Persze a közmunkaügyi tárca államtitkáraként már a 90-es évek második felétől rálátásom nyílt, érdekelt és foglalkoztatott a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés. Sőt új kihívásként tekintettem erre, ezért a képviselőházban, a külügyi bizottság keretében megalakítottam a fenntartható fejlődési albizottságot. Ez azóta is működik, jelenleg Biró Rozália vezeti.

– A kérdéskör mennyire van hatással a hazai politikumra? Ugyanis a fenntartható fejlődés nem a tévékamerák előtti kapa- meg szalagvágásokról szól.

– Jogos a megjegyzés, mert még mindig nagyon sokan kérdezik: „mindez szép és jó, de ez a stratégia miről is szól?” Nem egy polgármester jött hozzám, mondván, „fenntartható fejlődés ide vagy oda, de az utat, ugye, megcsinálják?!” Ha indokolt, és nem csupán valakinek a magánérdeke kívánja, egészen biztosan – szoktam válaszolni. Valóban nagy kihívás a politikumot meggyőzni arról, hogy a fenntartható fejlődést érdemes komolyan venni. Noha Korodi Attila miniszteri mandátuma alatt, valamikor 2008-ban már elkészült egy komoly stratégia, távozása után ez a fiók mélyére került. Öt évbe tellett, amíg 2015-től 2021-ig Románia újragondolta a stratégiát; ezt a jövő évi költségvetés vitája során a kormánynak már kötelessége figyelembe venni.

Amúgy nem igaz, hogy csak elméleteket gyártunk, és nem csinálunk kézzelfogható dolgokat is. Csak néhány példa: kétezer pisztrángot eresztettünk Gyergyóban a Békény-patakba; már igazolták a vízügyesek, hogy javult a víz minősége. Négy tóra úszó szigeteket telepítettünk, amelyek külön kis oázisként a biodiverzitást hivatottak segíteni. De ide sorolhatnám az Ivan Patzaichin Mila 23 Egyesülettel közösen szervezett akcióinkat, amelyekkel ezreket mozgattunk meg a Duna-delta megmentéséért.

A fenntartható fejlődés sajnos nem olyan terület, amely sokakat érdekelne, talán ezért sem lehetett tolongás a tisztségért. Hogy jól végzem-e a feladatomat, vagy sem, erről nem nekem kell nyilatkoznom, ezt másoknak kell megítélniük. De talán a közszolgáltatási innovációért járó díj, amelyet 2021 decemberében az ENSZ Egyesült Közszolgálati Fórumán, Dubajban átvehettünk, sok mindent elárul. Mint ahogyan az is, hogy a világrendezvényen Románia nyithatta meg a kiállítás 40 méter magas főkapuját.

– Mivel érdemelte ki az ország ezt a megtiszteltetést?

– Az Egyesült Közszolgálati Fórum a közszolgáltatások legrangosabb nemzetközi elismerése. Az ENSZ minden évben négy különböző kategóriában oszt ki díjat; a 193 tagállam és 180 regisztrált kezdeményezés közül 63 versenyzett a Közintézmények hatékonyságának növelése a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében elnevezésű kategóriában. Főosztályunk győzött a közérdek szolgálatában nyújtott innovációért és kiválóságért, valamint a romániai közigazgatás fejlesztéséhez való jelentős hozzájárulásért a 17 fenntartható fejlődési cél megvalósítása érdekében.

Nem titok, törekvésünkben más államok nagyszerű gyakorlatai inspiráltak bennünket, és reméljük, hogy mi is inspirációt nyújtunk másoknak.

Tizenkét évvel ezelőtt kormányhatározattal alapítottak egy bizottságot, amelynek a feladata ezzel a kérdéskörrel foglalkozni. Tudja, hányszor ült össze 2010 óta ez a testület? Egyetlenegyszer. Levelet írtam a munkaügyi miniszter asszonyoknak, semmiféle válasz nem érkezett. Most ismét próbálkozom.

– Havonta közzéteszik közvélemény-kutatásaik eredményeit, ezek zöme lesújtó, vagy legalábbis elgondolkodtató. Nem tartja aggasztónak például, hogy az egyik friss felmérés alapján az 1500-ból minden negyedik megkérdezett úgy véli, az elmúlt 30 évben vagy kismértékű volt, vagy egyáltalán nem létezett éghajlatváltozás? Elvégre aki így gondolkodik, így is él…

– Nem igaz, hogy a közember nem partner a környezetvédelemben. Ám a figyelmét egyre inkább csak a katasztrófák keltik fel.

Az EU-nak is az a jelszava, hogy a beruházások ne ártsanak a környezetnek.

A fejlett államok készítettek bizonyos számításokat, amelyek alapján megmondták, köszönik, de nem kérnek a kölcsönből. Romániában mindenki csak tervez, hogy ezt lehetne megvalósítani a pénzből, azt lehetne megépíteni, de nem gondolja végig. Nálunk még csak nem is téma, hogy a 30-ból 15 milliárd eurót vissza kell fizetni. Az unokám azt szokta ilyenkor mondani, hogy „dől a lé”. Igen ám, de mi lesz utána?

– Azt látjuk, tapasztaljuk, hogy a civil társadalmat érdekli a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés. Viszont mennyire bizonyul partnernek az oktatási rendszer? Tudatos gyermekeket nevel, vagy inkább a funkcionális analfabéták sorát gyarapítja?

– Január folyamán, egy cotroceni-i találkozó során Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter megígérte, hogy ezentúl nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a környezetvédelemre. Nem vezetik be különálló tantárgyként, de jelen lesz a tantervben, biztosította a jelenlévőket. Mindez nagyon szép és dicséretes, mondtam, csakhogy már 2015 óta létezik egy protokollum a környezetvédelmi és az oktatási tárca között. Megvolt a tananyag is, amit mi fordíttattunk le. Csak éppen fel kellett volna használni. Ha nem egyéb, osztályfőnöki órán vagy az Iskola másként hét alatt.

Ami meg a nemkormányzati szervezeteket illeti: van egy csodálatos partnerünk, egy fiatal csapat, amelynek drónnal filmezett anyagai megtalálhatók a Youtube-csatornán; Educaţie la înălţime (Oktatás a magasban) a címe, szenzációs, bárkinek ajánlom figyelmében. Tizenhat leckét tartottak, csütörtökönként kétezer iskola kapcsolódhatott rá. Jó kis időnkbe tellett, amíg szerződést kötöttünk az oktatási tárcával, hogy az edupedu.ro honlapjukon reklámozzák azt az anyagot, amelyről mindenki csak szuperlatívuszokban beszél. A kérdésre válaszolva: van még tennivaló, nem is kevés. És most nem azt akarom mondani, hogy el kell érnünk Finnország szintjét. De legalább ne csak a tákolásokkal próbálkozzunk! Az iskolának az életre kellene felkészítenie a gyerekeket.

– Egy tavalyi felmérésük arról szól, hogy uniós szinten messzemenően Románia az első a kerti árnyékszékek arányát illetően. Ez esetben azonban nem az iskolai nevelés hiányosságai merülnek fel, mint inkább az a kérdés tevődik fel, hogy mit tesznek a hatóságok a középkori állapotok felszámolására.

– Valóban, míg az Unió szintjén az állampolgárok 2,7 százaléka nem rendelkezik fürdőszobával, nálunk ez az arány 25 százalék körül mozog. A legnagyobb gond, hogy évekkel ezelőtt Románia rosszul mérte fel az elmaradottságát, ezért mindössze 3,5, legfeljebb 4 milliárd eurót kap hatévente a víz- és csatornahálózat bővítésére. Ez az összeg messzemenően nem elég. Komoly problémát jelent viszont az emberek mentalitása is. Voltak olyan községek, ahol a lakosság amiatt cirkuszolt, hogy a hatóságok be szerették volna vezetni a lakóházakba a vizet és a csatornarendszert. A kert végi illemhelyhez szokott emberek megmondták: ők nem hajlandók vezetékekbe, meg fürdőszoba-építésbe fektetni. De a rengeteg háztartáson kívül számos iskola létezik, amely mindmáig árnyékszékkel várja a tanulóit. Ez az igazi nagy gond. Pontosabban egy a sok közül.