A kormány karcsúbb és hatékonyabb állami apparátust akar, hogy egyensúly legyen a magánszektor termelése és az állami kiadások között – jelentette ki hétfő este Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.
Romániában rekord búzatermés várható, amivel az EU egyik legfontosabb gabonatermesztő államává válik az ország. Öt kelet-európai állam mezőgazdasági minisztere arról állapodott meg, hogy továbbra is korlátozzák az EU-ba irányuló ukrán gabonaexportot.
Tömeges elvándorlást fog eredményezni a román építőiparban, ha a bukaresti kormány a tervezettnél magasabb költségvetési hiány lefaragása érdekében eltörli az ágazat számára öt éve bevezetett kedvezményeket.
A nem kormányzati ügyfelek bankbetétei idén júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal, 533,317 milliárd lejre csökkentek, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 10,8 százalékkal (reálértéken 0,5 százalékkal) nőttek a BNR adatai szerint.
Megemelkedett és még tovább fog nőni a Dacia-gépkocsimodellek átlagára, viszont a többi gyártóhoz képest továbbra is jóval olcsóbb autókat kínálnak – jelentette ki Xavier Martinet, a Renault-csoporthoz tartozó román márka marketingigazgatója.
Több mint 11,3 millió utas fordult meg a romániai reptereken az idei év első felében, ami 26 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, illetve a pandémiát megelőző 2019-es év első felében mért adatokat is túlszárnyalja 5,4 százalékkal.
Romániában először a Szeben megyei Darlac, majd a Maros megyei Gernyeszeg község háztartásaiban próbálják ki a nyár folyamán a hidrogénnel kevert földgáz lakossági használatát.
Az Európai Bizottság figyelmeztette a bukaresti kormányzati illetékeseket, hogy „rendet kell teremteni” Romániában a hozzáadottérték-adó (TVA-áfa) területén, és meg kell szüntetni a bizonyos ágazatoknak nyújtott kedvezményeket.
Nőni fog Romániában az minimálbér, mert csak így lehet az országban tartani a hazai munkarőt – jelentette ki pénteken a miniszterelnök.
Az extrém kánikula átírhatja az öreg kontinensen dívó nyaralási szokásokat: az egyre többször szinte teljesen elviselhetetlen hőség a főszezon legnépszerűbb dél-európai célpontjairól a hűvösebb desztinációk felé irányíthatja a pihenni vágyó vakációzókat.
Legkevesebb 6,5 milliárd euróba kerül majd a két új atomreaktor, amelyet a román állami tulajdonban lévő Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat épít majd – nyilatkozta Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Románia az Európai Unió felé vállaltnál gyorsabban feltölti földgázkészleteit – adott hangot derűlátásának egy televíziós interjúban Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
A februári törökországi katasztrófa, majd a Gorj megyei földrengés nyomán egyértelműen megugrott a kötelező lakásbiztosítások száma Romániában, és ugyanilyen hatást váltott ki a júniusi Arad megyei nagy erősségű földmozgás is.
Az építőipari adókedvezmények megszüntetése esetén 780 lejjel fog csökkenni az ágazati nettó minimálbér – jelentette ki szerdán az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.
A májusi 7,1 százalékról 6,4 százalékra csökkent júniusban az éves átlagos infláció az Európai Unióban; a legnagyobb inflációs rátát Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában jegyezték – közölte szerdán az Eurostat.
Számottevően megdrágultak a használt autók Romániában, de még mindig a piac kétharmadát adják. A német márkák a legnépszerűbbek, egyre többen vásárolnak SUV-t. A tavalyhoz képest ugyanakkor látványos növekedést láthatunk az új autók piacán is.
Az adók bármilyen jellegű módosításának 2024. január elsejétől kell hatályba lépnie – jelentette ki kedd este Florin Jianu, a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIMMR) elnöke.
Több mint 1,2 millió lej értékben szabtak ki bírságot az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) ellenőrei az üdülőtelepeken és a nagyszámú turistát vonzó településeken július első felében végzett ellenőrzések nyomán.