2012. július 02., 08:472012. július 02., 08:47
Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) közlése szerint az 5 százalékos drágítás egyaránt vonatkozik a lakossági és ipari fogyasztókra. Ennek értelmében aki mostanáig 100 lejes számlát fizetett, annak erre a hónapra már 5 lejjel magasabb számlára kell számítania. Az áremelés indoklásaként az ANRE azt hozza fel, hogy muszáj összehangolniuk a termeléssel, szállítással és forgalmazással járó költségeket az inflációs rátával, ami pedig 2010–2011-re számolva meghaladta a 13 százalékot. Mint a közlemény rámutat, a villanyáram 2010. január elsejétől drágult utoljára.
A lakossági fogyasztók esetében egyelőre úgy tűnik, nem kell idén újabb áremelésre számítaniuk, az ipari fogyasztóknak viszont immár biztos, hogy szeptembertől újabb drágítás várható, ezúttal az árak liberalizálása miatt.
A dohányzóknak is mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, ugyanis a jövedéki adó beütemezett emelése végett csomagonként mintegy 15-20 banis áremelésre volt szükség.
Jó hír viszont, hogy – amint arról korábban beszámoltunk – európai uniós szinten 27,3 százalékkal csökkentek júliustól a roamingdíjak, a külföldről küldött SMS-ekért 18,2 százalékkal kell ezentúl kevesebbet fizetni.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.