Elektronikus rendszer bevezetésével gyorsítaná meg a cégbejegyzési eljárást a kormány

Elektronikus rendszer bevezetésével gyorsítaná meg a cégbejegyzési eljárást a kormány

A kormány pénzt különített el arra, hogy az Országos Cégbíróság (ONRC) egy integrált elektronikus rendszert vezessen be, amely lerövidíti a cégbejegyzéshez szükséges időt – jelentette be a szerdai kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.

2019. augusztus 20., kedd

Vajdaság megfelelő piac lehet az erdélyi vállalkozók számára

Együttműködési megállapodást írt alá a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vajdasági Autonóm Tartomány Kereskedelmi Kamarája.

Vajdaság megfelelő piac lehet az erdélyi vállalkozók számára
2019. augusztus 19., hétfő

Az Eurostat jelentése szerint az európai átlagnál háromszor magasabb az infláció Romániában

Júliusban 4,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában, ami növekedést jelent az egy hónappal korábban jegyzett 3,9 százalékos éves inflációhoz képest. Az Európai Unió országai közül ezúttal is nálunk regisztrálták a legnagyobb mértékű árnövekedést.

Az Eurostat jelentése szerint az európai átlagnál háromszor magasabb az infláció Romániában
2019. augusztus 19., hétfő

Nem csak látnivaló kell a külföldi vendégnek – Egyre több a turista, de az infrastruktúrát még fejleszteni kell

Egyre több erdélyi helyszín kerül fel a nemzetközi turisztikai térképre, a külföldi útikönyvek is számos kikapcsolódási lehetőséget ajánlanak tájainkon. Bár az érdeklődés nő, az infrastruktúra és a turisztikai szolgáltatások terén még bőven van pótolnivaló.

Nem csak látnivaló kell a külföldi vendégnek – Egyre több a turista, de az infrastruktúrát még fejleszteni kell
2019. augusztus 16., péntek

Cuc: stratégiai jelentőségű országos projektnek nyilvánítjuk a Marosvásáhely–Iaşi-autópálya megépítését

„Stratégiai jelentőségű országos projektnek nyilvánítjuk a Marosvásáhelyt Iaşi-sal összekötő Nagy Egyesülés sztrádát” – jelentette be Răzvan Cuc szállítási miniszter pénteken.

Cuc: stratégiai jelentőségű országos projektnek nyilvánítjuk a Marosvásáhely–Iaşi-autópálya megépítését
2019. augusztus 15., csütörtök

Pályanyitás: átadták a dél-erdélyi autópálya Dévától nyugatra haladó 22 kilométeres szakaszát

Szerda délután átadták a dél-erdélyi A1-es autópálya Dévától nyugatra haladó 22 kilométeres szakaszát.

Pályanyitás: átadták a dél-erdélyi autópálya Dévától nyugatra haladó 22 kilométeres szakaszát
2019. augusztus 14., szerda

Költségvetés-kiigazítás: nehezményezi az RMDSZ, hogy elmaradtak a közberuházások

Leghamarabb az ősz végén kerül a parlament elé a kormány által sürgősségi rendeletben elfogadott idei első költségvetés-kiigazítás – véli Korodi Attila.

Költségvetés-kiigazítás: nehezményezi az RMDSZ, hogy elmaradtak a közberuházások
2019. augusztus 14., szerda

Csaknem öt százalékkal bővült a román gazdaság teljesítménye az első félévben

A szezonálisan kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal, a nyers adatok szerint 4,7 százalékkal bővült a román gazdaság teljesítménye az első félévben a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem öt százalékkal bővült a román gazdaság teljesítménye az első félévben
2019. augusztus 14., szerda

Kitartó miniszter: Cuc továbbra is azt hajtogatja, hogy év végéig 100 kilométernyi autópályát adnak át

Év végéig körülbelül 100 kilométernyi sztrádát adnak át – ismételte meg kedden a szállítási miniszter, tagadva ugyanakkor azt, hogy a Szászsebes–Torda-sztráda első szakaszát építő olasz Impresa Pizzarotti cégnél elmaradtak a számlák kifizetésével.

Kitartó miniszter: Cuc továbbra is azt hajtogatja, hogy év végéig 100 kilométernyi autópályát adnak át
2019. augusztus 13., kedd

Elhalasztották egy dél-erdélyi autópályaszakasz átadását, a miniszter zsarolással vádolja a spanyol kivitelezőt

Elhalasztották a dél-erdélyi A1-es autópálya Dévától nyugatra haladó két – összesen 43 kilométert kitevő – szakaszának az átadását, mert az egyik szakaszon minőségi problémákat talált a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).

Elhalasztották egy dél-erdélyi autópályaszakasz átadását, a miniszter zsarolással vádolja a spanyol kivitelezőt
2019. augusztus 12., hétfő

Románia pénzügyminisztere szerint nem kell aggódni, van pénz bérekre, nyugdíjra, fejlesztésre

Elfogadta a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely továbbra is 2,76 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol – jelentette be hétfőn Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

Románia pénzügyminisztere szerint nem kell aggódni, van pénz bérekre, nyugdíjra, fejlesztésre
2019. augusztus 12., hétfő

Inflációs spirál: jelentősen drágult számos élelmiszer az év első hét hónapja során

A burgonya és a citrusfélék drágultak leginkább az év első hét hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból. Júliusban 4,12 százalék volt a tavalyi hetedik hónaphoz mérten az infláció.

Inflációs spirál: jelentősen drágult számos élelmiszer az év első hét hónapja során
2019. augusztus 12., hétfő

Felülmúlta a kiírók várakozásait az Érték és Minőség Nagydíj pályázatra beadott Kárpát-medencei pályaművek színvonala

Minden várakozást felülmúlt az Érték és Minőség Nagydíj idei pályázatára a Kárpát-régió egész területéről beérkezett pályaművek magas színvonala, sokszínűsége – közölte a kiírói tanács az MTI-vel.

Felülmúlta a kiírók várakozásait az Érték és Minőség Nagydíj pályázatra beadott Kárpát-medencei pályaművek színvonala
2019. augusztus 11., vasárnap

A Dacia vezet: az év első hét hónapjában több mint 352 ezer gépkocsit jegyeztek be Romániában

Az év első hét hónapjában több mint 352 ezer személygépkocsit jegyeztek be Romániában, azaz 0,9%-kal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A bejegyzett gépkocsik 73,5%-a használt autó volt.

A Dacia vezet: az év első hét hónapjában több mint 352 ezer gépkocsit jegyeztek be Romániában
2019. augusztus 09., péntek

Vigyázz, majdnem kész, rajt! Megerősítették, hogy jövő héten megnyitják a Lugos–Déva-autópálya újabb szakaszait

Egy tízkilométeres szakasz kivételével augusztus 15-én már közlekedni lehet a Lugos–Déva-autópálya 3-as és 4-es szakaszán – jelentette be Laurenţiu Nistor képviselő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Hunyad megyei szervezetének elnöke.

Vigyázz, majdnem kész, rajt! Megerősítették, hogy jövő héten megnyitják a Lugos–Déva-autópálya újabb szakaszait
2019. augusztus 09., péntek

Külföldi tulajdonban vannak a legnagyobb romániai cégek, de torzít a megyei éllovasokat sorjázó statisztika

Románia 42 megyéjéből 34-ben a legnagyobb üzleti forgalommal rendelkező vállalat külföldi kézben van. A Krónikának nyilatkozó szakember szerint azonban torzít a statisztika, a valóságban a romániai gazdaságban fele-fele arányban van jelen a hazai és a külföldi tőke.

Külföldi tulajdonban vannak a legnagyobb romániai cégek, de torzít a megyei éllovasokat sorjázó statisztika
2019. augusztus 09., péntek

Megadóznák a borravalót: a cégek képviselői a munkaerő itthon tartását remélik az intézkedéstől

Egyetért a borravaló törvényesítésével és megadózásával a Krónika által megszólaltatott vállalkozó és gazdasági szakértő. Abban bíznak, ez enyhíti az ágazatban egyre égetőbb munkaerőhiányt, másrészt ösztönzi a dolgozókat, hogy jobban figyeljenek az ügyfelekre, s ezzel javul a szolgáltatás min

Megadóznák a borravalót: a cégek képviselői a munkaerő itthon tartását remélik az intézkedéstől
2019. augusztus 07., szerda

Sokan lennének „bankárok” – Egy felmérés szerint álláskeresési lázban ég Románia

Bankban dolgozna a romániai álláskeresők legnagyobb hányada egy felmérés alapján, amely szerint júliusban jelentős mértékben nőtt a munkát keresők száma.

Sokan lennének „bankárok” – Egy felmérés szerint álláskeresési lázban ég Románia