2012. szeptember 18., 08:412012. szeptember 18., 08:41
A magyar javaslat azokat az utakat igyekszik megmutatni, amelyekkel a magyar állam tartani akarja az Európai Unióval korábban már kialkudott számokat, szigorúan fenntartva a piacokkal közös teherviselés kormányzati filozófiáját. A kérdésre, hogy a magyar válaszlevél esetleg tartalmaz-e majd pontos dátumokat is a tárgyalások megkezdésére, Giró-Szász András úgy válaszolt: a magyar kormány azóta kész a tárgyalásokra, hogy napirendre került az elővigyázatossági hitel kérdése, mindig határidőre megküldte a válasz-, illetve kezdeményező leveleit, ez azonban nem mondható el minden esetben az IMF-fel és az Európai Unióval kapcsolatban.
Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter később megerősítette, hogy a kormány kedden vagy szerdán elküldi válaszát a valutaalapnak, és ettől fogva készen áll a tárgyalások folytatására. A kormány tárgyalási javaslatairól szólva kifejtette, csak olyan intézkedéseket támogatnak, amelyek nem érintik közvetlenül az embereket, és illeszkednek az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához. Vagyis a kormánynak a nyugdíj- és jövedelemcsökkentés helyett, „amelyek mind a tárgyalásokon szóban, mind az írásos anyagban előfordultak”, másfajta javaslatai lesznek – tette hozzá, de konkrétumokat nem árult el.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.