Elfogadta szombaton a kormány a 2012-es költségvetés kiigazítását

Elfogadta szombaton a kormány a 2012-es állami költségvetés, illetve a folyó évi társadalombiztosítási büdzsé kiigazításáról szóló rendelettervezeteket. Az idén immár második büdzsékiigazítás abból indul ki, hogy az augusztusi kiigazításkor tervezett 1,2 százalékosnál kisebb, mindössze 1 százalékos lesz idén a gazdasági növekedés üteme.

Krónika

2012. október 29., 08:542012. október 29., 08:54

Egyébként a tavalyi év végén, a költségvetés kidolgozásakor még 1,8-2,3 százalékos növekedéssel számoltak. A költségvetési mérleghiányt a korábban rögzített szinten, a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százalékán tartották, ami 13,66 milliárd lejt jelent.

A szombaton elfogadott dokumentum értelmében a 2012-es évi állami költségvetés 307,7 millió lejjel bővül. A kormány a kiigazítás során állami költségvetési pénzeket vont el a szenátustól, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM), a  Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéktől, a közszolgálati rádiótól és televíziótól, illetve egyes minisztériumoktól, köztük a védelmi tárcától.

Eközben 400 millió lejjel bővült a mezőgazdasági minisztérium rendelkezésére álló keret, amelyből a különböző szubvenciókat és segélyeket fogják kifizetni, de több jut az egészségügyi, valamint a közigazgatási és belügyminisztériumnak (151 millió lej fizetésekre, felszerelésekre, üzemanyagra, törvényszéki orvosi vizsgálatokra), az oktatási minisztériumnak, az igazságügyi tárcának (45 millió lej 378, újonnan létrehozott posztra történő alkalmazásra, bútorzat vásárlására, a börtönökre, külföldi hitelek törlesztésére),  valamint a régiófejlesztés és idegenforgalmi minisztériumnak, illetve a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI).

Bár korábban erről nem volt szó, végül szombaton 30 millió lejjel növelték a kulturális tárca rendelkezésére álló keretet, mint Victor Ponta miniszterelnök magyarázta, „régi kötelezettségeket” törlesztenek ebből. 350 millió lejt utaltak ki továbbá a területi közigazgatási egységek adósságállományának a törlesztésére, köztük a különböző beszállítók irányába.

Ponta szerint ez is szerepelt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé tett vállalások között, s mostanáig „a helyi közigazgatás a kiutalások Hamupipőkéje volt”. A mostani költségvetés-kiigazításkor 200 millió lejt irányítottak át a fogyatékkal élő személyeket ápolók kifizetésére, míg további 75 millió lej jutott a lakossági fűtés biztosítására.

 

Büdzsé már a választások előtt?

Felszólította Victor Ponta kormányfő a minisztereket, hogy készítsék elő a 2013-as évi költségvetéshez szükséges adatokat, s továbbítsák azokat a pénzügyminisztériumhoz, hogy a jövő évi büdzsé mintegy 98 százalékban még a választások előtt elkészülhessen. „Természetesen csak az új parlament fogja azt elfogadni, a törvény értelmében az új kormány beiktatását követő 15 napon belül. De mindez nem jelenti azt, hogy kivárunk a választásokig a költségvetés kidolgozásával” – fogalmazott a miniszterelnök.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója
2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló