Kolozsvár: diákmunka nélkül is megélnek az egyetemisták

Átlagosan 600 lej körüli öszszegből jön ki havonta egy Kolozsváron tanuló egyetemista, az összeget nagyrészt a szülők biztosítják, s miközben egyre bővül a lehetőségek köre, még mindig elenyésző azoknak a hányada, akik a tanulás mellett munkát vállalnak – nagy vonalakban így foglalhatóak össze az egyetemi hallgatókkal folytatott beszélgetésünk tanulságai.

2013. január 25., 08:592013. január 25., 08:59

Betti a Babeş–Bolyai Tudományegyetem jogi karának a hallgatója. Albérletben lakik barátnőjével a Györgyfalvi negyedben, a szüleitől havi 600 lejt kap. Ebből – mint érdeklődésünkre elmondta – 270 lej a lakbér, a közköltség egy főre általában mintegy 80 lej, amihez még körülbelül 70 lej adódik hozzá a villanyáram-, a földgáz- és a kábeltévészámlákra.

Mivel állami finanszírozású helyen tanul, buszbérlete ingyenes, így a maradék 180 lejből jut élelmiszerre, tisztálkodási szerekre. „Szinte mindenből a legolcsóbbat veszem, hozok kész ételt otthonról, néha főzünk is, beosztom a pénzemet” – foglalta össze a diáklány. Berni szintén a BBTE hallgatója, ő kommunikáció szakon tanul. Mint elmondta, a Mărăşti negyedi albérletet még három barátnőjével osztja meg, fejenként 250 lej lakbért fizetnek.

Egyébként ő a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen ösztöndíjat is kap, ami 350 lej. Ezen felül szülei is támogatják, így összesen neki is havi 600 lej áll a rendelkezésére. „Kifizetjük a számlákat, rezsit, s még marad is pénzem. Keveset járok haza, mióta egyetemista lettem, van spórolt pénzem. Néha megengedhetek magamnak egy drágább könyvet” – osztotta meg velünk.
 

Akad viszont olyan is, aki ennél az összegnél lényegesen többet költhet. Tamás újságírás szakon tanul, de költségtérítéses helyen, ami egy évre 2600 lejbe kerül. Természetesen ezt az összeget a szülei teremtik elő számára, mint ahogy az albérletét is ők állják. Ez utóbbi pedig eléri a havi 120 eurót (közel 530 lej), mivel egyedül bérel egy lakást. Ezen felül – mint elmondta – most a téli hónapok rezsiköltsége eléri a 200 lejt is, továbbá 150-200 lejt fordít élelmiszerre, illetve szórakozásra. „Tudom, hogy kicsit sok, de mindig is erre az egyetemre készültem, egyelőre a szüleim állják az összes kiadásomat” – fogalmazott.

A másik végletnek nevezhetjük  Melindát, aki szociális munkás szakon tanul, államilag finanszírozott helyen. Mivel kapott kollégiumi helyet, szállásra nem kell túl sokat költenie, hiszen ez alig havi 100 lej. „Havonta egyszer szoktam haza menni, otthonról hozok ételt, néha az ismerőseim is hoznak csomagot, szeretek főzni. Ha összeadom az egyéb kiadásaimat, az mintegy 150 lejre rúg. Ebben benne van az élelmiszer, a fénymásolás, míg szórakozásra körülbelül 50 lejt költök” – foglalta össze a diáklány.

Azt, hogy a kolozsvári egyetemi hallgatók körülbelül mekkora hányada vállal mégis munkát, a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnél sem tudták érdeklődésünkre megmondani. Aki viszont dolgozni szeretne, itt is kereshet munkát, hiszen a KMDSZ karrierirodát is működtet, ami álláslehetőségek, gyakornoki munkák, képzések népszerűsítésével foglalkozik, a www.e-karrier.ro linkre kattintva lehet megtekinteni az aktuális lehetőségeket. Annyit viszont sikerült megtudnunk, hogy a diákok körében  a legelterjedtebb pénzkereseti módszer a szórólapozás, de van, aki részmunkaidőben gyorséttermekben dolgozik.

Györffy Ibolya

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli