Újjászentelik szombaton a felújított, 200 éves nagykárolyi evangélikus templomot, ahol a „Petőfi-csillárok” találhatóak

Újjászentelik szombaton a felújított, 200 éves nagykárolyi evangélikus templomot, ahol a „Petőfi-csillárok” találhatóak

A nagykárolyi evangélikus templom építését 1823-ban fejezték be, az épület a jubileumra kívül megújult, szombaton ünnepel a közösség

Fotó: Fehér Attila

Jubileumi ünnepség és istentisztelet keretében szentelik újjá szombaton a 200 éve épült, felújított nagykárolyi evangélikus-lutheránus templomot. Az istenháza, a Szatmár környéki gyülekezet és a felújítás jelentőségéről Fehér Attila kolozsvári evangélikus lelkészt, esperes-főtanácsost kérdeztük, aki többek közt elmondta, fontosnak tartják, hogy Szatmár környékén is van egy kis „evangélikus sziget” a nagy „katolikus és református tengerben”. A templom érdekessége, hogy ott találhatóak a városban működő egykori híres Aranyszarvas fogadó barokk csillárjai és állólámpái – ebben a fogadóban ismerte meg Petőfi Szendrey Júliát.

Kiss Judit

2023. október 27., 18:402023. október 27., 18:40

Újjászentelik szombaton a 200 éves, felújított nagykárolyi evangélikus-lutheránus templomot, a jubileumi ünnepséget és hálaadó istentiszteletet 11 órától tartják. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházkerület, a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházmegye és a Nagykárolyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség szervezésében zajló rendezvényről, valamint a templom jelentőségéről Fehér Attila esperes-főtanácsos beszélt a Krónika megkeresésére.

A nagykárolyi istenháza építését 1823-ban fejezték be, így 200. évfordulót ünnepel szombaton az evangélikus egyház és a helyi közösség.

Galéria

A nagykárolyi evangélikus templom 150-200 fő befogadására alkalmas

Fotó: Fehér Attila

„Nagyon szép, 150-200 személyes templom a nagykárolyi. Nekünk, evangélikusoknak a környéken nincs óriási gyülekezetünk, viszont fontos, hogy jelen legyünk ott is. A nagykárolyi és szatmári gyülekezetnek összesen körülbelül 150 híve van, de ez mindig változó. Az ottani mindig is kis gyülekezet volt a nagy katolikus és református tengerben” – fejtette ki Fehér Attila. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint az elmúlt bő tíz évben a romániai evangélikusok száma nem változott jelentősen: míg a 2011-es népszámláláson 20168-an vallották magukat evangélikusnak, a 2022-es cenzus adatai szerint 20023 személy.

Galéria

A barokk állólámpák is az egykori Aranyszarvas fogadóból kerültek az evangélikus egyház tulajdonába

Fotó: Fehér Attila

Az esperes-főtanácsos kiemelte, a romániai evangélikusok száma a belső egyházi statisztika szerint jelenleg 23500 és 25000 között mozog. Mint fogalmazott, minden egyes régi templom megünneplése fontos, hiszen Luther azt mondta, hogy nincs templom gyülekezet nélkül, a gyülekezet pedig a templom legszebb dísze.

„Egyik templom sem különb a másiknál, mindeniknek megvan mégis a maga kincse. Úgy gondolom, hogy a nagykárolyiaknak is fontos, hogy az egyházkerületünknek és az evangélikus egyháznak van temploma a városban, de Nagykároly városának is sokat jelent ez az istenháza” – mondta Fehér Attila. Kitért arra, hogy az épület külső, egyszerű, állagmegőrző festésen ment át, a munkálatokat az egyház önerejéből valósította meg, hogy szép legyen az istenháza a 200. évfordulóra.

Galéria

Fotó: Fehér Attila

„A nagykárolyi templom külön érdekessége, hogy a városban működő egykori híres Aranyszarvas fogadóból – ahol Petőfi megismerte Szendrey Júliát – hozzánk kerültek a barokk csillárok és állólámpák. Ezeket a Petőfi-csillároknak nevezik, hiszen az Aranyszarvas fogadót díszítették, amikor a költő és szerelme megismerkedett” – emelte ki Fehér Attila. Hozzátette, a csillárok az evangélikus templom tulajdonában vannak 1943-tól. „Nem tudjuk, hogy miért adták pont az evangélikusoknak, de hozzánk kerültek. A fogadó tulajdonosa evangélikus lehetett, de talán azért is kapta meg az egyház, mert Petőfi maga evangélikus volt.

A 200 év megünneplése azért is jelentős Nagykárolyban, mert Petőfi születésének 200. évfordulójához, valamint a Himnusz születésének bicentenáriumához is kapcsolható – hiszen Nagykárolytól nincsen messze a Szatmár megyei Sződemeter, ahol Kölcsey született. Úgy érzem, Isten áldása nyugszik a 2023-as évünkön” – mondta Fehér Attila.

Galéria

A barokk csillár az egykori híres Aranyszarvas fogadóból került az evangélikus egyházhoz. Ebben a fogadóban ismerte meg Petőfi Szendrey Júliát

Fotó: Fehér Attila

A szombati ünnepség keretében a közönség Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Koszta István püspökhelyettes, Zelenák József esperes, Fehér Attila esperes-főtanácsos és Illyés Sándor lelkész szavait hallgathatja meg. Az istentiszteletet követően mutatják be Makay Tamás nagykárolyi születésű, Podmaniczky-díjas műépítész könyvét: Confessio - Konfirmáció – A nagykárolyi evangélikus gyülekezet 200 éves temploma. Az eseményen fellép a sepsiszentgyörgyi Cantate Ifjúsági és Gyerekkórus.

Galéria

Fotó: Fehér Attila

Galéria

Fotó: Fehér Attila

korábban írtuk

Világiakkal nem versenghet az egyház, lelki többletet kell nyújtania – Magyar evangélikus gyülekezetek képviselői Erdélyben
Világiakkal nem versenghet az egyház, lelki többletet kell nyújtania – Magyar evangélikus gyülekezetek képviselői Erdélyben

Milyen kihívásokkal néz szembe manapság az egyház, miként lehetne erősíteni a fiatalokban a közösséghez tartozást – többek közt ezekről a témákról esett szó a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testületnek (METT) a hét végén Kolozsváron tartott ülésén.

korábban írtuk

Petőfi a túrós csuszát és a csigát is szerette – A költőről szóló gasztroestet tartottak evangélikus lelkészek Segesváron
Petőfi a túrós csuszát és a csigát is szerette – A költőről szóló gasztroestet tartottak evangélikus lelkészek Segesváron

Fűszervajas csigát, fokhagymás kolbászt, Pilvax mokkalikőrt, diákkenyeret – azaz Petőfi kedvelt ételeit, italait készítette el lelkésztársainak Fehér Attila evangélikus lelkész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként

Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként
2024. május 06., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében

Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében
2024. május 06., hétfő

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők

Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők
2024. május 06., hétfő

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették

„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették
2024. május 06., hétfő

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon

Naponta több tíz turistát vonz a verespataki Bányászati Múzeum. A múzeum működtetője, Valentin Rus bányamérnök a Krónikának elmondta: nagy hibának tartja a romániai bányászat felszámolását.

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon
2024. május 05., vasárnap

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni

Kigyulladt több garázs Csíkszentmártonban vasárnap, a tűzoltók a lángok elterjedésének megakadályozásán dolgoznak – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni
2024. május 05., vasárnap

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom

Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A tűz oka feltehetően egy égve hagyott gyertya volt.

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom
2024. május 05., vasárnap

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál

Meghalt egy furgon sofőrje vasárnap reggel, miután elütötte egy vonat a 14-es főúton, a vasúti átjárónál, mert figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál
2024. május 05., vasárnap

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget

Egy 47 éves, akut iszkémiás stroke-ot elszenvedett beteget szombaton SMURD-helikopterrel szállítottak a kolozsvári megyei sürgősségi kórházból Suceavába, hogy eltávolítsák a vérrögöt az érintett agyi érből.

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget