Feloszlatják a maksai tanácsot, miután három egymás utáni alkalommal döntésképtelen volt a testület. A háromszéki községben három hónapja nem jelent meg elegendő számú tanácsos a havi ülésen ahhoz, hogy döntőképes legyen a testület.
2013. augusztus 15., 17:582013. augusztus 15., 17:58
Bács-Benke László, a község Erdélyi Magyar Néppártos (EMNP) polgármestere legutóbb szerdára hívta össze a tanácsosokat, de most sem volt kvórum. A közigazgatási törvény előírása szerint ilyen esetben feloszlatják a testületet.
Maksán már a választások után jelentkeztek a problémák, amint arról beszámoltunk, idén áprilisban a község négytagú RMDSZ-frakciójából hárman lemondtak tisztségükről, az EMNP „diktatórikus megnyilvánulásaira\" hivatkozva. A polgármester akkor úgy vélte, az RMDSZ-es képviselők nem tudták lenyelni, hogy a szövetség elveszítette a választásokat.
Mint ismeretes, a községben a helyhatósági választásokon az RMDSZ vereséget szenvedett: elveszítette a polgármesteri és az alpolgármesteri széket, a kilenc képviselői helyből pedig csupán négyet szerzett meg. Az EMNP ugyancsak négy mandátumhoz jutott. A „mérleg nyelve\" a független Molnár Árpád volt, aki szintén távol maradt az ülésekről, arra hivatkozva, hogy nem lehet együttdolgozni a nehéz természetű polgármesterrel. Hasonlóképpen járt el az egyetlen RMDSZ-es tanácsos, Badi Gyula is. Augusztus elején a néppárt kizárta soraiból a színeiben megválasztott Forró Károlyt, aki szintén nem járt a tanácsülésekre.
A polgármester első lépésként a prefektúrát értesíti, majd a törvényszék megállapítja, hogy három ízben nem sikerült döntőképes testületet összehívni. Ez követően a kormány kiírja az időközi választásokat. A procedúra több hónapig elhúzódhat, addig a polgármester rendeletekkel irányítja a községet. Bács-Benke László úgy nyilatkozott, ellenfelei abban bíznak, hogy az időközi választáson az RMDSZ megszerzi a többséget.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
szóljon hozzá!