A szaki

Legtöbbünk számára (mély tisztelet a kivételnek) a mosdás iránti igény természetes jellemvonás, ami pedig bizonyos biológiai szükségleteink kielégítését illeti, nos a civilizálódásban elért fokozatunk révén az szintén megkíván adott feltételeket. Első látásra a frissen és elég szép summáért bérelt lakásunk meg is felel e céloknak. Nagyszerű, most már csak a cuccolás marad, és indulhat az élet az új polisban – gondolhatnánk. Sajnos az élet nem ily egyszerű, és ezt reggel meg is tapasztaljuk, amint az említett késztetéseinktől hajtva birtokba vesszük a fürdőt. A felszerelési tárgyak ugyanis, mint ellenséges bennszülöttek vesznek körül, visszautasítva mindennemű munkavégzést, konkrétan a víz és más folyékony vagy akár részben szilárd „termékeink” eltüntetését. Igen, szinte minden eldugult, és ami a legkellemetlenebb a vécé az ellenállás vezére. Na de sebaj – elmélkedünk, naivan nekilátva a káosz felszámolásának, amibe természetesen eredmény híján, hamarosan belefáradunk. Jöhet hát a szaki. Nem szakember, nem! Csak így egyszerűen szaki. Pontosabban helyi csodapéldány, a rebellis lefolyók bősz ellensége, aki a jelek szerint, egyrészt a világ legelfoglaltabb embere, mert az ajánlott időpontok közül egyik sem felel meg, másrészt élete legfőbb célját a mások kioktatásában és hasznos tanácsokkal való ellátásában látja. És közben persze megoldja a problémát is, állítja ő, két kérdés és három feltételezés közepette, amelyekkel nagyjából élveboncolást követ el magánéletünkön, arról már nem beszélve, hogy műszaki szakértelmünkbe vetett minimális bizalmunkat időközben a földdel teszi egyenlővé. Na de ne legyünk gonoszak, a fürdőszoba újból megszelídült, és a csőd is elkerüli a családi büdzsét, bár a szakink igazán kitett magáért az árszabásban… mondom magáért. Sőt verejtékes munkája alatt más apró-cseprő gondot is észrevett, és azt is megoldotta… hiába na, aranyat ér tudása. …ám új napra virrad, és az illatos reggelben, „megszakértett” fürdőszobánkban a lázadás már forradalommá duzzadt.