2012. szeptember 06., 09:292012. szeptember 06., 09:29
„Ha vissza akarjuk szerezni a bizalmat, tennünk kell azért, hogy az eurózóna létezését ne övezze kétség. Az európaiaknak tudniuk kell, hogy elköteleztük magunkat, a gazdasági stabilitásért és növekedésért dolgozunk. A bizalom a növekedés feltétele” – hangoztatta Hollande, hozzátéve, hogy prioritásnak tartja Görögországnak az eurózónában való maradását.
Emlékeztetett, hogy ha a nemzetközi hitelezői trojka pozitívan értékeli Athén eddigi reformjait, „Görögország további halasztást kaphat” kötelezettségeinek teljesítésére. „Egyetlen tagállamnak sincsen könnyű dolga saját gazdaságpolitikájával, a közös cél reményt ad” – mondta Monti a több mint két és fél órás találkozót záró sajtótájékoztatón. Az olasz miniszterelnök hozzátette, hogy az EU által a tagállamokra kiszabott gazdasági „házi feladat elvégzése szükséges, de nem elegendő”.
Monti szerint „az EU-nak el is kell ismernie az országok erőfeszítéseit, máskülönben a piacok reakciója és az államkötvények hozama nem tükrözi az elért eredményeket”. Sem Monti, sem Hollande nem kommentálta, hogy a Moody’s Investors Service elemzőcég a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról az Unió lehetséges legjobb, A hosszú távú osztályzatának kilátását kedden. Arra az újságírói megjegyzésre, hogy a szünet nélküli európai tárgyalások „csak idegességet teremtenek”, Monti azt mondta, a sajtó túlozza el, amikor bármilyen kétoldalú megbeszélést csúcsértekezletnek titulál.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.