Örömünnep a kolozsvári Pietati evangélikus templomban: a kolozsvári Bach-maraton előestéjén, pénteken este került sor a Hahn-barokkorgona szentelési ünnepségére és az azt követő ünnepi hangversenyre.
Nemcsak az adventi időszakban, a szeretet ünnepe közeledtével lenne jó lelassulni, és hagyni, hogy utolérjen bennünket a lelkünk, hanem a mindennapjainkban is – vallja Fehér Attila, az evangélikus-lutheránus egyház főtanácsosa.
Ismeretlenek megrongálták, összetörték és meggyalázták az aradi evangélikus-lutheránus egyházközség templomának bejárata mellett lévő emléktáblát. Jakab István lelkipásztor szerint egyértelműek az idegengyűlöletre utaló jelek.
Napjaink Európájában – így Romániában és Magyarországon is – nincs fontosabb kérdés, mint a népesedés ügye, hogy mi, magyarok, románok, európai emberek, be tudjuk-e lakni ezt a földet – jelentette ki Kövér László házelnök Kolozsváron.
Bár nem vett részt semmilyen szervezkedésben, a forradalom leverését követő kirakatperek során hamis tanúzásra akarták kényszeríteni, és mert nem vallott diáktársai ellen, negyedéven kicsapták a teológiáról. Ami ezután következett, maga volt a borzalom.
A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevében Zelenák József esperes karácsonyi pásztorlevele
Jubileumi ünnepség és istentisztelet keretében szentelik újjá szombaton a 200 éve épült, felújított nagykárolyi evangélikus-lutheránus templomot, a részletekről Fehér Attila kolozsvári evangélikus lelkészt, esperes-főtanácsost kérdeztük.
Milyen kihívásokkal néz szembe manapság az egyház, miként lehetne erősíteni a fiatalokban a közösséghez tartozást – többek közt ezekről a témákról esett szó a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testületnek (METT) a hét végén Kolozsváron tartott ülésén.
Nagyszabású ünnepségsorozat keretében szentelték és avatták fel szombaton a négy év alatt felújított evangélikus templomot Besztercén.
PÁSZTORLEVELEK – „Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia. És ez a válasz az, ami a húsvét lényegét, a hit, a kereszténység lényegét magában foglalja”.
Egy erdélyi barokk orgonát mentenének meg a pusztulástól annak az egész napos, március 21-i, kolozsvári Bach-hangversenysorozatnak a segítségével, amely a híres barokk zeneszerző alkotásainak széles repertoárját öleli fel.
Fűszervajas csigát, fokhagymás kolbászt, Pilvax mokkalikőrt, diákkenyeret – azaz Petőfi kedvelt ételeit, italait készítette el lelkésztársainak Fehér Attila evangélikus lelkész.