A Beszterce-Naszód megyei Radnaborberekre látogató turista meglepődve tapasztalhatja, hogy a gyönyörűen hangzó helységnév magyarul is ki van írva a falu határában. Hiszen ezen a vidéken ma már ritkaságszámba megy az erőteljesebb magyar jelenlét. A Radnai-havasok, az Ünőkő lábánál fekvő egykori bányásztelepülésre a 19. században csaltak-rendeltek vájárcsaládokat a Monarchia számos szegletéből. Voltak köztük magyarok, csehek, szlovákok, németek, ami viszont közös volt bennük: római katolikus vallásuk.

Hihetetlen kitartás

majd amikor a második világháború után megszűnt az állandó jellegű magyar nyelvű oktatás a faluban, egyetlen biztos mentsváruk vallásuk maradt. Melyhez, mint kiderült, az anyanyelvnél is erősebben ragaszkodtak. Ugyanis egyre több olyan generáció nőtt fel, amely már csak otthon hallott magyar szót, és közülük egyre többen „felejtették el” továbbadni azt a keveset is, amit tudtak.

Az 1992-es népszámlálási adatok szerint a 235 lakos 74 százaléka római katolikusnak vallotta magát, és 68 százalék magyarnak, pedig akkor már csak az öregek beszéltek folyékonyan magyarul. Aztán persze a világ eme szépségesen elzárt sarkába is bekandikált a globalizáció, aminek köszönhetően lassan itt is háttérbe szorultak az évszázadokon át hűen vallott és óvott értékek. A 2002-es cenzuskor már többségbe kerültek a magukat románnak vallók, viszont a katolikusok aránya 70 százalék körül maradt.

A csökkenő tendencia azóta is kitart, de templom továbbra is csak egy van a faluban: a görögkeleti jelképeket idéző keresztekkel ellátott római katolikus, ahová a községközpont Óradnáról érkezik a pap misézni, mégpedig román nyelven.

Reményik szelleme

Az istenháza oldalán viszont egyértelmű magyar „utalást” találunk: egy Reményik Sándor-emléktáblát. A kolozsvári születésű költő (1890–1941) személye, szellemisége erőteljesen beivódott a helyiek, jobban mondva a hely emlékezetébe.

A Pásztortűz című folyóirat alapító főszerkesztője, az Erdélyi Helikon alapító tagja 1921 nyarán itt írta azokat a verseit, melyeket Vadvizek zúgása címen foglalt kötetbe, majd később született versei közül is több Radnaborberekhez, illetve az ott tapasztalt élményekhez köthető.

A Vadvizek zúgása ciklusban Az utolsó ház címmel közölt vers „tárgya” ma is látható: az egykoron „idegenként” a faluba érkezett, a házat megvásároló erdélyi magyar tulajdonosok – akik véletlenszerűen szembesültek az épület nemzeti-kulturális értékével – emlékszobát hoztak létre az ott is alkotó költő tiszteletére.

A ház mellett javarészt magyarországi turisták által látogatott panziót is működtető Gegő Zsuzsanna és családja az úgymond nyári idény kezdetén költözik ki Radnaborberekre. Ottjártunkkor készségesen vezettek be a Reményikhez köthető számtalan emlékkel teletűzdelt helyiségbe.

Melyet 2007-ben avattak fel elsősorban a magyarországi székhelyű Kráter Műhely Egyesületnek köszönhetően, de számos erdélyi és helyi segítségnek is hála, többek között az óradnai Reményik Sándor Római Katolikus Művelődési és Tanulmányi Kultúrotthon közreműködésével.

korábban írtuk

Emlékszoba az „utolsó házban”

Irodalmi emléktúrákat szorgalmaztak a radnaborbereki Reményik-megemlékezésen„Néhány éve még nem is hallottam Reményik Sándorról, de nemrég megtudtam, hogy itt, Radnaborbereken is járt, és több verset írt. Eldöntöttem: emlékszobát alapítunk a tiszteletére” – mesélte a Krónikának Gegő Sándor nyugalmazott bányatisztviselő, amikor arról kérdeztük: miért létesített saját otthonában Reményik-kiállítást.

A házigazdák beszámolója alapján Reményik ebben a házban írta a Vadvizek zúgása című kötetbe szedett verseit, melyeket románra is lefordíttattak, két nyelven kiadtak. A rendszerváltás előtt politikai okok miatt „tiltólistás”, a „hivatalos” magyar irodalomból száműzött, aztán lassan újra felfedezett Reményik az emlékszoba működtetői szerint olyankor szállt meg ott, amikor már nem volt hely a település egykoron népszerű fürdőszállójában, az úgynevezett Írók Házában.

Pusztuló múlt

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület által a 19. század végén építtetett üdülőhelyet Trianon után államosították, majd a Román Írószövetség működtette. Az 1989-es fordulatot követően voltak törekvések a visszaigénylésére, de nem jártak sikerrel.

Az egyre rosszabb állapotba került ingatlan végül az óradnai önkormányzaté lett, amely eddig nem eszközölt megmentő beavatkozásokat.

Az Írók Háza mellett lucfenyő rönkökből építettek bő egy évtizede eredetileg panziót, ma kulcsosházként adják ki Szabóék, akik „természetesen” nem tudnak magyarul. De az is az elvileg tömbromán vidék helyi „specialitása”, hogy ottjártunkkor, a május elsejét és az ortodox húsvétot felölelő hosszú hétvégén semmi jelét nem láttuk a nagy ünneplésnek, a kisbolt is nyitva volt szombaton és vasárnap is – de hát ugye ez egy római katolikus falu.

Menekülés a turizmusba?

Bár a festői szépségű táj, a Keleti-Kárpátok legmagasabb részét jelentő Radnai-havasok csodálatos vonzereje ismeretében azonnal felmerül: a helyiek a turizmusból is megélhetnének, mindezt eddig ellehetetlenítette az Óradnától mintegy 8 kilométeren át húzódó rossz betonút.

Azonban két éve leaszfaltozták az utat, mely új távlatokat nyit nemcsak a helyiek és környékbeliek, hanem az új, feledhetetlen élményekre vágyó turisták számára is, akik így könnyen és biztonságosan eljuthatnak a tengerszint felett mintegy 750 méterre fekvő, nevét a borvízforrásokról kapó radnaborbereki „alaptáborukig” (amelynek román nevét kissé megmosolyogtatóan nem a borvízből, azaz ásványvízből, hanem a bor szóból formálták, így lett Valea Vinului, azaz a bor völgye).

A helyi suhancok által időnként zavartalan kvadozásra, motorozásra használt új aszfalt Reményik „utolsó háza” (mely ma már természetesen nem az utolsó) után, a régi bánya előtt ér véget, melynek romos maradványai lehangoló képet festenek.

Innen már csak néhány lépés a költő által szintén megénekelt Ördögszoros, melyet a Bor-patak völgye „tör át”, és amelyet felfelé követve elérhető a Radnai-havasok második legmagasabb csúcsa, a környéken ritkaságszámba menően magyar eredetű névvel rendelkező Ünőkő (2279 m).

Nyílnak már a nárciszok

mely a Radnai-havasok nemzeti park része, természetvédelmi terület.

A mintegy kétszer háromórás (fel és le) túrát természetesen jó akkorra időzíteni, amikor nyílnak a nárciszok, ez pedig idén éppen most történik.

A Reményik-emlékház gazdái csak csóválták a fejüket, amikor azt mondtuk, hogy kis csapatunk nagyobbik része éppen nárcisznézőbe tart, mondván: még bizonyára nincsenek kinyílva.

Mindez olyan körülmények között, hogy nemrég még június elején, az elmúlt években május második felében borult virágba az öt hektáron elterülő mező, melynek virágait természetesen szigorúan tilos letépni.

„Valami nagyobb hatalom”

A szemnek viszont mindent, és az bőven megéri. Akárcsak Radnaborberekre látogatni: a nagy hegyek lábát csiklandozó piciny település az eldugottságból kikukucskálva rendkívül érdekes célpont, túrabázis lehet a kirándulni vágyók számára. Főleg azoknak, akiket a természet szépséges alaköltésein és erején túl valamilyen formában megmozgat a magyar múlt is, a szórvány a szórványban identitás eme furcsa mai megnyilvánulása. Itt, ahol aszfaltos út ide vagy oda, ma is igazként szólnak Reményik Az utolsó ház című versének sorai: „Valami fázás összeráz./Itten végződik valami/És kezdődik valami más./Valami nagyobb hatalom. (...) A házikón túl győzött a vadon”.