Vasvárira emlékeztek Körösfőn

A Vasvári Pál-emlékoszlopnál tartott koszorúzással zárult vasárnap a kalotaszegi Körösfőn az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik vezéralakjára, Vasvári Pálra emlékeztek halála évfordulóján.

Hírösszefoglaló

2013. július 07., 21:562013. július 07., 21:56

2013. július 08., 14:562013. július 08., 14:56

Ünnepi beszédében Antal János, Körösfő polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a költőkkel ellentétben – akik minden bizonnyal eleve költőnek születnek –, a forradalmárok nem születnek forradalmárnak, hanem azzá válnak. Vasvári Pál (1826–1849) is végigjárta rövid élete alatt a társadalmi tapasztalás iskoláját.

Péntek László, Körösfő alpolgármestere, az eseményt szervező Rákóczi Kultúregylet elnöke szerint 1995 óta tartják meg évről évre július első hétvégéjén a Vasvári-napokat, amelyeken vendégül látják Körösfő nyolc testvértelepülésének küldötteit, kulturális csoportjait. A Vasvári-napok hagyományos eleme, hogy a résztvevők Magyargyerőmonostort érintve ugyanazon az útvonalon mennek fel a Gyalui-havasokba, amelyen 1849. július másodikán Vasvári Pál is elindult csapatával a számára végzetes csata helyszíne felé.

Elmondta: az a hely, ahol a román felkelők rajtaütöttek Vasvári Pál csapatán, ma a Meleg-Szamos medrében mesterségesen duzzasztott Bélesi-tó mélyén fekszik. Ezért a szabadtéri istentisztelet után a koszorúkat a tó vizére dobták. Hozzátette: az is hagyománynak számít immár, hogy 1200 méteres szintkülönbséget leküzdve, kerékpáron érkeznek Kolozsvárról a teljesítménytúra résztvevői. Idén először Nyírvasváriból is érkezett egy csoport. A nyírségi település neve alapján vette fel a Vasvári nevet a \'48-as forradalom eredetileg Fejér Pálnak keresztelt vezéralakja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást