2012. október 19., 11:422012. október 19., 11:42
A köztisztségviselők vagyoni helyzetét vizsgáló intézmény vezetője egy bukaresti konferencián kijelentette: aggasztó, „eposzi” méreteket öltött az európai uniós alapokkal vagy az állami közbeszerzésekkel kapcsolatos érdekkonfliktusok jelensége. Georgescu szerint az uniós alapokat ugyanolyan mértékben érinti a csalás és az érdekütközés, mint a közbeszerzéseket.
Horia Georgescu elmondta, az ANI egyik felmérése szerint, amelyet a megyei tanácsok és a megyeszékhelyek önkormányzati testületei szintjén készítettek, a választott tisztségviselőknek több mint 25 százaléka közvetett vagy közvetlen úton a saját zsebébe irányítja a közpénzeket.
Ugyanez a viselkedés tapasztalható az európai alapokkal foglalkozó tisztviselők körében is – tette hozzá. Sok esetben az EU-alapokkal kapcsolatos projekteket kezelő tisztviselő rokonainak cége jut szerződésekhez, de az is gyakori, hogy a tisztviselő, miután elbírált egy pályázatot, lemond állásáról és az általa minősített pályázat szakértője lesz.
Mindezek ellenére az érdekütközések elleni fellépésnek gyakorlatilag nincs eredménye, mivel az EU-alapokat kezelő hatóságokkal kötött együttműködési megállapodások dacára az ANI-hoz nem érkeznek feljelentések, az intézmény munkáját pedig procedurális kötöttségek hátráltatják.
„Az a valóság, hogy a hatályos vonatkozó törvények nem megfelelőek, és a figyelemfelhívó, illetve büntető mechanizmusok teljes mértékben híján vannak a hatékonyságnak” – fogalmazott az ANI vezetője. Hozzátette, az ANI sok esetben jelzett érdekkonfliktust, a bíróság is az intézmény álláspontját erősítette, de az érdekütközésből származó anyagi veszteséget az állam nem szerzi vissza.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.