Riválisánál, az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre szintén pályázó Kolozsváron hirdetné kulturális programkínálatát a temesvári önkormányzat.
2013. augusztus 13., 17:532013. augusztus 13., 17:53
2013. augusztus 13., 17:562013. augusztus 13., 17:56
A szervezőcsapatban részt vevő 360° Alapítvány ugyanis bejelentette, két óriáspannót bocsát a bánsági pályázók rendelkezésére ebből a célból a kincses városban. A hirdetőtáblákon október 8-áig népszerűsítenék a bánsági város főbb kulturális programjait.
A temesvári önkormányzat tavaly december 20-án jelentette be, hogy versenybe száll az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címért, amelyre több hazai város, Arad, Gyulafehérvár, Jászvásár, Brassó, Sepsiszentgyörgy és Kolozsvár is pályázik. Utóbbi és a bánsági város vezetősége között akkor alakult ki feszültség, amikor Daniel Barbu művelődési miniszter márciusban azt nyilatkozta, hogy Temesvár pályázatát támogatja, és emellett fog lobbizni az európai illetékeseknél.
A tárcavezető kijelentése hatalmas felháborodást váltott ki a kolozsvári politikusok, illetve a pályázatot kidolgozó civilek körében, akik figyelmeztettek: a pályázat lebonyolítójaként a minisztérium nem lehet elkötelezett egyik vagy másik város iránt. A tervek szerint Romániának 2015-ben kell benyújtania a címre igényt tartó városok pályázatát, és 2017-ben derül majd ki, hogy melyik romániai, illetve görögországi város fogja a 2021-es esztendőben viselni az Európa Kulturális Fővárosa címet.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
szóljon hozzá!