A tasnádiak feje fölött döntöttek a menekülttáborról

A tasnádiak feje fölött döntöttek a menekülttáborról

Menekültközpontot alakítanának ki egy évekkel ezelőtt bezárt csendőrlaktanyában a Szatmár megyei Tasnádon, a településen azonban előzetesen senkivel nem egyeztettek a témában a kormány vagy a belügyminisztérium illetékesei, akik még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről.

Rostás Szabolcs

Gyergyai Csaba

2015. december 14., 19:312015. december 14., 19:31

2015. december 14., 22:012015. december 14., 22:01

A migránsokat befogadó, nyitott központ kialakítását Petre Tobă belügyminiszter jelentette be, aki azt is közölte, a bevándorlásügyi hivatal vezetője, Nelu Pop két héttel korábban járt a termálfürdőiről híres, a magyar és az ukrán határhoz is közel lévő településen, és a helyszíni terepszemle után rábólintott az elképzelésre.

„Az a minimum, hogy megkérdeznek”

Tasnádon egyébként hatszáz szíriai menekültet helyeznének el, a régi csendőrlaktanya azonban jelenlegi állapotában nem lenne erre alkalmas, hiszen korábban csak az épületegyüttes egy részét újították fel – tudtuk meg Véron András Levente alpolgármestertől, aki szerint egy ilyen horderejű, a helyi közösség egészét érintő döntés meghozatala előtt „az lett volna a minimum, hogy a városvezetés véleményét is kikérjék\".

Az elöljáró bevallása szerint még nem találkozott olyan tasnádival, aki támogtná a migránsok befogadásának tervét. „Napok óta érdeklődik mindenki, hogy mit tudunk erről a menekültközpontról, de hát sajnos a városvezetés sem tud válaszolni a kérdésekre. Annyi biztos, mi is követjük a híreket, vannak Ausztriában, Németországban élő ismerőseink, rokonaink, is és hát nem sok jót hallottunk a szíriai menekültekről. Egy részük legalábbis nem kifejezetten kedves vendég\" – fogalmazott Véron András Levente, aki szerint a valamivel több mint 8400 lakosú város nincs felkészülve arra, hogy nyitott menekülttábor működjön a területén.

„Egy állandó létszámú csoporttal még lehetne valamit kezdeni, de attól tartok, nagy lesz itt a jövés-menés, és kezelhetetlenné válik a probléma\" – fogalmazott. Az alpolgármester szerint aggodalomra ad okot, hogy a menekültközpont a város legfőbb bevételi forrásától, a termálstrandtól alig száz méterre működne, a menekültekkel való szomszédság pedig elriaszthatja a turistákat. „Ebbe még belegondolni se jó\" – jegyezte meg.

Tasnádra egyébként Vasile Mitraşca polgármester szerint évente 250 ezer fürdőlátogató turista érkezik, a Vocea Transilvaniei oldalnak nyilatkozó elöljáró szerint azonban ez a szám drasztikusan csökkenni fog, amennyiben a városnak migránsokat kell befogadnia.

Derült égből villámcsapás

Bendel József, a helyi tanács öttagú RMDSZ-frakciójának vezetője egyenesen hülyeségnek nevezte a belügyminisztérium tervét. „Egy olyan városról beszélünk, ahol a helybeliek közül nem tudunk mindenkinek munkát biztosítani, s ahol a roma kisebbség problémáit sem tudjuk megoldani évtizedek óta – mutatott rá a Krónika érdeklődésére Bendel. – Egyértelmű egyébként, hogy a menekülteknek nem fog tetszeni a csendőrlaktanya, ahol nem kifejezetten szállodai körülmények uralkodnak, közös mosdók vannak és az ingatlan felét nem is újították fel. Az első dolguk az lesz, hogy megpróbálnak innen elmenekülni.\"

Pakulár István tasnádi református lelkész szerint a Szatmár megyei kisváros lakosságát derült égből villámcsapásként érte a menekülttábor létesítéséről szóló hír. Az RMDSZ városi tanácsosaként is tevékenykedő tiszteletes hétfőn a Krónikának elmondta, egyházkössége egyik híve éppen hétfőn érdeklődött nála az erről szóló szóbeszéd kapcsán, és bár ő sem tud semmit a részletekről, sejtette, hogy helyszínként a termálfürdő tőszomszédságában lévő egykori csendőrlaktanyát szemelték ki.

Ama megjegyzésünkre pedig keserűen kacagott egyet, miszerint a több száz bevándorlót nyitott menekülttáborban szállásolnák el. „Sajnálatos, hogy miközben erre a nemzetpolitikai és -stratégiai szempontból egyaránt kockázatos kérdésre nincs felkészülve az ország, kormányzati szinten olyanok határoztak a menekülttábor létrehozásáról, akik nem fogják viselni a felszínes döntés kezelésének a felelősségét\" – állapította meg Pakulár István.

Hozzátette, nincsenek illúziói annak kapcsán, hogy a bukaresti hatóságok esetleg a helyi lakosság ellenkezésének hatására meggondolnák magukat, mivel Ausztriában is létesítettek már menekülttábort az érintett település lakosainak tiltakozása ellenére. Szerinte a helyi képviselő-testületnek mindenképpen meg kellene vitatnia az ügyet, hiszen a település infrastrukturális és gazdasági helyzete sem teszi lehetővé a menekültek befogadását, arról nem beszélve, hogy mindössze két-három orvos látja el a város lakosságát.

„Még hatszáz román, magyar ember vagy ugyanennyi gyerek idetelepítése is terhelné a város működését, hát még az olyanoké, akik teljesen más kultúrát képviselnek\" – jegyezte meg a református lelkész, akinek meggyőződése, hogy a létesítmény működése padlóra kényszeríti az idegenforgalmat Tasnádon.

Az országban egyébként hat menekültközpont működik: Bukarestben, Nagysomkúton, Radóczon, Giurgiuban, Galacon és Temesváron. Tasnádon kívül a belügyi tárca tervei szerint az Argeş megyei Câmpulung Muscelen, és a Gorj megyei Bumbeşti-Jiuban is menekültközpont nyílna.

Kvótarendszer: bukaresti következetlenség

Bár a bukaresti hatóságok többször hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a kötelező kvótarendszerrel, az Európai Bizottság döntése értelmében Romániának összesen 6351 migránst kell befogadnia. A román kormány korábban tett felajánlása 1785 bevándorló befogadásáról szólt, Victor Ponta volt kormányfő és Klaus Johannis államfő hónapokkal ezelőtt kifejtett álláspontja szerint ugyanis ennél több menekült elszállásolására nincs kapacitása az országnak.

Az Európai Parlament által megszavazott kvótarendszer alapján Romániának újabb mintegy 4600 menekültet kellene befogadnia az 1700-on felül. A mechanizmusban részt vevő tagállamok áttelepített menedékkérőnként 6 ezer eurót kapnának, amelynek felét előfinanszírozás keretében fizetné az Unió. Johannis szeptemberben leszögezte: Bukarest elutasítja a Brüsszelben kidolgozott kvótarendszert, ellenzi ugyanis, hogy a tagállamokkal való egyeztetés nélkül, „könyvelői módszerekkel\" szétosztott embereket fogadjon be.

Románia ebben a szellemben a szeptemberben rendezett európai uniós belügyminiszteri fórumon – Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt – a kötelező kvótarendszer ellen szavazott. Ehhez képest novemberben, a párizsi terrortámadás után az államfő már úgy vélekedett: Romániának szolidárisnak kell lennie, gyakorlatba kell ültetnie a meghozott döntéseket és alkalmaznia kell a kvótákat.

Dacian Cioloş miniszterelnök – aki Románia képviseletében vesz részt az EU állam- és kormányfőinek december 17–18-án tartandó tanácskozásán – a múlt héten közölte, a migránsok állandósított elosztási rendszere nem oldhatja meg a probléma okait, csak a következmények kezelésére alkalmas. Magyarország és Szlovákia a múlt héten megtámadta az Európai Bíróságon a kötelező kvótarendszerről szóló határozatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 11., szombat

Harminc métert zuhant egy turista a Radnai-havasokban

Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.

Harminc métert zuhant egy turista a Radnai-havasokban
2024. május 11., szombat

Lelket, egészséget, családokat érintő témákat járnak körül a Szatmárnémetiben tartandó Édesanyák hetén

Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.

Lelket, egészséget, családokat érintő témákat járnak körül a Szatmárnémetiben tartandó Édesanyák hetén
2024. május 11., szombat

Az Európai Unió reformját szorgalmazták Kolozsváron a EFA és az EMSZ vezetői

Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.

Az Európai Unió reformját szorgalmazták Kolozsváron a EFA és az EMSZ vezetői
2024. május 11., szombat

Tantervtől gyakorlatig: Szovátán tartják a hétvégén a Magyartanárok Országos Konferenciáját

Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).

Tantervtől gyakorlatig: Szovátán tartják a hétvégén a Magyartanárok Országos Konferenciáját
2024. május 10., péntek

Hiánypótlónak számít a Nagybányán felavatott magyar bölcsőde

Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.

Hiánypótlónak számít a Nagybányán felavatott magyar bölcsőde
2024. május 10., péntek

Ittasan vezetett egy fiatalember az autópályán, Temes megyében, a gyanú szerint kábítószer is volt nála

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.

Ittasan vezetett egy fiatalember az autópályán, Temes megyében, a gyanú szerint kábítószer is volt nála
2024. május 10., péntek

Máris aggódhatunk a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal felújítási késlekedése miatt

Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot.

Máris aggódhatunk a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal felújítási késlekedése miatt
2024. május 10., péntek

Letartóztattak egy férfit Arad megyében, akit több százezer kábítószer-tabletta Romániába csempészésével gyanúsítanak

A határon fogtak el a rendőrök egy idegen állampolgárságú férfit, aki idén februárban 440 000 drognak minősülő tablettát (diazepámot, alprazolámot és klonazepámot) hozott be az országba – közölte pénteken az Arad megyei rendőrség.

Letartóztattak egy férfit Arad megyében, akit több százezer kábítószer-tabletta Romániába csempészésével gyanúsítanak
2024. május 10., péntek

Szűkösebb pénzeszsák felé terelik a tíz éve hiába várt marosvásárhelyi körgyűrűt

Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.

Szűkösebb pénzeszsák felé terelik a tíz éve hiába várt marosvásárhelyi körgyűrűt
2024. május 10., péntek

Lejárt szavatosságú, fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontja nyílik az Arad megyei kórházban

Lejárt szavatosságú és fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontját indítják el május közepétől az Arad megyei sürgősségi kórházban.

Lejárt szavatosságú, fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontja nyílik az Arad megyei kórházban