Fotó: Kocsis Károly
Május 20-a és június 2-a között az időszakra jellemző időjárás várható, a hőmérsékleti értékek megfelelnek majd a május végi, június eleji sokévi átlagnak – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
2024. május 20., 12:172024. május 20., 12:17
A kéthetes előrejelzés szerint a Bánságban 24 és 28 fok közötti maximumokra és 12 és 14 fok közötti minimumokra számíthatunk, a leghűvösebb május 22-24 között lesz. Jelentősebb esőzésekre május 21-25 között, illetve június első napjaiban van kilátás.
míg május 21-én akár 28 fok is lehet a koradélutáni órákban, május 22-24-én már 24-25 fokra mérséklődik a nappali hőmérséklet, majd később ismét 26-27 fokra emelkedik. Pirkadat előtt 12-13 fok körüli értékek valószínűek, és jelentősebb csapadékra itt is, akárcsak a Bánságban, május 21-25 között, illetve június első napjaiban kell számítani. Máramarosban e hét elején melegebb lesz a sokévi átlagnál, kedden, május 21-én akár 27-28 fok is lehet. Ugyanakkor a légköri instabilitás is fokozódik, ezért az ezt követő két nap során 23 fokig hűl le a levegő, 22-e és 25-e között jelentős csapadékra is készülni kell.
Az Agerpres által idézett előrejelzés szerint az éjszakák leghűvösebb szakaszában 11-12 fok lesz.
Erdélyben ezen a héten ingadozó nappali értékek várhatók: kedden, május 21-én 26 fok, csütörtökön, május 23-án 22 fok, majd ezt követően 25-26 fok körül alakulnak a maximumok és 8-10 fok körül a minimumok.
A hegyekben 12 és 15 fok között ingadozik majd a hőmérséklet, május 24-e és június másodika között eléri a 16 fokot. A minimumok 7-8 fok körül alakulnak. Jelentős csapadékra május 22-25 között kell számítani.
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot – olvasható László Attila főesperesnek, a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosának közleményében.
Személygépkocsi ütközött teherautóval kedd délután Maros megyében a 15-ös országúton Gödemesterháza és Csobotány között, a balesetben két személy életét vesztette.
„Buddha-bélyeg” elnevezésű, veszélyesnek minősülő droggal kaptak egy egy erdélyi fiatalt – olvasható a Kolozsvári Rádió román nyelvű honlapján.
A rendőrök és ügyészek több mint 21 kilogramm drogot koboztak el egy hétfőn Kolozsváron kábítószer eladásán tetten ért személytől – tájékoztatott kedden a Román Rendőrség.
A múlt héten mindössze négy lakossági bejelentés érkezett a csendőrségre Hargita megyei településekről medvék jelenlétéről, jóval kevesebb, mint az előző hetekben.
A brassói városháza egy áfa nélkül 21,1 millió lej (4,2 millió euró) értékű, európai uniós projekt keretében fiatal családok számára épít lakásokat.
Elkezdődött a regisztráció a XII. KMDSZ Nyári Egyetemre – közölte a szervező Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).
Több mellkasi és lábsérüléssel került a besztercei kórházba az a férfi, akit hétfő délután medve támadt meg a Beszterce-Naszód megyei Sajószentiván közelében.
Medve támadt egy férfira a Beszterce-Naszód megyei Sajószentiván (Sântioana) közelében – közölte hétfő este a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Batthyány Magyar Alapítvánnyal és a Fiatalok Batthyány Körével az idén debütáló Nemzeti Emlékezet Sátorban várja az érdeklődőket a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Tusványoson.
szóljon hozzá!