Az energiafogyasztók mintegy 90 százalékának nem kell semmit tennie annak érdekében, hogy az állam által korlátozott áron vásárolja jövőre is az energiát – szögezte le a Krónika megkeresésére Nagy-Bege Zoltán. Az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) alelnökét annak kapcsán kerestük meg, hogy a napokban futótűzként terjedt el a bukaresti sajtóban, hogy 9 millió fogyasztónak nyilatkozatot kell benyújtania, ha részesülni akar az ársapkarendelet által biztosított kedvezményekből, és a fogyasztása alapján 68 baniért, illetve 80 baniért vásárolná az energiát.
A pánikot Laurenţiu Urluescu, a Romániai Energiaszolgáltatók Egyesületének képviselője keltette,
aki azt mondta: nem tudhatják, hogy egy fogyasztópont a tulajdonos lakhelye-e, ezért a törvény úgy is értelmezhető, hogy mindenkinek saját felelősségére nyilatkoznia kell arról, hová kéri az árkedvezményt.
A Klaus Iohannis államfő által kihirdetett rendelet értelmében 2023. január 1-től 2025. március 31-ig hatóságilag korlátozott áron vásárolhatják az energiát mind a lakossági, mind pedig az ipari fogyasztók.
Nagy-Bege Zoltán tegnap megkeresésünkre hangsúlyozta: a fogyasztók több mint 90 százaléka automatikusan részesül a kedvezményes tarifából, amennyiben a havi fogyasztása az adott határértékek alatt van.
Azoknak a fogyasztóknak kell kérést benyújtaniuk, akik speciális védelemben részesülnek a fogyasztástól függetlenül, valamint akiknek több ingatlanjuk van, és nem a személyi igazolványban szereplő címre kérik az ársapkát.
Rámutatott: a 255 kilowattóra feletti energiafogyasztásért 1,3 lejt számláz a szolgáltató, aki ebbe a kategóriába tartozik, eleve nem kell hogy nyilatkozzon semmiről, akkor sem, ha több ingatlanja van.
A jogszabály ugyanakkor leszögezi, hogy a fogyasztástól függetlenül a legalább egy kiskorút egyedül nevelő szülők, a legalább három kiskorút (vagy még tanulmányait végző 26 év alatti fiatalt) eltartó családok, illetve a gyógykezelésükre elektromos orvosi műszereket használó fogyasztók 68 ba-nis tarifával fizetik a villamos energiát. Ez esetben valóban be kell nyújtani egy kérést, mert a szolgáltatónál levő adatokból nem derül ki, hogy melyik fogyasztó tartozik ebbe a kategóriába, részletezte a hatóság alelnöke. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy
a nyilatkozat benyújtása utáni első hónapban már alkalmazzák esetükben a legalacsonyabb, azaz 68 banis díjszabást.
Vagyis, ha még decemberben benyújtják a kérést, januártól ezen az áron számlázzák nekik a villamos energiát, ha januárban nyilatkoznak, akkor a februári fogyasztásért fizetnek kilowattóránként 68 banit.
Kérdésünkre Nagy-Bege Zoltán arra is kitért, hogy azoknak sem kell kivétel nélkül nyilatkozatot benyújtaniuk, akiknek több ingatlanjuk van. A szolgáltatók ugyan azt mondják, nem tudják, hogy ügyfeleik közül melyiküknek van egynél több lakása, és ha igen, melyiknél tartanak igényt az alacsonyabb díjszabásra, ha a fogyasztás alapján jogosultak arra. A hatóság alelnöke ezt cáfolja, mint mondta,
a szolgáltató a személyi szám alapján azonnal ki tudja szűrni, hogy valakinek több ingatlanra van szerződése.
Még ebben az esetben sem kell feltétlenül nyilatkozatot benyújtani, hiszen a törvény úgy rendelkezik, elsősorban a lakcímre kell alkalmazni az árplafont, tehát arra a címre, ami a személyazonossági igazolványban szerepel. Kérést akkor kell benyújtani, ha az ügyfél nem ért egyet azzal, hogy az alacsonyabb díjszabás a lakcímére vonatkozzon, nem a személyiben szereplő címre kéri a kedvezményt. Ha a személyi igazolványban szereplő címre nincs szerződés, a szolgáltató nem tudja beazonosítani a lakcímet, nem tudja, hova kéri az ügyfél az árbefagyasztást, akkor 1,3 lejes áron számláz, ilyen esetben szintén be kell nyújtani kérést. Nyilván, ha két ingatlanra más-más szolgáltatónál kötöttek szerződést, azt nem tudják kiszűrni, de ilyen eset pár száz van országszerte.
Nagy-Bege Zoltán rámutatott, a fogyasztó kötelessége, hogy ezeket a helyzeteket jelezze, mert előbb-utóbb kiderül, ha két fogyasztási ponton alkalmazták a kedvezményes tarifát, annak viszont következményei lesznek, a jogtalanul kapott támogatást vissza kell majd fizetni.
A nyilatkozatokat személyesen és online is be lehet nyújtani – hívta fel a figyelmet Nagy-Bege Zoltán. Hozzátette: minden szolgáltatónak van elektronikus postacíme, ahová a kéréseket el lehet küldeni, néhányan pedig különböző alkalmazásokon keresztül is lehetővé teszik a feltöltést. Ugyanakkor közzéteszik a hatóság honlapján az űrlapokat minden olyan kategóriára vonatkozóan, amelyhez tartozóknak nyilatkozniuk kell.
Mint ismeretes, a havi 100 kilowattórás fogyasztásig valamennyi lakossági fogyasztó a legalacsonyabb tarifát, vagyis 68 banit fizet kilowattóránként. A havi 100 és 255 kilowattóra közötti fogyasztás tarifája 80 bani, az ezt meghaladó energiafogyasztásért pedig már 1,3 lejt számlázhat a háztartásoknak a szolgáltató. Újdonság, hogy már nem a tavalyi átlagfogyasztás alapján sorolják a különböző kedvezményes árkategóriákba a fogyasztókat, hanem az aktuális energiafogyasztásuk alapján, ha pedig nem olvasták le a villanyóra állását, akkor az utolsó három hónap átlagát veszik alapul. Viszont az év végéig még a tavalyi fogyasztás a mérvadó.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.