Fotó: Pál Árpád
Még a héten közli az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE), hogy mekkora lehet a következő évben a lakosságnak szolgáltatott földgáz ára.
2017. március 29., 21:212017. március 29., 21:21
Április elsejétől 1-2 százalékkal nő a lakosságnak szolgáltatott földgáz ára, liberalizálják ugyanis a belföldi termelésű gáz piacát – jelentette be Niculae Havrileț, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke. Leszögezte ugyanakkor, hogy az általa vezetett hatóság továbbra is megszabja a háztartásoknak szolgáltatott gáz árát, erre évente kerül sor, az esetleges különbségeket pedig a következő évben pótolják. Már a hétvégéig előrukkolnak az elkövetkező egy évre vonatkozó árral, amit valamennyi gázszolgáltatónak tiszteletben kell tartania jövő április elsejéig.
„Ha ebben az időszakban nagyobb különbség lesz a piaci ár és az általunk megállapított ár között, akkor majd az adott időpontban megbeszéljük, hogy kell-e kiigazítás, de csak akkor, ha ez a kilengés meghaladja az 5 százalékot\" – részletezte az illetékes. Hozzátette: az ANRE az április elsejétől érvényes árat a belföldi termelésű földgáz jelenlegi, 60 lej/MWh árával számolja ki, azonban a hatóság a jövőben már nem szabhatja meg a referenciaárat.
Havrileț ugyanakkor azt mondja, nem áll fenn annak a kockázata, hogy a belföldi termelésű földgáz ára elérje az importárakat, amíg az éves fogyasztás alig 2 százalékát fedezi Románia külföldi gázból. A gázpiac liberalizálása nemcsak az árak alakulásával van összefüggésben, hanem úgy kell rá tekinteni, mint egy átalakulásra, ami után a piac a verseny szabályai mentén alakul – fogalmazta meg Emil Calotă, az ANRE alelnöke.
Gázármonitor indul Romániában
Lehetővé teszi a különböző cégek által a lakosságnak szolgáltatott földgáz árának az összehasonlítását az a portál, amelyet az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) jövő héten indít útjára. Ez az ország egész területére érvényes lesz, ahol gázszolgáltatás van – jelentette be Niculae Havrileţ, a hatóság elnöke. Erre – tette hozzá – azért van szükség, hogy a fogyasztók összevethessék a környékükön működő szolgáltatók árát, és a számukra legmegfelelőbbet válasszák.
„Bevezeted a fogyasztás helyét, a települést, a fűtött felület méretét, és rögtön megjelenik az összes szolgáltató, akiket egyébként kötelezünk arra, hogy az adatokat feltegyék a honlapra\" – magyarázta Havrileţ. Példaként Ausztriát említette, ahol a postai irányítószámot és a kifűtött felületet kell megadni négyzetméterben, és megjelenik hetven ajánlat. „És mindenféle ajánlatok vannak, kifizetési kedvezményekkel, különböző megkötésekkel stb. Ez nagyon fontos. El sem lehet képzelni a lakossági földgáz piacának liberalizálását egy ármonitor nélkül\" – vallja Niculae Havrileţ.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.