Bálint Csaba közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja
Fotó: Erdély Bálint Előd
A környezeti helyzethez képest eddig meglepően jól alakul a román gazdaság – fogalmazta meg a Krónika által megkeresett elemző, amikor a minden várakozást felülmúló növekedésről kérdeztük. Bálint Csaba azonban nem érzi, hogy éppen ennyire erős, dinamikus lenne a növekedés, a következő hónapok várható alakulása kapcsán pedig úgy vélekedett, nagyon sok kockázati tényező árnyékolja be az idei évet.
2022. május 19., 14:152022. május 19., 14:15
Meglepőnek ítéli Bálint Csaba közgazdász az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közölt adatait, amelyek szerint az előző negyedévhez képest 5,2 százalékkal nőtt a romániai gazdaság az idei év első három hónapjában. A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának tagja a Krónika megkeresésére ugyanakkor aláhúzta: óvatosan kell bánni ezzel az adattal, mert ez egy előzetes becslés, még jelentős felülvizsgálatokra kerülhet sor.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a keddi adatok mellett még sok más információ is a rendelkezésre áll – a havi frekvenciájú gazdasági mutatók, a mobilitási adatok –, amelyek a várakozásokhoz képest szintén pozitívabb képet mutatnak, tehát „a környezeti helyzethez képest eddig meglepően jól alakul a román gazdaság”.
Amint arról beszámoltunk, kedden az Eurostat is közzétette előzetes adatait, összegezve a tagállamok mutatóit, és kiderült:
Bálint Csaba kifejtette, ha a részleteket tüzetesebben vizsgáljuk, az látszik, hogy az építőipar az év elején jó teljesítményt nyújtott, az iparban általában látszanak a nehéz környezet jelei, de ezekhez képest, az ágazat szintén relatív jól teljesített. A szolgáltató szektor számára a január nehezen indult a járványügyi helyzet miatt, ám februárban az eddigi információk szerint javult a helyzet, sőt márciusban is tetten érhető a bővülés, bár akkor már a háború hatásai érezhetőek voltak.
„Összességében az inflációs nyomás, a kedvezőtlen globális környezet, a háborús helyzet ellenére, az adatok azt mutatják, hogy a gazdaság a vártnál jobban teljesített” – fejtette ki a makrogazdasági elemző. Hozzátette, ő maga azért továbbra is óvatos, hiszen nagyon sok bizonytalanság övezi az idei kilátásokat,
A második negyedévre az elemző sokkal gyengébb adatokra számít, hiszen a háború hatásai is ebben a periódusban fognak jobban megérződni.
„Nagyon sok kockázati tényező árnyékolja be az idei évet, ilyen szempontból különösen nehéz az előrejelzés. Az év eleji adatokat, beleértve az Országos Statisztikai Intézet kedden közölt jelentését, óvatosan kell kezelni, hiszen időközben még módszertani változások is voltak. De a várakozásokhoz képest valóban reziliensebbnek, ellenállóbbnak tűnik a gazdaság” – összegzett a jegybank igazgatótanácsának tagja, aki szerint a teljes évi növekedést illetően a keddi adatok után megjelenhetnek felfele mutató korrigálások a várakozásokban, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, az elemzőknek meg kell vizsgálniuk a részletes adatokat, többek között a szektorszintű GDP-mutatókat, amelyeket csak júniusban hoznak nyilvánosságra.
viszont ha részletesebb adatok birtokában leszünk, akkor lehet pontosabb képet alkotni a gazdasági konjunktúráról, az aktivitásról” – összegzett Bálint Csaba. Kérdésünkre ugyanakkor leszögezte, az a tény, hogy az első negyedévben 5,2 százalékkal nőtt a GDP az előző három hónaphoz képest, az infláción lényegében nem változtat, sőt az erősebb gazdasági teljesítmény, erősebb kereslet az infláció szempontjából felfele húzza a várakozásokat.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) a tervezettnél 1,2 milliárd lejjel több adót gyűjtött be az idei első félévben – számolt be kedden a Facebook-oldalán Marcel Boloş pénzügyminiszter.
Elsőként a romániai piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló, úgynevezett cross border szolgáltatást.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bár az úgynevezett luxusadóról szóló törvény már az év eleje óta hatályban van, az adóhatóság júliusban tette közzé a „luxuscikkek” bejelentésére és azok adóztatására kidolgozott 216-os nyomtatvány mintájára és tartalmára vonatkozó első utasításokat.
Egyik legnagyobb európai tesztlaboratóriumát nyitotta meg a Continental Temesváron – közölte a vállalat.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
Az egyik legnagyobb romániai autóipari cég, a Leoni 10 százalékkal csökkenti dolgozói számát a több mint 3600 személyt foglalkoztató besztercei gyárában – adta hírül a G4media.ro.
Továbbra is az energetikai cégek a legnyereségesebb állami vállalatok – derül ki a legfrissebb összesítésből.
2023-ban a romániai polgárok 33,6 milliárd dollárt (153 457 920 000 lejt) költöttek el az élelmiszerüzletekben, míg az online élelmiszer-kiskereskedőknél 319 millió dollárt hagytak ott.
Amióta a fapados légitársaságok térhódítása nyomán polgárok széles köre számára elérhetővé vált a repülés, az utazni vágyók akár hónapokig is lesik, hogyan tudják a legolcsóbban beszerezni a repülőjegyet az áhított célpont felé. Kisokos utazni vágyóknak.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)