Marosvásárhelyről és Kolozsvárról is új járatokat indít jövőre a Wizz Air

Öt új erdélyi járatot jelentett be egy kolozsvári és egy marosvásárhelyi sajtótájékoztató keretében csütörtökön a Wizz Air. Mint a délelőtti kincses városi sajtótájékoztatón a fapados légitársaság kereskedelmi igazgatója, Abrán György közölte, három új járatot indítanak jövőre Kolozsvárról: Brüsszel Charleroi-ba, Bariba és Eindhovenbe.

Szucher Ervin

Kiss Előd-Gergely

2012. október 19., 08:302012. október 19., 08:30

Az igazgató egyúttal azt is bejelentette, hogy az új útvonalakon kívül nagyobb gyakorisággal, heti öt alkalommal repülnek a Kolozsvár–Dortmund, Kolozsvár–Párizs Beauvais és a Kolozsvár–Milánó–Bergamo járatok. Mint elmondta, az új útvonalak beindítását és a régi járatok bővítését az tette lehetővé, hogy a légitársaság a meglevő két gépe mellett egy harmadik repülőgépet is a kincses város légikikötőjébe fog állomásoztatni.

„Ez fontos fejlesztés a Wizz Air és a kolozsvári repülőtér számára is, hiszen ezzel jelentősen tudjuk növelni a forgalmat, 25 százalékkal nő a kapacitásunk” – magyarázta Abrán György. A Krónika kérdésére elmondta: az új repülőgépet nem máshonnan irányítják át Kolozsvárra, hanem egy vadonatúj, a franciaországi Toulousban gyártott géppel bővül jövőre a magyar légitársaság flottája.

A sajtótájékoztatón ugyanakkor elhangzott, hogy Bariba és Brüsszelbe 2013. május 18-án, Eindhovenbe pedig két nappal később 20-án indul az első járat, az jegyárak – csak oda – 93 lejnél kezdődnek. Mint Abrán részletezte, Barit a Dél-Olaszországba vágyó turisták miatt választották, míg Brüsszelt és Eindhovent illetően az üzletemberek, befektetők érdeklődésére számítanak elsősorban.

A légitársaság kereskedelmi igazgatója és David Ciceo a kolozsvári légikikötő igazgatója bejelentették, hogy új ötéves szerződést kötöttek, amely elsősorban kereskedelmi és üzemeltetési megállapodás. Részleteket azonban a szerződés bizalmas volta miatt nem hoztak nyilvánosságra.

Ebből az alkalomból Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke ugyanakkor a sajtó jelenlétében ellenőrizte az új kifutópálya munkálatait is. Jelenleg már az aszfaltozás zajlik, nagyjából négypercenként egy métert halad előre a 41 centi vastag csík. A munkálatok idén addig folytatódnak amíg ezt a pillanatnyilag kedvező időjárás lehetővé teszi.

Fejlesztés Vásárhelyen is

A délutáni órákban a  Wizz Air vezetősége Marosvásárhelyen is két új járat indítását jelentette be.: 2013 májusától a németországi Frankfurtba (Hahn) és az olaszországi Bolognába (Forli) repülnek majd hetente kétszer a légi- társaság gépei. A május 18-i, illetve 20-i járatokra már most lehet jegyet foglalni szintén 93 lejes reklámáron. Amint korábban írtunk róla, szintén jövő tavasztól, pontosabban április elsejétől Marosvásárhelyről Bajorországba is lehet utazni. A gép az Augsburg, Ulm és Kempten háromszögében fekvő Memmingenben száll le, Münchentől mintegy 120 kilométerre. Ezennel kilencre nő a Marosvásárhelyről a Wizz Air által légi úton megközelíthető külföldi városok száma. Abrán György igazgató szerint a három új útvonal több mint 300 ezerre fogja növelni a Transilvania Nemzetközi Repülőtér utasainak számát.

A magyarországi partner bejelentése nemcsak örömre ad okot, kötelezettségeket is ró a repteret működtető megyei önkormányzatra. A közgyűlés elnöke, Ciprian Dobre megígérte, hogy a tanács a továbbiakban is folytatja a repülőtér fejlesztését. Ugyanakkor korszerűsíteni készül a Marosvásárhely és Vidrátszeg közötti 15 kilométeres útszakaszt. A tervek szerint a város kijáratától egészen a repülőtérig világítótesteket szerelnek fel az út két oldalán, a légi kikötő bejáratánál pedig körforgalmat alakítanak ki.

A Wizz Air egyébként idén 12 millió utasra számít, ez a vállalat egészét tekintve 15 százalékos növekedést jelent, miközben az iparág stagnál, más légitársaságok csökkentik a kapacitásukat, vagy akár a csőddel is számolniuk kell. „Romániában a teljes utasszám évi 3 millió körül van, ez 11 repülőgépet vessz igénybe a 39 gépes flottából, az itteni növekedés nagyobb volt a teljes hálózat növekedésénél” – közölte Abrán György.

„Felszállt” a köd

A csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón ugyanakkor arra is fény derült, hogy nem a vidrátszegi köd miatt, hanem a kolozsvári repülőtér által kínált kedvezőbb feltételek miatt „repült át” öt évvel ezelőtt a Wizz Air szinte egyik napról a másikra a szomszéd megyébe. Mindezt a Krónikának ismerte be Abrán György igazgató. A cég vezetője belátta: bár mindkét erdélyi repülőtér jó infrastruktúrával rendelkezik, Marosvásárhelyen jobbak a látási viszonyok. „A gond a szerződéssel volt. A mostani sokkal előnyösebb számunkra” – fejtette ki Abrán. Mint ismeretes, a Wizz Air amilyen gyorsan, az állítólagos köd ürügyén faképnél hagyta a vidrátszegi repteret, két év múlva hasonló körülmények közepette tért vissza. n Kiss Előd-Gergely, Szucher Ervin

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu