?

Fontos célkitűzésem volt, hogy a közszolgálati tartalom korszerű módon, a nézők mai igényeihez alkalmazkodva jelenjen meg. Megújult a Híradó, formájában is átalakult a külpolitikai témákat feldolgozó Panoráma és a közbiztonsági, bűnügyi eseteket feldolgozó Kékfény, arculatot váltott a Kultúrház. Újra kinyílt a polgárok napi gondjaira figyelő Ablak. Nagy sikerrel fejeződött be az elmúlt 50 év legnagyobb slágerét kereső Csináljuk a fesztivált! című műsor. Az ötvenéves Magyar Televízió jubileumi műsorait is nagy szeretettel fogadták a nézők. Meggyőződésem, hogy javult a műsorok minősége, ezt igazolja, hogy az MTV tavaly már 5 százalékkal növelte nézőtáborát, miközben a két nagy országos kereskedelmi csatorna nézettsége, ha kis mértékben is, de csökkent.

A környező országokban élő magyarok körében az m1 és m2 egyaránt népszerű, viszont a nézők – a műholdak jóvoltából – egy tucat csatorna közül választhatnak. Meg tudják-e tartani határon túli nézőiket?

Igen, és irányítani kívánjuk a folyamatot. 2005-ben egy speciális, Kárpát-medencei kommunikációs programot dolgoztak ki munkatársaink, amelynek eredményei már jelentkeznek. Az m2 mellett szinte egész Erdélyben fogható a nemzeti főadó is, ugrásszerűen megnőtt jelenlétünk a sajtóban, és számos nagy sikerű közönségtalálkozó bizonyítja, hogy a kinti otthonokban is családtagoknak számítunk. Számunkra nincs határon túl élő vagy anyaországi néző, műsoraink java része például a színvonalas szórakoztatás iránt fogékony publikum számára készül. Tagadhatatlan, hogy a hírszerkesztés a hazai nézők információéhségét csillapítja, de speciális magazinok készülnek határon túlra is. E műsorok hazai nézettsége is igen jó. A kinti nézettségről nincsenek adataink, egy ilyen felmérés elkészítését jövőre tervezzük.

A tavalyhoz csökkent a határon túli műsorok száma. Ez mintha ellentmondana az említett törekvéseknek.

Ha csupán a műsorok számát tekintjük, akkor tény, hogy a korábbi négygyel szemben jelenleg a Kárpát Expressz és az Átjáró szól kimondottan a határon túli nézőkhöz. A műsoridőt tekintve viszont nincs változás. Meggyőződésem, hogy az áttekinthetetlen televíziós kínálatban az azonos „márkanév” nézőcsalogatóbb, mint négy különböző műsorcím. A Kárpát Expressz a határon túli televíziós műhelyekre építő, a kinti magyarság életét hitelesen bemutató magazin. Egyedülálló a magyar televíziózásban, rajta kívül nincs más naponta jelentkező ilyen tematikájú program. Az Átjáró tartalma is változott. A dokumentumfilmekre is építve, illetve stúdióbeszélgetésekre alapozva járja körbe a többségi-kisebbségi viszony kérdéseit. Elkészítésénél jól tudjuk hasznosítani az MTV kimeríthetetlen archívumát. A műsorban helyet adunk a határon túli lapszemlének és a Kárpát-medencei újságírókat vendégül látó Sajtóklubnak, szerény eszközeinkkel viszonozva a Magyar Televízióval kiemelten foglalkozó médiumok kitüntető figyelmét.

A Kárpát Expressz és az Átjáró kimondottan a környező országokban élő magyarságot szólítja meg. Más műsorok mennyire „vevők” a határon túli témákra?

Természetesen ez döntően a szerkesztőtől függ. A hírműsorokban is egyre gyakoribbak e témák. Tág publicitást kapott például a felvidéki megvert diáklány esete. Sok műsor szerves része a kitekintés, a Sírjaik hol domborulnak? című műsor a II. világháborúban eltűnt magyar katonák után kutat. Aktualitására jellemző, hogy a szerkesztőséghez ezernél több levél érkezett a Kárpát-medence minden részéből. Másik jellegzetes példa Ráday Mihály műsora, az Unokáink sem fogják látni. Nagyváradról készített epizódja kazettán és DVD-n is siker volt, és a nyáron láthatják a nézők a Nagyszebent és a környék erődtemplomait bemutató két filmet. Nem véletlen, hogy a szerkesztő-műsorvezető nagyváradi közönségtalálkozója telt házat vonzott. Végül még említhetem az Ablak magazint, amelynek szerkesztői az utóbbi időben többször foglalkoztak a moldvai csángók helyzetével.

Elnöki teendői megengednek-e kiruccanásokat a határon túlra?

Az idő tényleg nagy úr. Három gyermekem van, és most várom a negyedik leányomat, így a munka és a család minden időmet leköti. Ennek ellenére szeretnék eleget tenni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete meghívásának a szeptemberi szárhegyi konferenciára. A helyszín alkalmat adna a határon túli televíziós műhelyek alkotóival való eszmecserére is. Ezek a csapatok nincsenek könnyű helyzetben, önhibájukon kívül létük forog kockán, munkatársaim most megoldási javaslaton dolgoznak. Ugyancsak ősszel adnánk át a bánáti árvízkárosultaknak gyűjtött könyveket Délvidéken. Felvidékre és Kárpátaljára is szeretnék ellátogatni. Fontos a személyes jelenlét, de valójában a képernyő beszél helyettem. Elnöki ciklusomra a kitűzött feladatok többségét teljesítettem, versenyképessé alakítva az intézményt. Az anyaországon kívül élő magyarok részéről csak biztatást kaptam, amit igyekeztem meghálálni.

Csermák Zoltán