Fotó: Facebook/Románia szenátusa
A koalíció folytatja a tárgyalásokat a költségvetési kiadásokat csökkentő intézkedésekről – jelentette ki hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă.
2023. augusztus 07., 14:552023. augusztus 07., 14:55
A PNL székházánál tartott sajtónyilatkozatában a politikus elmondta: pártjának álláspontja szerint a továbbiakban is meg kell őrizni az egységes adókulcsot, és meg kell védeni a költségvetési bevételeket biztosító üzleti szférát. Kifejtette, hogy
Ciucă közölte, hogy folytatódnak a tárgyalások az üzleti szféra képviselőivel is.
A költségvetési kiadásokat csökkentő intézkedésekről elmondta: ezeket nem lehet a fűnyíróelv alapján alkalmazni, előzőleg fel kell mérni a hatásukat. Hangsúlyozta, hogy a PNL támogatja a decentralizációt. Ennek megfelelően szerinte önkormányzati hatáskörbe kell vonni a helyi intézményeket megkettőző központi hivatalokat.
Kérdésre válaszolva közölte:
A PNL elnöke elmondta azt is, hogy a koalícióban az étkezési utalványok megadóztatása is szóba került, amit szerinte úgy kell megoldani, hogy az alkalmazottak jövedelme ne csökkenjen.
Arra a kérdésre, hogy készül-e tárgyalni a koalíciós partnerrel egyes liberális politikusok kiadáscsökkentő intézkedésekkel kapcsolatos kifogásairól, Ciucă kijelentette: „Itt nem az egyik vagy a másik fél sérelmei a fontosak, mindannyiunknak felelőssége biztosítani a gazdasági stabilitást és a gazdaság működését.”
Magyarország legkorszerűbb petrolkémiai gyárát avatták fel a Borsod megyei Tiszaújvárosban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. A Mol Poliol Komplexum avatóünnepségére számos kelet-európai országból érkeztek újságírók.
A kormány „eltökélt szándéka” 3700 lejre emelni a minimálbért – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A teljes munkaidőben foglalkoztatott romániai alkalmazottak 15 százalékát az országos bruttó minimálbérrel javadalmazzák a munkaadóik – mutat rá az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) kedden közzétett elemzésében.
A márciusi 6,61 százalékról 5,9 százalékra csökkent áprilisban az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Továbbra sem találni elegendő mezőgazdasági gépkezelőt Romániában, annak ellenére, hogy egyes helyeken – főleg Erdélyben – már 2-3 ezer eurós fizetéseket kínálnak.
Izrael élelmezésbiztonságának erősítése érdekében Avi Dichter mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vészhelyzeti búzaellátási megállapodást kötött Bukarestben román hivatali partnerével, Florin Barbuval.
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa hétfői ülésén úgy döntött, hogy 7 százalékon tartja az alapkamatot.
Bukarestben szervezett tiltakozó megmozdulást hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezete. A tüntetők 10 órától a kormánypalota előtt gyűltek össze, majd dél körül elindultak a gazdasági, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium felé.
Idén áprilisban 33,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma Romániában 2023 negyedik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 46,8 százalékos növekedést jegyeztek.
Csigalassúsággal halad az öntözhető mezőgazdasági területek növelése Romániában. Napjainkban mindössze 500 ezer hektárra jutott öntözővíz. A bukaresti szaktárca az izraeli mezőgazdasági minisztériummal tárgyal új irrigációs beruházásokról.
szóljon hozzá!