2012. október 18., 09:032012. október 18., 09:03
Erről a tárcavezető a tegnap reggeli kormányszóvivői sajtótájékoztatón beszélt, ahol 367 milliárd forintnyi pótlólagos költségvetési kiigazítást jelentett be. Matolcsy György úgy fogalmazott: két és fél év alatt sikeres államháztartási konszolidációt hajtott végre a kormány, egyfajta költségvetési trendforduló állt be. Remélhetőleg a hitelezők is felismerik, hogy Magyarországnak nem pénzre van szüksége, hanem egy pénzügyi biztonsági hálóra – tette hozzá.
A miniszter közlése szerint a kormány a korábbi tervekkel ellentétben nem csökkenti a felére a bankadót 2013-ban, ebből 72 milliárd forint többletbevételt várnak. A tranzakciós illeték általános mértéke 1 helyett 2 ezrelék lesz, és az emelést az államkincstár esetében is végrehajtják. Ennek hatása összesen 130 milliárd forint, 90 milliárdot a pénzintézeti szektor, 40 milliárdot a kincstár fizet meg.
A föld alatti vezetékekre közműadót vezet be a kormány, amit a szolgáltatók fizetnek, ebből 30 milliárdos bevételt vár a kabinet – ecsetelte Matolcsy György. A jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2,5 millió forintig végzi a számlák egyedi ellenőrzését a korábbi 10, illetve 5 millió forinttal szemben, ettől a kormány 60 milliárd többletbevételt vár. A jövőben ugyanakkor a helyi iparűzési adó alapjából csak az eladott áruk beszerzési értékének 80 százalékát lehet levonni; a béren kívüli juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.