Bonyolult a netes adófizetés

A román állampolgárok több mint fele soha nem fizetett még bankkártyával – mutatott rá Cătălin Creţu, a VISA Románia vezérigazgatója szerdán a Ziarul Financiar gazdasági hírportál által szervezett konferencián. „A lakosságnak mintegy 50–60 százaléka nem használta még vásárláskor a kártyáját, 80–85 százalékuk pedig nem fizetett soha interneten keresztül” – hívta fel a figyelmet az illetékes.

2012. október 18., 08:462012. október 18., 08:46

A bankkártya-kibocsátó vállalat romániai igazgatója ugyanakkor azt is elmondta, hogy a helyi adók és illetékek on-line kifizetési lehetőségét szintén kevesen veszik igénybe, az önkormányzatok többsége ugyanis többletilletékkel terheli az internetes adózást választó polgárokat.

„Nagyon sok polgármesteri hivatal döntött úgy, hogy a pénzintézetek helyett a lakosoknak kell kifizetniük a banki átutalással járó különböző költségeket. Az elöljárók egyszerűen nem értik, hogy ezzel a hivatal költségvetését is negatívan befolyásolják. Például számos, külföldön élő romániai állampolgárnak egyszerűen nincs lehetősége személyesen kifizetni a helyi illetékeket, az internetes átutalásnál fizetendő többletköltségek miatt pedig inkább nem adóznak, holott hozzájárulásuk sokat segítene az önkormányzatoknak” – magyarázta Cătălin Creţu.

Hozzátette, emellett az is nehezíti az on-line adózást, hogy az átutaláshoz szükséges felhasználónevet és jelszót nem a bankoktól, hanem a polgármesteri hivataltól kell igényelniük a lakosoknak, holott a pénzintézetek pontos adatbázisokkal rendelkeznek a polgárok fizetési szokásait illetően, így például tudják, hogy hányan használják előszeretettel a virtuális közeget.

Az illetékes elmondása szerint mindezek ellenére ebben az évben ötször többen adóztak interneten keresztül, mint tavaly. Noha a helyi adók és illetékek befizetésére kiszabott határidő szeptember 30-án lejárt, mégis sokan vannak, akik eddig nem éltek kötelezettségeikkel. Az ezután adózó polgárok a www.ghiseul.ro honlapon fizethetik be a helyi illetékeket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu